Még meg nem történt eseményekről igen nehéz írni. Mi, újságírók állandóan a lapzárta szorításában vergődünk, így időnként előfordul, hogy elemzői vénánk helyett a látnoki vénánkból vagyunk kénytelenek vért fakasztani. Alábbi írásunk a Magyar7 hetilap szerdán újságárusokhoz kerülő számában jelent meg. Az itt megfogalmazott, még vasárnap írt „jóslatok” a tegnapi parlamenti ülés után sem váltak idejétmúlttá. Ez nem szerzőjük zsenialitásának köszönhető, távolról sem! Ez a Szlovák Nemzeti Tanácstalanság képviselőinek „teljesítményét” dicséri.
E sorok írójánál néhány évvel fiatalabb szlovák demokrácia történetében kis túlzással mindennapos dolog, hogy egy-egy kabinet képtelen levezényelni a rábízott kormányzati ciklust. Gyakorlatilag minden évtizedre jut egy idő előtt búcsúzó kormány, 1994-ben Michal Kováč márciusi tirádája Mečiarék, 2006-ban a Vatikáni Egyezmény Dzurinda, 2012-ben az uniós mentőcsomag Radičováék bukását jelentette. A legutóbbi előrehozott választások óta 10 év telt el, ha hiszünk a számmisztikában, jó eséllyel 2022-ben is bukik az aktuális vezetés. Hogy mi az oka annak, hogy az elmúlt harminc év kilenc szlovák kormánya közül már a negyedik készülhet az idő előtti távozásra, nehéz megmondani. Nemzetkarakterológia vagy a demokratikus hagyományok hiánya? Felelősségtudatból van kevés, vagy tehetséges politikusból? A lényeg, hogy állampolgárból akad vagy 5,5 millió, akik egy példátlan gazdasági és geopolitikai válsággal a nyakukon kénytelenek végignézni, hogy az ország irányításával megbízott politikusok képtelenek teljesíteni a feladatot.
Néhány OľaNO-s képviselő azt is felvetette, kár lenne a karácsonyi készülődést megzavarni az ország sorsát érintő érdemi kérdésekkel, a bizalmatlansági indítványról lehetne akár januárban is szavazni. Azok szerencséjére, akik nem szívesen figyelik az elnyújtott agóniát, a javaslatot gyorsan leszavazták, folytatódhatott az igen szenvedélyesre sikeredett pénteki ülésnap. Már-már a háború előtti ukrán vagy a közép-ázsiai „isztánok” parlamentjeit idéző hangulat uralkodott a Heger-kabinet alatt Szlovák Nemzeti Tanácstalansággá nemesült parlamentben. Boris Kollár házelnök magából kikelve üvöltözött az SaS „árulóival”, s miközben apró, de a közvetítésben is jól látható nyálcseppekkel pettyezte be a Tisztelt Ház szónoki pulpitusát, az ülést vezető alelnök annyival kommentálta a dolgot, a házszabály sehol nem rendelkezik a felszólalások „intenzitásának” mértékéről. Tulajdonképpen igaza van, ahogy a régi vicc tartja, Lenin elvtárs közéjük is lövethetett volna…
Hogy ezt követően Jána Bittó Cigániková (SaS) képviselőasszony érvek helyett Kollár 11 gyerekével vágott vissza, azt fogjuk fel a szokásos ügymenet részeként. Az biztos, érjen véget bárhogy és bármikor, az OľaNO vezette parlamenti ciklus minden idők legszórakoztatóbbja lesz. Ha újságíróként az ember nem érezne felelősséget a sajátjaiért, talán még el is nézegetnénk egy darabig ezt a kétségtelenül tragikus, ugyanakkor szórakoztató showműsort. Tudták például, hogy e sorok íróját inkább vérszívásban és karóba húzásban kiérdemesült Drakula grófra emlékeztető Smer-es képviselőt, Juraj Blanárt „Conchitának” gúnyolják a kormánypárti politikusok. Többek között ez is kiderült az ország jövőjéről döntő parlamenti ülésen, de, hogy Szlovákiával mi lesz, abban a kérdésben egy centit nem jutottunk előbbre.
