A 17. századi Angliában a gyermekek halála sajnos mindennapos jelenség volt. A gyermekek negyede nem érte meg a tizedik születésnapját, ezer újszülöttből különböző becslések szerint 123-154 még egyéves kora előtt elhunyt. A magas gyermekhalandóság okán azt feltételeznénk, hogy a szülők igyekeztek mérsékelni a gyermekeikhez való érzelmi kötődésüket.
Sokáig így gondolták a történészek is, azonban az eredeti források, mint például a buckinghamshire-i Verney család levelezése az 1640-es évekből egészen más képet festenek.
A köznemességhez tartozó házaspárnak, Ralph Verneynek (1613–1696) és feleségének, Marynek (1616–1650) összesen hat gyermeke született, akik közül négyen meghaltak, mielőtt a felnőttkorba léptek volna. E halálozások közül kettő – a nyolcéves Peg, illetve az újszülött ifjabb Ralph korai távozása – a Mary és Ralph által egymásnak, illetve rokonaiknak írt levelekben is említésre kerülnek 1647-ben. Ebben az évben a házaspár külön élt: Mary, aki éppen életet adott a kis Ralphnak, Angliában próbálta a családi birtokot jövedelmezővé tenni, míg férje a lányukkal, Peggel Párizsban volt. A férj félt visszatérni Angliába, mert úgy gondolta, börtönbe vethetik adósságaiért, amelyek az ekkor zajló angol polgárháború (1642–1651) során a parlamentarista kormány a családra kirótt pénzbüntetései miatt keletkeztek.
1647 októberében Ralph Verney nagybátyjának, az orvos William Dentonnak írt lánya betegségéről. „A szegény gyermek nem is tudod, mi kínt élt át” – panaszolta. Egy teljes hónapon át magas láz és hasmenés kínozta. 36 óra leforgása alatt „száz széklete volt”, ami „úgy legyengítette, hogy nem tud megfordulni az ágyban.” Emellett a kislány „különösen szenvedett egy fekélytől az orcájában”, amely „éjjel-nappal kínozta”. A fekély oly nagyra nőtt, hogy már az állkapocscsont is kilátszott, és „nagyon feketének és fájdalmasnak” tűnt. Az apa „minden 24 órában négyszer” kötést cserélt a seben, de erőfeszítései hiábavalónak tűntek. „Oh Dr., annyira tele vagyok szenvedéssel, hogy nem tudok többet mondani, mint hogy imádkozzon értünk.” A gyász tehát már a betegség alatt, a gyermekek szenvedését látva is megkezdődhetett.
Verney arra kérte nagybátyját, hogy a feleségének „semmi esetre se” szóljon Peg betegségéről, mert az túl nagy aggodalmat szülne benne. El akarta odázni egészen addig, amíg „jobb híreket” nem közölhet vele. Eközben saját maga próbálta kezelni lányát házi praktikákkal, például szamártejjel, de kapcsolatban állt helyi orvosokkal, akiktől tanácsot is kért. Úgy gondolta, a betegség oka „nem más, mint hogy amikor csütörtökön elvoltam, ő napszárította mazsolákat lopott, és túl sokat evett belőlük.”
Idővel azonban Mary Verney gyanút fogott, hogy férje titkol valamit, és emlékeztette: „Megdorgáltalak már, amiért sosem adsz nekem hírt” Peg egészségéről, miközben „semmi sincs e világon, ami közel ennyire érdekelne.”
Federico Barocci: Kislány potrtéja (17. század eleje)
Egy másik levélben kijelenti: „Oly nagy félelemben élek már amiatt, hogy rejtegetsz előlem valamit, hogy elmém és gondolataim csupán állandó kínt élnek át.” Gyanúja, amelyet férje e témában való hallgatása táplált, megalapozott volt: mire ezt a levelet írta, lánya már halott volt. Tudván, hogy előbb vagy utóbb közölnie kell feleségével a hírt, Ralph ismét orvos nagybátyjához fordult, elkeseredve: „Mondja meg nekem, hogyan és mikor hozzam ezt az anyja tudomására!”
Ugyanezen idő tájt a házaspár csecsemő fia, az ifjabb Ralph is meghalt, bár erről kevesebb szó esik a levelekben, mivel az eset hirtelen történt, és nem otthon, hanem a szoptatódajka lakásán. Mary Verney éppen a férjének írt, amikor egyszerre értesítették mindkét gyermek haláláról. E levél egészen különleges, ám egyúttal szívfacsaró bepillantást nyújt a gyász első pillanataiba: „Miután ezt megírtam, megkaptam drága gyermekeink halálának szomorú hírét, amely kín a tőled való távolléttel ötvözve – Isten irántam való nagy kegyelme nélkül – nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni a te boldogtalan M.-ed.” A változás a kézírásban is tükröződik: Mary addigi apróbetűs, rendezett sorait e mondatban már felváltják a nagyobb, karmolt betűk.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
