Két nappal nyolcvanhatodik születésnapja előtt, december 15-én Ferenc pápa az Apostoli Palota magánkönyvtárában fogadta a Mundo Negro [Fekete Afrika] című, spanyol nyelvű folyóirat munkatársait, komboniánus szerzeteseket. Készségesen vállalta a beszélgetést: „Kérdezzenek csak, amit csak akarnak.”
Az interjú teljes fordítását közreadjuk, az alábbiakban a második, befejező részt olvashatják.
– Január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban lesz. Szinte pápasága kezdetétől fogva kifejezte, hogy szeretne eljutni ebbe a két országba. Ez az az út, amelyet a legjobban várt?
– Igen, júliusban töröltük a térdproblémám miatt. A kanadai út megszervezése már nagyon előrehaladt, azt nem lehetett törölni, de ezt el lehetett halasztani. Dél-Szudánba együtt megyünk, ugyanazon a szinten, a Canterbury érsekkel és a skót egyház titkárával, nagyon jól együttműködünk. A Kongói Demokratikus Köztársaság pedig… olyan, mint egy bástya, inspiráló védőbástya. Elég megnézni itt, Rómában a kongói közösséget, amelyet egy szerzetesnő, Rita nővér vezet, egy nő, aki az egyetemen tanít, de úgy irányít, mintha püspök lenne, ő a főnök. Itt mondtam misét kongói rítusban. Olyan közösség ez, amely nagyon közel áll hozzám. Alig várom, hogy sor kerüljön erre az útra! Dél-Szudán egy szenvedő közösség. Néhány évvel ezelőtt a canterburyi érsekkel és a skót egyház küldöttjével szerveztünk ott egy rövid lelkigyakorlatot az ország politikai szereplői számára.
– Miért inspirálja Önt a kongói közösség?
– Gyökereik vannak. Ez jut most eszembe. Ők egy gyökerekkel rendelkező egyház. Nem tiszta máz, hanem gyökerei vannak, saját kultúrája van. Lenyűgöző.
– Milyen üzenetet visz a dél-szudániaknak és a kongóiaknak?
– Még nem kezdtem el a beszédek előkészítését, tájékozódom. Kongó jelenleg a gerilláktól szenved, ezért nem megyek Gomába, nem lehet oda menni a gerillák előrenyomulása miatt. Nem megyek, mert félek. Velem nem történik semmi, de ilyen helyzetben… és látva, mit csinálnak, bombát dobhatnak a stadionra, és sok embert megölhetnek… meg kell óvnunk az embereket.
– Hogyan készít elő egy pápa egy ilyen utat?
– Van egy utazásfelelős és mellette egy csapat, mely az utazást előkészíti. Már kétszer is jártak Kongóban, ahol előkészítették a dolgokat, jártak Dél-Szudánban is. Ők tájékozódnak, és átadják nekem a jelentéseket, amelyek alapján elkészítem a beszédeimet.
– A Kongói Demokratikus Köztársasággal és Dél-Szudánnal együtt tíz afrikai országot látogatott meg pápaságának közel tíz éve alatt. Ön emberi és egzisztenciális perifériákról beszélt, és ez gondolatban az afrikai kontinensre vitt bennünket. Ez a két periféria megoldhatatlan feladatot jelent?
– Az első jelentős találkozásom Afrikával Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaságban volt, az átmenet idején. Catherine Samba-Panza volt az elnök, aki a főpolgármester volt, majd az átmenet elnökévé választották, olyan nő, aki nagyon világosan látta a dolgokat. Az iszlám közösség és a katolikus közösség közötti nagy megosztottság idején érkeztem, de egy püspökkel, aki ma már bíboros [Dieudonné Nzapalainga], egy evangélikus lelkésszel [Nicolas Nguerekoyame] és egy muszlim vezetővel [Kobine Layama], akik jól megértették a helyzetet, és ők hárman együtt dolgoztak az egység elérésén. Azt az élményt nem tudom elfelejteni. Ott nyitottam ki az ajtót az irgalmasság szentévének elején, ott nyitottam meg a szentévet.
Ferenc pápa Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában nyitotta meg a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kezdődő irgalmasság szentévének első szent kapuját, majd ünnepi szentmisét mutatott be a főváros székesegyházában 2015. november 29-én, advent első vasárnapján.
Ezenfelül van valami, amit el kell ítélnünk: van egy kollektív tudatalatti, mely olaszul azt mondja, hogy Africa sarà sfruttata, vagyis Afrikát ki kell zsákmányolni. A történelem ezt mutatja, félúton megakadt függetlenségekkel: [a nagyhatalmak] gazdasági függetlenséget adnak nekik a talajtól felfelé, de megtartják maguknak a talaj alatti erőforrásokat, hogy kiaknázzák. Látjuk más országok kizsákmányolását. Elveszik az erőforrásaikat. És ott van az afrikairól mint kizsákmányolandó személyről alkotott elképzelés, a Latin-Amerikába ment fekete rabszolgákról alkotott egész kollektív képzetvilág. Ez az elgondolás, hogy tudniillik
Másodszor, fel kell ismernünk Afrika gazdagságát, nemcsak az ásványkincseit, hanem szellemi gazdagságát is. Két hónappal ezelőtt másfélórás online beszélgetést folytattam afrikai egyetemi hallgatókkal, mivel ugyanezt megtettem néhány hónappal korábban az Egyesült Államok egyetemistáival, és lenyűgöző a tisztánlátása ezeknek a fiúknak és lányoknak. Nagyon intelligensek, és intuitív intelligenciával rendelkeznek, mely deduktív intelligenciájukkal együtt előreviszi őket. Ugyanakkor nem az afrikaiak szellemi fejlődése, nem az oktatás a legfőbb gond. Az komoly dolog.
– A bíboros [Jaume Calvera], a pásztor és az imám, akikre Ön utalt, megkapták a 2016-os Mundo Negro Testvériség Díjat, amelyet ez a folyóirat minden évben odaítél.
– De jó! Három nagyszerű ember. Egyikük elhunyt, az imám.
Nem terveztem, hogy a bangui mecsetben imádkozom. Odamentem, és a bejáratnál nagyon kedves beszéddel fogadtak. Láttam, hogy a szőnyeg bentebb kezdődik. Megkérdeztem, bemehetek-e imádkozni. Amikor igent mondtak, levettem a cipőmet, és bementem. Amikor kijöttem, az imám azt mondta, hogy elkísér. „Jöjjön, szálljon be a pápamobilba”, és elmentünk a stadionba, sok emberrel, nagyon szép volt. Nem felejtem el azt a közösséget.
– Utalt az afrikai egyetemi hallgatókkal való online találkozóra. Ön sokat beszél a fiatalokról és az idősekről. Afrika egy túlnyomórészt fiatal földrész, ahol az átlagéletkor harminc év alatti, és ahol az idősek még mindig központi helyet foglalnak el a közösségekben. Afrika „kényelmes” környezet Ön számára?
– Igen, jól érzem magam a fiatalokkal. Az öregekkel is jól érzem magam.
– Amikor Madagaszkáron járt, Lukács evangéliumát idézte: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek” [Lk 10,21]. A kontinens milyen gazdagságát nem látjuk?
– Mi csak az anyagi javakat látjuk, ezért történelmileg csak annak kiaknázására törekedtek. Ma azt látjuk, hogy sok világhatalom csak fosztogatni akar, így igaz, és nem látják az emberek intelligenciáját, nagyságát, művészetét.
– A szeplőtlen Szűzanya ünnepén ismét a békére szólított fel Ukrajnában. Tegnap [december 14-én] az általános kihallgatáson visszafogott karácsonyra szólított fel az ukrán népre való tekintettel. Anélkül, hogy megfeledkezne erről a háborúról, újból és újból figyelmeztet, hogy nem szabad megfeledkeznünk más konfliktusokról sem, melyek rejtve maradnak, némelyikük Afrikában, mert csak Kelet-Európát nézünk.
– Ez nyilvánvaló. Már elmondtam: most ébredünk rá, hogy ez egy világháború, mert a szomszédunkban zajlik, de gondoljunk csak Jemenre, Szíriára, Mianmarra. Vagy például Ruandára és a huszonnyolc évig tartó népirtásra… Gondoljunk csak ezekre a háborúkra, amelyek ma is zajlanak.
Az egyik komoly probléma a fegyvergyártás. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ha egy évre leállítanánk a fegyvergyártást, megszűnne az éhezés a világon. Ez egy gyilkolásra épülő ipar…, és már normális, a fegyverek importálása…
– Van-e felelősségünk, a média munkatársainak, a kontinensre boruló csendért?
– Ön mit gondol? Manapság a média teremti meg a környezetet. Ha elhallgattok egy valóságot, mivel ti vagytok a környezet megteremtői, kilencven százalékban ti vagytok a hibásak… Nem, csak akartam mondani valamekkora százalékot…, de
– Látta-e a képeket három migránsról, akik tizenegy nap tengeren töltött idő után egy hajó kormányán ülve érkeztek Spanyolországba Nigériából?
– Igen, láttam őket.
– Amikor az afrikai földrész kizsákmányolásáról beszél, a természeti erőforrásokra és az emberekre egyaránt gondol. Mit veszítünk, amikor kerítéseket és falakat emelünk, hogy lelassítsuk vagy megakadályozzuk érkezésüket?
– És amikor kerítéseket építesz, hogy megakadályozd a szökésüket… Ez bűncselekmény. Ez bűncselekmény. És ott vannak azok az országok, amelyeknek a demográfiai indexe a mélyponton van, amelyeknek szükségük van emberekre, amelyeknek üresek a falvaik, és nem képesek irányítani a migránsok beilleszkedését.
Olvastam egy kis spanyol nyelvű könyvet Afrikáról, a Hermanito című könyvet [Ibrahima Balde és Amets Arzallus Antia a szerzője], amely egy fiúról szól, aki elindul megkeresni a testvérét, és Spanyolországba érkezik. Mennyi mindent kellett elszenvednie, hogy eljusson oda, az észak-afrikai koncentrációs táborok…
Egy kormányfő egyszer azt mondta, hogy a migráció problémáját Afrikában kell megoldani, segítve Afrikát abban, hogy egyre inkább a maga urává váljék. Ez így igaz. De sajnos jelenlegaz a helyzet, hogy Afrika azért van, hogy kifosszák.
– Ön azt mondta, hogy a migránsok kirekesztése „undorító, bűnös és vétkes dolog”. Azért kell egyre inkább magasabbra emelnie a hangnemet, mert társadalmunk egyre közömbösebbé válik?
– Azt hiszem, világosan beszélek erről, de van egy nagyon nagy európai igazságtalanság, nem igaz? Görögország, Ciprus, Olaszország, Spanyolország és Málta azok az országok, amelyek a leginkább a migránsok befogadásának területén vannak, és ami Olaszországban történt, ahol annak ellenére, hogy a jelenlegi kormány migrációs politikája, mondjuk úgy, jó értelemben véve korlátozó, mindig megnyitotta a kapuit, hogy megmentse azokat, akiket Európa nem fogad be. Ezeknek az országoknak kell mindennel megbirkózniuk, és azzal a dilemmával szembesülnek, hogy vagy visszaküldik őket, hogy ott megöljék őket, vagy hogy meghaljanak, vagy ezt csináljuk… Ez egy komoly probléma. Az Európai Unió nem segít.
– Júniusban, amikor a migránsok a melillai kerítésen keresztül próbáltak Spanyolországba jutni, ismeretlen számú ember meghalt, sokakat pedig visszaküldtek a sivatagba, és bár több újságírói kutatás is készült, melyek rekonstruálták az eseményeket, a vita Spanyolországban inkább politikai, mint humanitárius jellegű volt.
– Be kell vezetnünk a humanitárius vitát, meg kell honosítanunk a humanitárius vitát.
– Mit mondana az olvasóinknak?
– Olvassák továbbra is a Mundo Negrót, mert ez a folyóirat horizontot nyit, egyre jobban feltárja a dolgokat. Olvassák továbbra is, mert átlépi a határokat, és kiemel bennünket társadalmunk, városunk, apró dolgaink, pindurka kis dolgaink szűkös világából… A Mundo Negro nagy dolgokra nyitja meg az embert.
(Vége.)
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
