Felejthetetlen az emlék, pedig lassan már negyedszázados. 1998. július 12-én, a Párizshoz közeli Saint-Denis-ben lévő Stade de France-ban vártuk a világbajnoki döntőt. Nem akartunk hinni a brazil újságíróknak, akik kétségbeesett arccal, remegő ajkakkal mondták, Ronaldo nem játszik a franciák ellen. Először azt hittük, megint a jobb térdével van baj, hiszen a torna alatt többször is nyűglődött ezzel. Ők sem tudták, pontosan mi a probléma, csak azt hallották, a Fenomént kórházba vitték, talán el is ájult, el is veszítette az eszméletét.
Az elődöntőt követően, de még a finálé előtt a FIFA technikai bizottsága közzé tette a torna legjobb tizenhat játékosának, az úgynevezett All-Star-csapatnak a névsorát. A brazilok közül Dunga, Ronaldo, Rivaldo és Roberto Carlos került a kiválasztottak közé. Négy játékost csak a franciák delegáltak még az álomgárdába, Zidane mellett Barthez kapust és a két védőt, Thuramot és Desaillyt. A legjobbak választása is aláhúzza: a nagyvilág a brazil támadók és a francia védők párharcára számított a döntőben.
Ám aztán jöttek a brazil újságírók, mondták, hogy Ronaldo nem játszhat, s attól kezdve minden megváltozott. Gavin Hamilton, a World Soccer főszerkesztője is ott volt a sajtótribünön. Ő később ezt írta: „A hír gyorsan terjedt az újságírók között a sajtótribünön egy órával a kezdő sípszó előtt. Ronaldo nem játszik! Ronaldót kihagyták! Mindezt megerősíteni látszott a szokásos meccslap érkezése is, melyen világosan állt: a pályára lépő brazil csapat sorrendben tizenegyedik embere Edmundo, míg az egyedüli csatártartalék Ronaldo. A papírról az is kiderült, hogy 19.48-kor adták ki, tehát 75 perccel a kezdés előtt Ronaldo még nem volt a kezdőcsapatban. Ám mielőtt még felfoghattuk volna, mi is történik valójában, újabb papír érkezett. Printing error, azaz nyomtatási hiba, mondták, s már hozták is az újabb változatot.
Akkor 20.18 volt a pontos idő. Addigra már megtörtént a csere: Ronaldo visszakerült a felső négyzetbe, Edmundo helyére. A brazil válogatott orvosi stábja hivatalosan 45 perccel a kezdés előtt adott engedélyt Ronaldo játékára. Ugyancsak a hivatalos verzió szerint akkor már két napja nem edzett később megröntgenezett térdével kínlódva, s közvetlenül a kórházból érkezett a stadionba, a csapattól külön. Később kiderült, hogy a brazilok hivatalos nyilatkozataival szemben Ronaldo szombaton, a mérkőzés előtti napon még a többiekkel együtt edzett.
Klubedzője, Gigi Simoni, az Inter trénere felhívta őt telefonon, hogy sok sikert kívánjon neki a döntőre. Simoni jókedvűnek találta, s meggyőződése volt, hogy Ronaldo nagyon várja már a kezdést. A mérkőzés reggelén Ronaldo felkereste doktor Lídio Toledót, a csapat orvosát, s rosszullétre panaszkodott. Szédült, kábának érezte magát, s a gyomrát is fájlalta. Toledo azonnal kórházba vitte, amelyről értesítette Zagallót is.
A szövetségi kapitány közölte Edmundóval, hogy ő fogja helyettesíteni a franciák elleni találkozón Ronaldót. Délután négy órakor Zagallo a tervezett taktikai értekezlet elején arról beszélt, hogy 36 évvel azelőtt, Chilében Brazíliának Pelé nélkül kellett megnyernie a világbajnoki aranyérmet. Bejelentette, hogy most hasonló a helyzet, hiszen a legjobb játékos nem tud pályára lépni.
A csapat Ronaldo nélkül buszozott ki a stadionba, Edmundo készült a játékra. A vezetők leadták a névsort a FIFA képviselőinek, a csapat nyilvánvaló és érthető idegeskedéssel várta a kezdést. Negyvenöt perccel a kezdő sípszó előtt megérkezett Ronaldo. Közölte Zagallóval, hogy késznek érzi magát a játékra, ha a szövetségi kapitány beállítja. A megbeszélésen jelen volt Ricardo Teixeira, a brazil szövetség elnöke, aki világossá tette, a szövetség és a csapat szponzora, a Nike cég szeretné, hogy Ronaldo pályára lépjen.
Az aranyzöldmezes gárfa nem ment ki a szokásos bemelegítésre, hanem ideges és őrjöngésektől sem mentes vita kezdődött. Ebbe Ronaldo nem folyt bele, talán nem is volt elég ereje hozzá. Ugyan sérülésének nyoma sem volt, ám letargikusnak látszott. A döntőt megelőző napokban ugyan pusmogtak arról, hogy feldühítette a barátnője, Suzana Werner és egy híres tévés személyiség állítólagos kapcsolata, de most aligha ez volt a kiváltó ok.
Ronaldo, vagy az igazi Ronaldo nélkül az egész csapat tanácstalannak tűnt. Reményeik összetörtek abban a pillanatban, amelyikben felfogták, hogy a Fenomén nem játékképes. Mielőtt kimentek volna a gyepre, már elveszítették a világbajnoki döntőt. A találkozó után Zagallo ingerülten reagált arra a kérdésre, hogy miért játszatta Ronaldót. Arra hivatkozott, hogy ha maga a játékos egészségesnek mondta magát, miért kételkedett volna benne. Hogy mi is történt valójában, ki tudja. Lehet, hogy sohasem tudjuk meg az igazságot.”
Az akkor egyébként még nem is egészen 22 éves Fenomén játszott ugyan a döntőben, de olyan volt, mint egy élő halott. Zagallo szinte minden, a pályán töltött perccel kínozta. Ronaldo később sem akart beszélni az esetről, s cáfolta minden idegi, s pszichológiai eredetű probléma létezését.
A világbajnoki cím védője és legnagyobb esélyese csak vergődött a pályán, a franciák viszont életük formájában futballoztak. Még Rivaldo – akinek a pályán csak statisztáló Ronaldótól át kellett volna vennie a vezér szerepét – is gyengén játszott. Egyszerűen megroppant a felelősség súlya alatt. De a tragikus eseménysor hatással volt a csapat szinte minden tagjára. Roberto Carlos például azt állította, imádkozott, hogy a barátja, a csapat legjobbja játszhasson, de aztán a pályán meg attól félt, Ronaldo egyszer csak összeesik, s valami még nagyobb baja lesz. Szerencsére nem lett, de a seleção brasileirának egyetlen pillanatig sem volt győzelmi esélye. A kilencven perc letelte után a világbajnoki történetük legsúlyosabb vereségét elszenvedő brazilok sírtak a gyepen.
A franciák elleni – nyugodtan mondhatjuk: váratlan – vereség után szinte letargia lett úrrá a brazil futball hívein. Talán azt a vereséget a legnehezebb megemészteni, amelyet közvetlenül a cél előtt szenvedünk el, így volt ez velük 1950-ben, de 1998-ban Franciaországban is. A meglepően sima, 3-0-s vereség egyik fő okának nyilvánvalóan mindenki Ronaldo misztikus betegségét, illetve rosszullétét tartotta.
Maga a leginkább érintett, azaz Ronaldo nem akart beszélni az ügyről, vagy ha ejtett is néhány szót, cáfolta, hogy a Nike cég, illetve Zagallo nyomására lépett volna pályára, s tagadta azt is, hogy epilepsziás rohama lett volna a döntő előtti éjszakán. Ő egyébként később saját, döntőbeli teljesítményét negyvenszázalékosnak értékelte – aligha objektíven. Sokáig senki sem talált logikus magyarázatot – s alkalmasint ez volt a legrosszabb, mert emiatt sorra születtek a képtelennél képtelenebb verziók.
A londoni székhelyű World Soccerben a torna után megjelent egy rövid interjú, amelyben a lap olaszországi tudósítója, Dominique Antognoni megszólaltatta a Fenomént. Ronaldo a tizennégy kérdésre tizennégy választ adott, gondosan kerülve a döntő előtti eseményeket. Megtudhattuk tőle, hogy ha a pénz, a híresség, a népszerűség, a kitüntetések és a világbajnoki cím között kellett volna választania, gondolkodás nélkül az utóbbira voksolt volna. Ám a nagy nap előtti nehéz éjszakáról nem beszélt.
A Franciaországból való hazatérést követő két hétben természetesen a Ronaldo-ügy volt a brazil sajtó első számú témája. Brian Hamilton, a Reuters (és a World Soccer) riói tudósítója így összegezte a csapatorvosok cikkekben megjelent nyilatkozatait: „A világbajnoki döntő délutánján, két óra körül Ronaldónak görcsei voltak, s ezért kórházba kellett vinni. A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy teljesen egészséges. Miután a szövetségi kapitány konzultált az orvosokkal és a játékossal, Ronaldo engedélyt kapott arra, hogy pályára lépjen a döntőben. De a csapat, amelyet nagyon megviselt az előző órák történése, nem tudott képességeihez méltón játszani, s 3-0-ra kikapott. Ronaldo teljesen felépült, semmi akadálya annak, hogy visszatérjen az Internazionale csapatához. A brazil futball továbbra is a világ legjobbja.”
Azóta sem tudjuk, mi is történt valójában.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
