A katolikus egyház minden ellenkező híresztelés ellenére befogadó – egyetlen reformátust, vallástalant vagy Jehova tanúját se penderít ki a rorátéról (se), ugyanúgy, ahogy természetesen minden homoszexuálist is szeretettel vár. Miért zárna ki bárkit is ebből a csak a katolikusoknál létező, ámde a karácsonyra nagyszerűen ráhangoló, és egyben mindennapos erőfeszítésre indító lelki edzésformából?
YouTube/képernyőfotó
„Álszent képmutató!!”, „Mit keres egyáltalán reformátusként egy katolikus templomban?”, „Minek van összekulcsolva a keze, ha már kijött az ajtón?!?” – kérdik most sokan. Nos, akkor mutatnánk is a válaszokat.
Most, hogy lassan ráfordulunk advent utolsó hetére, és az utolsó simításokat végezhetnénk ahhoz, hogy kívül-belül méltóképpen és felkészülten várjuk az ünnepet, a Telex jóvoltából széles tömegek tehették félre a takarítanivalójukat, hogy a kormányfő lelki életén élcelődjenek, respektíve háborogjanak.
„Álszent képmutató!!”, „Egyáltalán mit keres református létére egy katolikus templomban, ráadásul mindennap?”, „Minek tartja még mindig összekulcsolva a kezét, amikor már kijött az ajtón (és épp halad el a keresztút stációi mellett – a szerk.)?!?”, és legfőképpen „Hogy van képe azzal takarózni, hogy most jött ki a miséről?” – záporoznak a kérdések, úgyhogy mindenki megnyugtatására jöjjenek is a válaszok.
Először is: a katolikus egyház minden ellenkező híresztelés ellenére befogadó – egyetlen reformátust, vallástalant vagy Jehova tanúját se penderít ki a rorátéról (se), ugyanúgy, ahogy természetesen minden homoszexuálist is szeretettel vár. Miért zárna ki bárkit is ebből a csak a katolikusoknál létező, ámde a karácsonyra nagyszerűen ráhangoló, és egyben mindennapos erőfeszítésre indító lelki edzésformából?
A játékszabály annyi, hogy viselkedni kell (miként egy jógaszeánszon is), emellett célszerű nyitottan, nem pedig a kétezer éves egyház instant megreformálásának igényével hozzáállni a dologhoz. Így tesz a miniszterelnök? Így hát: egyetlen szóval sem sérelmezi, hogy a mise rögtön három Üdvözléggyel indul. Ergo helye van a közösségben. Ugyanúgy helye van ott, mint annak a testvérünknek, aki néhány évtizeddel eltévedve, 2022 adventjének szent időszakában besúgta az újságíróknak, ki jár melyik templomba és hány órára – simán lehet, hogy már meg is bánta. Legkésőbb a másnapi rorátén, amikor konkrétan így figyelmeztetett minket az evangélium: „A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában”.
A roráte ugyanis úgy zajlik, hogy a bűnbánat után elhangzanak efféle szentírási részletek (lásd még: „Jaj a hatalmaskodónak!”, vagy másutt: „Az Úr igazságos és jóságos, ezért a bűnösöknek is utat mutat” – hogy csak az eheti szövegekből szemezgessek), aztán vannak mindenféle könyörgések, úgymint „Őrizd meg tieidet attól, hogy szívüket észrevétlenül gőg és önelégültség kerítse hatalmába!”, vagy például „Töltsd el, Urunk, Lelkeddel vezetőinket, hogy igazságban és igazságosságban vezessék országunkat!”. Helyénvalóbb volna, ha Orbán Viktor nem lenne jelen az összes többi bűnös ember között, amikor mindezek elhangzanak? Tényleg a képmutatás netovábbjának minősül egy órával korábban felkelni a hideg, sötét hétköznap hajnalokon, és kedélyes otthoni szalonnázás helyett megtérésre hívó szövegeket hallgatni a templomban, történetesen már évek óta feltűnés nélkül, valamely hátsó padban?
A mise végén aztán rendszerint ilyesféleképp imádkozik a pap: „taníts meg minket arra, hogy a földi dolgokról okosan gondolkodjunk, és az égiekhez ragaszkodjunk”. Ezt követően az egyik lehetőség, hogy a hívő kijön a templomból és lerázza magáról az egészet, mintha mi se történt volna, és van egy másik opció, amikor az ember ezeket a szavakat forgatja még egy kicsit magában, miközben mise után átzsilipel a munka világába – „milyen döntések vagy kísértések várnak rám ma, amelyeknél nem szabadna szem elől tévesztenem az égieket”, ilyesmik.
Arról fogalmunk se lehet, hogy a kormányfő melyiket választotta a kettő közül hétfő reggel kevéssel hét óra után (aki tutibiztos benne, hogy az elsőt, az ismételje át a máskor oly nagy elánnal idézett Máté 7,1-et), mivel azonban a második, elgondolkodós opció minimum elméleti szinten fennáll, talán maradhatunk abban, hogy vitatható húzás egy templomból kijövő politikust kamerával és mikrofonnal meggátolni abban, hogy a földi dolgokkal való okos sáfárkodásról elmélkedjék. Pláne visszatérően, hisz akkor előbb-utóbb már a prédikációra se fog tudni koncentrálni, mert azon jár az agya, épp mivel fogja odakinn várni Fábián Tamás.
De ő a miniszterelnök! Kötelessége válaszolni! Nos: nem, nem kötelessége.
(Apró érdekesség egyébként, hogy épp a hétfői rorátén az az evangéliumrészlet volt soron, amikor Jézust kérdezik hatalmáról a főpapok, de ő kikerüli a válaszadást. Távol álljon tőlem, hogy bármiféle fals párhuzamot vonjak, mindenesetre úgy tűnik, a puszta nemválaszolás nem igazán bűn.)
Magam is szívesen hallgatnék gyakrabban nyilvános miniszterelnöki sajtótájékoztatókat, szórakoztató műfaj az – hétfő reggel viszont, miséről távozván, fejben még vagy már tök máshol járva, szoros napirend közben kifejezetten ellenjavallt bármiféle spontán interjút adni, pláne annak tudatában, hogy a nincshálózat kéjes örömmel várja, mit lehetne végigfuttatni a világsajtón egy olyan nap hajnalán, amikor de facto döntés születik az uniós pénzekről.
Aki mégis kitartana amellett, hogy egy politikus igenis köteles minden helyzetben minden újságírónak rendelkezésére állni, az fogjon egy tál popcornt, indítson el a Youtube-on egy MZP-összest, és számolja össze azokat a megszólalásokat, amelyektől az elmúlt egy évben nem lett volna célszerűbb eltekinteni.
Aki pedig ezzel együtt tudni véli, hogy a templomba járó bűnös ember automatikusan álszent, mutasson példát: van még szerencsére másfél hét adventből, be lehet állítani a vekkert misekezdettől függően hajnali fél hatra, háromnegyed hatra. Minden erkölcsileg magasabb szinten álló kereszténység-szakértő a rorátén való rendszeres jelenlétével demonstrálhatja, milyen is az, amikor valaki sokkal őszintébb szívvel, sokkal-sokkal alázatosabb szolgaként veti bele magát a sötétben a mínusz 5 fokba és vesz részt bűnbánóan és nyitott lélekkel a szentmisén, hogy onnan kijőve valóságos szentjelöltként, a két lábon járó ellenségszeretet példájaként mosolyogjon rá a világra.
Francesca Rivafinoli
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