Sulík nyolc pontja
Miközben politikailag egy cseppet sem korrekt jelzők és gyerekek (összesen tizenegy!) röpködnek a levegőben, a legfontosabbról hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Jó-e az országnak, ha a Heger-kormány nem futja be a szokásos pályaívet és idő előtt távozik. Richard Sulík szerint egyértelműen.
Egy pillanatra tegyük félre, hogy a kormánybuktatást készségszinten űző SaS-vezér Szlovákia helyett sokkal inkább a pártja sorsáért aggódik, nézzük meg inkább az általa nyolc pontban felsorolt kifogásokat. A kormány képtelen rendesen és rendezetten kormányozni. A kormány képtelen megszűrni Igor Matovič ad hoc ötleteit. A kormány elodázza a problémákat, majd az utolsó utáni pillanatban dönt róluk. Képtelenek a szabályoknak megfelelő törvényalkotásra, állandóan rövidített eljárásban nyomják át a parlamenten az elképzeléseiket. Ha félretesszük a pártszimpátiát, nagyon nehéz azt mondani a fenti állításokra, ne lenne alapjuk.
Nyolc évnyi Fico-kormányzás után egy ország várta, hogy az államot saját kifizetőügynökségként kezelő Smer-eseket kisöpörjék a hatalomból.
Sajátjaikból kiábrándult felvidéki magyarok tízezrei szavaztak Matovičékra, azt remélve, végre olyanok kezébe kerül a kormányrúd, akik nem csak a kormányzáshoz értenek, de közben másik kezükkel nem kotornak állandóan a közös kincsesládában. Nos, az elmúlt szűk két és fél évben egyértelművé vált (ígérem, itt végleg elengedjük a hajóskapitányos analógiát), a kormányrudat nem tartják biztos kézzel, a kincsesláda felé vetett sanda pillantásból viszont majdnem annyi van, mint az előző garnitúra idején. Ezzel együtt is azt kell mondanunk, óriási kár ezért a kormányért. Nem mintha jól vezették volna az országot, láttuk ezt a COVID-járvány alatt és látjuk most is, a példátlan gazdasági recesszió első hónapjaiban.
J’Accuse
A lehetőségért kár! Azért az álomért, hogy Szlovákiából lehet egy normális, magabíró, mintaadó és nem mintakövető országot csinálni. Hunyorítva, rossz fényviszonyok között az első hetekben el lehetett hinni Matovičékról (sötétben még Hegerről is), képesek erre. Mára a napnál is világosabb, az egész reménykedés úgy, ahogy van, mehet a kukába.
Azt kell megértenünk, tulajdonképpen teljesen lényegtelen, miként zárult a keddi szavazás a parlamentben, vagy mi történik majd csütörtökön. Előrehozott választások lesznek vagy Hegerék ezt még átvészelik, az ország szempontjából tulajdonképpen édes mindegy. Nézzük csak meg a legfrissebb felméréseket, a garnitúraváltás garantált. Hogy visszatér az előző banda (ne adj Isten kiegészülve a Mazurek-féle soviniszta élcsapattal), vagy jön egy Peter Peleggrini vezette kicsit bal, de nagyon liberális és nagyon progresszív kormány, egyelőre nem tudni. Egészen botrányos, hogy a nemzetben gondolkodó, lokalista felvidéki magyaroknak most azon kell tűnődniük, melyik a kisebbik rossz. Egy soviniszta, magyargyűlölő brigád vagy a levegőt venni is Brüsszeltől tanuló progresszív agyamentek? Azok, akik csak úgy l’art pour l’art lopják szét az országot, vagy azok, akik a nyugati nagytőkének szolgáltatnak ki minket?
Matovičék történelmi bűne, hogy mindössze ez a két lehetőség áll e jobb sorsra érdemes ország előtt.
A szöveg egy korábbi változata megjelent a MAGYAR7 49. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
