Megszakította az útját és Debrecenben szállt le a "protokoll szerint" a Ryanair légitársaság Poznanból Tel-Avivba tartó Boeing-737-es utasszállító repülőgépe – közölte a Dehirrel Vajda János, a repteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője, aki azt egyelőre nem közölhette, miért szállt le a gép Debrecenben, de hogy nem egy rosszullét lehetett az ok, arra utal az, hogy Gripen vadászgépek is megjelentek a város légterében.
Vajda János hozzátette, 148-an utaztak a gépen, melyet mindenki épségben elhagyott
A reptéren hatalmas a készültség, számos kék villogós jármű van a területen. Vajda János azt ígérte, hogy amennyiben a hatóságok további információval tudnak szolgálni (említette a Terrorelhárítási Központot is), megosztják azt az emberekkel.
A Flightradar repülési képe alapján a gép már jócskán elhagyta Debrecen légterét, sőt, az országot is, Romániából (inkább Erdély és a Regát határáról – a szerk.) fordult vissza, s utána landolt Debrecenben.
A repülőtér jelenleg zárva van, éjjel 11 órára még a Wizz Air Tel-Avivból érkező járatát várják. Vajda János azt mondja, azt a járatot már tudják majd fogadni, nem kell másik reptérre irányítani.
Járat egyébként nem maradt ki a debreceni reptéren, hiszen a délutáni tel-avivi járat még az incidens előtt elrepült, amiatt civilek sem voltak nagy számban a légikikötőben.
Később a Debrecen International Airport Kft. közleményt adott ki, eszerint "a légiforgalmi szolgálat tájékoztatása alapján, helyi idő szerint 16:06 perckor egy Boeing 737-800-as típusú repülőgép érkezett a Magyar Légierő vadászgépeinek kíséretében a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre, biztonsági okokra hivatkozva. A leszállást követően a repülőgép fedélzetén tartózkodó 148 utas, valamint a személyzet kiszállítása a protokoll folyamatok szerint megtörtént, így biztonságosan várakozhatnak a terminál épületben. A légijármű, valamint az eset körülményei az illetékes hatóságok által vizsgálat alatt állnak. További tájékoztatást a vizsgálat lezárását követően tudunk adni."
Frissítés: Videón is látható a gép, már amennyire a fényviszonyok engedik:
https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https://www.facebook.com/Dehir.hu/videos/846377706514332/&show_text=0&width=560
(Dehir nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »