Mi, magyarok az einstand szót sajátos módon helyeztük el a belső lelki „szótárunkban”, mert A Pál utcai fiúk című regény olyan rétegét mutatta meg e szó jelentésének, amit elég nehéz lenne pontosan visszaadni. Az einstand szó a németben mindössze annyit jelent, hogy valaki elkezdi gyakorolni a hivatását. Végül is A Pál utcai fiúkban is ez történik, elkezdi gyakorolni a hivatását a rablás, az erőszak és a terror.
Németország most veszti el a harmadik világháborút (is).
Mert ez a harmadik világháború Európa számára már véget ért, a vereség ennél teljesebb nem is lehetne. Az első világháborúban megsemmisült a második német birodalom, a második világháborúban megsemmisült a Harmadik Birodalom, és most a harmadik világháborúban elbukik a negyedik német birodalom is, amely szemérmesen „Európába öltözve” Európai Unió fedőnéven volt ismert napjainkig. A második világháború anyagi-fizikai értelemben megsemmisítette ugyan Németországot.
De lelkileg, erkölcsileg, szellemileg inkább mozgósította, ez volt a „német gazdasági csoda”, ami a lélek csodája volt.
Bár most Németország anyagilag-fizikailag sokkal jobb, ám lelki, erkölcsi, szellemi értelemben sokkal rosszabb helyzetben van. Tehetetlenül tűrte, hogy szétrombolják szellemi önazonosságát, így most nem ismerte fel, hogy egy sokkal végzetesebb háborúval zúzzák szét jólétének anyagi-fizikai alapjait. E rituális öngyilkosság tragikomédiájához jól illeszkedik az a tavalyi történet, amelyben a német biztonsági erők háromezer kommandós bevetésével s hollywoodi látványtechnikával csaptak le egy államrendellenes összeesküvésre. A rajtaütés nyilván azért zárulhatott teljes sikerrel, mert a főkonstruktőr/destruktőr maga szervezte azt a bohócmutatványt, amelyben a megvezetett „összeesküvők” vissza akarták állítani a második német birodalom berendezkedését. Az egész lázálomszerű akció, amely leginkább Örkény István Pisti a vérzivatarban című abszurd tragikomédiájára emlékeztet, persze arra is alkalmas volt, hogy ezzel is az oroszokat vádolják meg. Ez a burleszk méltó módon illeszkedik Németország történelmi agóniájához, ahhoz, hogy a történelmi önazonossághoz való reflexív viszony végleg elenyészni látszik.
A mai német társadalmi, gazdasági, politikai és médiaelitek, noha az amerikai birodalmat mozgató és persze „nem létező” globális főhatalom már kétszer is ugyanazzal a trükksorozattal rombolta le Németországot, változatlanul „jó ötletnek” tartották előzékenyen elébe is menni a most zajló harmadik felszámolásuknak. Ezt az előzékeny gesztussorozatot a német kancellár most azzal tette teljessé, hogy egy nagy terjedelmű cikket írt abban a Foreign Affairsben, amely éppen azoknak a birodalmi hatalmi struktúráknak a szócsöve, amelyek Németországot már két alkalommal is felszámolták. Az írás címe The Global Zeitwende, ami globális korszakváltásként fordítható le.
A német kancellár túl azon, hogy engedelmesen felmondta a birodalmi leckét, magáévá téve az uralkodó globális narratívát – amelynek célja most is Németország felszámolása –, büszkén jelentette ki, hogy Németország most végre újra globális hatalommá vált. Hogy most teljesedik be az, amit 1990-ben a német újraegyesítés során Bush amerikai elnök úgy fogalmazott meg, hogy „partnership in leadership” vagyis, hogy Németország és Amerika megosztva a világ vezető hatalmai. Az ember ezt olvasva nehezen tudja eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen, én inkább az utóbbira szavaznék. Amikor az amerikai birodalom az általa kiprovokált harmadik világháborúval gyorsan, könnyen és főként olcsón, előzékeny német közreműködéssel éppen most veri szét az elmúlt másfél évszázad során létrejött, a világ legkifinomultabb legmagasabb szintű technostruktúrájának alapjait, és löki vissza Németországot a harmadrendű regionális középhatalom szintjére, a német kancellár éppen történelmi győzelmet vizionál, bravó.
Tartozunk az igazságnak annyival, hogy megjegyezzük, a birodalom ugyan könnyen, gyorsan és olcsón számolja fel Németországot, de azért egy akcióhoz mégiscsak komoly erőket kellett bevetnie, és ez az Északi Áramlat német–orosz gázvezeték felrobbantása. Erre a már inkább csak pedagógiai célzatú akcióra azért volt szükség, hogy a kissé nehéz felfogású németség számára szimbolikusan jelezze, hogy egy korszak valóban véget ért, szóval, hogy valóban korszakváltás zajlik. Ám e korszakváltásnak nem annyira Németország globális hatalommá válása, hanem inkább a globális hatalmi térben való minden eddiginél drámaibb lehanyatlása lesz a legfőbb jellemzője.
Németország második felszámolása során a „nem létező” erő eljátszott azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha – ahogy Goebbels fogalmazott – óriási krumplifölddé változtatná a legyőzött Németországot, ez volt a híres Morgenthau-terv. Ám aztán mivel az akkor Szovjetunió fedőnéven szuperhatalomként felemelkedő Oroszországot csak egy szigorúan ellenőrzött módon, de mégiscsak újra felfegyverzett Németországgal tudta a legegyszerűbben sakkban tartani, így kegyesen engedélyezte a német technostruktúra fennmaradását. És a biztonság kedvéért a német újraegyesítés időszakában is úgy látta, hogy egy akkor elég bizonytalan irányba mozduló Oroszországgal szemben egy darabig még jól jöhet egy általa mozgatott, de erős Németország.
Bár még nem látjuk a háború utáni új békerendszer körvonalait, de mivel Oroszország jelentősen meggyengül, így a birodalom számára egy legalább ilyen szintig legyengített Németország látszik a legmegfelelőbbnek. Ehhez a fékezett habzású felszámoláshoz asszisztál most lelkesen a német elit.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
