Egymásnak feszülnek a Jókai utcai lakosok (Sepsiszentgyörgy)

Egymásnak feszülnek a Jókai utcai lakosok (Sepsiszentgyörgy)

Másodszor hirdettek közmeghallgatást Sepsiszentgyörgyön a Jókai Mór utca mögé tervezett új utca ügyében, meg is jelentek szép számban az érdekeltek, de ezúttal sem jutottak közös nevezőre. Ennek ellenére folytatódik az övezeti városrendezési terv kidolgozása.

Ha az érintettek többsége beleegyezik, elkészítik a tervet – közölte a hétfő délutáni meghallgatáson részt vevő Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.

A mintegy másfél órás vita során ismét összecsaptak az Illyefalva felőli városvég lakói, és bár a megbeszélés az olykori hevesebb hozzászólásokkal is végig civilizált maradt, az álláspontok nem közeledtek egymáshoz.

Hírdetés

Egy új utca építéséről van szó, amely a Jókai Mór utca mögött, azzal nagyjából párhuzamosan húzódna, át a most csak mezőgazdasági célokra használható hátsó kerteken és földeken. Ezeket a városrendezési terv kezdeményezői beltelekké szeretnék nyilváníttatni, hogy oda új házak épülhessenek; ezért kellene egy új utcát létrehozni. Bár ez növelni fogja a telkek értékét – ahogy erre Ruxandra Berszan főépítész is rámutatott –, a Jókai utca régebbi lakói közül többen is ellenzik a kezdeményezést: mivel nem az önkormányzat, hanem magánszemélyek akarnak új utcát kialakítani, az ehhez szükséges területet ingyen kell átengedniük, nem kapnak érte kártérítést (úgy mint a terelőút vagy a Lidl Áruház és a Jókai utca között tervezett új bekötőút érdekében kisajátított telkekért), de más kifogásaik is vannak. Néhány családnak kettévágná a kertjét az új utca (ami járdával együtt, de biciklisáv nélkül 10 méter széles lenne), mások azért aggódnak, mert a két utca között gödörbe kerülnek, és minden eső után úszni fognak, holott már így is rengeteg gondjuk van azzal, hogy egy-egy felhőszakadás után a Pacéról és a gyümölcsösből lezúduló víz nem tud elfolyni; de azt is kifogásolták páran, hogy a dokumentáció nem elég alapos, rég lebontott csűr is szerepel rajta, és egy húsz éve épült ház nem.

Erre a második közmeghallgatásra úgy került sor, hogy a városrendezési tervet kidolgozó cég beépítette az első, áprilisban megtartott közmeghallgatáson elhangzott, illetve írásban is benyújtott javaslatokat, és 50 méterrel hátrább tolta az új utca nyomvonalát. Így az már 150 méterrel lesz a Jókai Mór utca mögött, amit többen is elfogadhatónak tartanak, bár a helyzetet bonyolítja, hogy a Transgaz egy vezetéke is a közelben halad el, és ha esetleg odébb kell költöztetni, az is a telektulajdonosok költségére történik majd. Egyelőre még nem tartanak ott, most csak egy városrendezési tervről van szó, és Ruxandra Berszan többször is elmondta, hogy ennek elkészíttetését azért vállalta át az önkormányzat, hogy rendezett feltételeket teremtsen a város bővítéséhez; közölte azt is, hogy lakóövezetről beszélnek, tehát legtöbb egyemeletes, manzárdos családi házak épülhetnek azon a helyen.

Adott pillanatban felmerült, hogy szavazzanak: legyen új utca vagy sem (az egyik jelenlevő azt kérte, hogy csak a régi tulajdonosok dönthessenek, mert ezt az egészet olyanok kezdeményezték, akik nem maguknak, hanem eladásra vásároltak és parcelláztak fel mezőgazdasági területeket a Jókai utca mögött), ám erre nem került sor, mert nem volt minden házszámtól jelen valaki. De nem is lett volna értelme, hiszen az övezeti városrendezési tervet csakis a helyi tanács fogadhatja vagy utasíthatja el. Az első közmeghallgatás után Antal Árpád polgármester azt mondta, a város nem ragaszkodik hozzá, ha az érintettek többségének nem kell. Úgy tűnik azonban, hogy többségben vannak azok, akik igénylik az új utcát, ezért a főépítész szerint a tervet véglegesítik és közvitára bocsátják. Ez már nem közmeghallgatás lesz, hanem egy nyilvánosságra hozott iratcsomó, amihez bárki hozzászólhat a megadott határidőn belül.

Egyébként azt sem tiltja semmi, hogy más övezeti városrendezési tervek is készüljenek, magánszemélyek megrendelésére – tette hozzá Tóth-Birtan Csaba, hangsúlyozva: az önkormányzat joga eldönteni, hogy melyiket fogadja vagy utasítja el. Aki elégedetlen az eredménnyel, az beperelheti a várost, és akkor a bíróságon dől el az új utca sorsa. Olyan eset is volt már, hogy a városháza veszített: mivel a Gyümölcsösben létrejött új lakónegyed rendezési tervét nem találta megfelelőnek és visszadobta, a lakók pert indítottak és nyertek – közölte. Az ügy tehát korántsem ért még véget.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »