Kisérdekes: Szervusz, Kosztolányi szaszifanni2023. 01. 23., h – 15:35
Iskolaéveinkre gondolva biztos van emlékünk olyan tanárról, akit kedvelt az egész osztály. Nekünk ilyen volt Géza tanár úr. Volt oktató, aki örült, ha rossz felkészültségen kapta a diákot. Géza bácsi annak örült, ha jól tudtuk az anyagot. Egyszer latin írásbeli érettségin ő volt a felvigyázó. Látja ám, hogy az egyik diák holt sápadtan, hideg verejtékkel a homlokán szenved a teljesen üres papír felett. Látszott rajta, hogy nem tud megbirkózni a latin szöveggel.
– Na, mi van? Nem megy, nem megy? – kérdezte Géza bácsi.
– Nem, tanár úr, pedig 20 perc múlva be kell adnom a dolgozatot – válaszolta a fiú.
– Na, akkor írjad! – mondta a tanár úr, és kezdte diktálni a fordítást. Már majdnem a végére értek, mikor a diák megijedt.
– Tanár úr, kérem, ebből baj lesz. Én mindig kettes voltam latinból, most meg ilyen jó dolgozatot írok?
Mire a tanár úr:
– Ne félj, raktam bele annyi hibát, hogy kettesnél jobb ez sem lesz.
A jó tanulást Géza bácsi egyik furcsa, de népszerű szokása segítette elő. Ha az utcán köszöntünk neki, akkor egy író, költő nevével köszönt vissza, s onnan tudtuk, mire készüljünk másnap.
– Jó napot, tanár úr! – köszöntünk.
Erre a válasz:
– Szervusz, Kosztolányi!
Vagy:
– Szervusz, Ady!
Azaz holnapra készüljünk Kosztolányiból vagy Adyból. Minden jól ment, amíg egyszer így köszönt vissza:
– Szervusz, Benedek.
Osztálytársam tovább ment, de hirtelen rájött, hogy két Benedek van, visszafutott hát Géza bácsihoz:
– Tanár úr, Elek vagy Marcell?
Erre is kapott választ.
Ilyen volt dr. Borka Géza tanárunk, az apám.
Szöveg Borka László
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »