A tagadás ára

A tagadás ára

A tagadás ára Kulcsár Péter2022. 12. 28., sze – 19:22

Közel három év után eltörli Kína a szigorú beutazási szabályokat, pont akkor, amikor tombol a járvány az országban. A Bloomberg jelentése alapján ugyanis – kiszivárgott információk szerint – csak pénteken több mint 37 millióan fertőződtek meg az országban, így nem kizárt, hogy bő egy hónap alatt a több mint 1,4 milliárdos ország fele átesik a betegségen.

Halottakról nincs szó, a kínai adatközlés szerint három év alatt legfeljebb 6 ezer az áldozatok száma – ami nyilvánvalóan nem igaz. De hogy ne legyenek ilyen negatív hírek, a kínai vezetés egyszerűen leállította az adatközlést… Ezzel végleg beigazolódott, hogy a sokszor mintaként emlegetett ország védekezése, azaz a zéró Covid-politika csődöt mondott, nem működik.

Közben pedig a brit és a német egészségügyi szakemberek is kijelentették, hogy országukban – és tegyük hozzá: kontinensünkön is – vége a járványnak, és a sikeres oltási programnak köszönhetően egy esetlegesen érkező újabb hullám is csak megnövelné az egészségügyi intézmények leterheltségét, leterhelni már nem fogja. Éppen ezért itt az ideje, hogy eltöröljék az utolsó intézkedéseket is – mint például a tömegközlekedési eszközökön kötelező maszkviselést.

Hírdetés

Kínában azonban más a helyzet, mivel ott az oltási program sokkal enyhébb volt, a hatóságok a minden mérés szerint a kevésbé – legfeljebb 50 százalékban – hatékony helyi vakcinát használták, így az ottani lakosság szinte védelem nélkül van, azaz a fertőzés napok, hetek alatt több százmilliós számban terjedhet. Sokáig kitartott a helyi kommunista vezetés a zéró Covid politikája mellett, elég volt egy-egy fertőzött, és egész városrészeket, városokat zártak le hermetikusan (ez nálunk is érezteti hatását, sok, Kínában előállított termékből a mai napig hiány van és még lesz is egy jó darabig), és e mellé még a megfigyelés drákói szigora is hozzájárult ahhoz, hogy a helyi lakosság megelégelje a tarthatatlan állapotokat, és heves tüntetésekbe kezdjen. Erre válaszul a kínai vezetés lazított a szabályokon, olyannyira, hogy a lazítással az országra egy sosem látott fertőzéshullám zúdult sok százezer, de inkább millió áldozattal.

Nemcsak a turisták, hanem a helyi lakosok is utazhatnak már, ám ennek éppen a fertőzési számok miatt sok ország nem örül (korábban mindenki a kínai turistákra vágyott, most egyelőre a legtöbb ország távol tartaná őket), s nem kizárt, hogy ismét megtiltják a beutazást számukra, vagy csak szigorú feltételek mellett léphetnek be. Elsőként Japán jelezte: csak negatív teszttel léphetnek be a felkelő nap országába, a sort várhatóan további célállomások folytatják.

A csaknem három éven át tartó zéró Covid-politika megbukott, ez nem kérdés. Ezt nem fogja bevallani a kínai vezetés, ahogy azt sem, hogy hiba volt ragaszkodni a rossz minőségű vakcinákhoz, hiszen azok gyakorlatilag csak minimális védelmet nyújtottak. Ellenpéldaként szolgálnak az európai vagy akár amerikai országok, ahol a jó minőségű vakcinákkal, a szigorú intézkedésekkel gyakorlatilag két év alatt leküzdötték a járványt (sajnos sok millió áldozat árán), és már lassan egy éve visszatért a korábbi életvitel: maszkok, korlátozó intézkedések nélkül élhetjük mindennapjainkat, utazásokkal, szórakozásokkal, valódi szabadsággal.

Azt hiába várjuk, hogy a kínai kommunista vezetés bevallja, hibázott. Folytatódik a tagadás, az adatok nem közlése, kozmetikázása, ami semmi jóra nem vezet. Ugyanezt a politikát folytatták a járvány megjelenésekor is (tagadtak, és azokat bebörtönözték, eltüntették, akik felhívták a veszélyre a figyelmet), és ma már tudjuk, milyen világméretű katasztrófához vezetett. Most az elhibázott járványkezelés miatt az országon belül tombol a vírus, így hiába a nyitás, egyelőre jobb elkerülni az országot. Járványkezelés szempontjából a mintából így lett elrettentő példa. Ez lett a tagadás ára…


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »