Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az úrnapi zsolozsma I. esti dicséretének második zsoltára a 147., amelynek keret-antifónája – Az Úr, aki békét ad az Egyház határain, a búza javával táplál minket – a zsoltár 14. verséből lett kialakítva. A második hallél-zsoltár közösségi hálaadó himnusz, amely valamikor a fogság utáni időkben keletkezhetett, és az őszi hálaadó ünnep során énekelték. A zsoltár 12–20. verseinek sorai sok hasonlóságot mutatnak a 127. és 128. zsoltár témájával. A himnusznak ezek a versei dicsőítik a teremtés műveiben szeretetével megnyilvánuló Istent, aki kinyilatkoztatja Igéjét népének (vö. MTörv 4,8).
Az Úr, aki erőssé tette Jeruzsálemet (vö. Zsolt 97,8; Iz 49,14), teremtő és gondviselő Isten, ő szabályozza az évszakok váltakozását, ilyen értelemben nem csak a természet törvényszerűségeinek ura, hanem népének törvényhozója, népalkotója. Az Úr Igéje úgy jelenik meg ebben a zsoltárban, mint teremtő és a természet törvényszerűségeit mozgásba hozó erő. Az ősi sumér–akkád szemlélet képeit felhasználva, de annak teológiai gondolkodásától eltérően fogalmaz a költő, mégpedig a Szentírás egységesen kibontakozó szemléletének megfelelően: „És Isten szólt […], azután újra szólt […], azt mondta ezután Isten […]” (Ter 1,3.6.24); „Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket” (Zsolt 33,6); „Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghez viszi, amiért küldtem.” (Iz 55,10–11)
Az antifóna eucharisztikus gondolata alapján a következő értelmezéssel találkozunk: Isten építette és erősítette meg az Egyházat (vö. Mt 16,18) mint a béke közösségét, és az Egyház közösségét alkotó Igéjével, a búza kövérjével táplálja azt: „Isten elküldte igéjét Izrael fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által, aki mindennek az Ura” (Apcsel 10,36). Az Ige-búza (vö. Iz 42,1–4) hordozója a teremtés és a béke törvényeinek, törvényszerűségeinek; őt hirdeti Jeruzsálem, az Isten békéjének városa: „imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson” (2Tessz 3,1; vö. Zsolt 9,12; 105,1; Róm 3,2b).
Fotó: Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
