Több embert is személyes vagy írásbeli nyilatkozattételre kötelezne az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága – számolt be a nszo.hu.
A Toroczkai László, a Mi Hazánk politikusa által vezetett testület december 9-ére idézi be Nagy Ádámot, Rogán Antal volt kabinetfőnökét, Rehák Róbert vállalkozót, Zavaczky Márk András ügyvédet, korábbi végrehajtó-helyettest, Tóth Ádámot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét, Bódizs Kornélt, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének elnökét, valamint Krejniker Miklóst, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökét.
Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korábbi elnökét és Völner Pál egykori államtitkárt, illetve miniszteri biztost december 16-án hallgatnák meg. Rogán Antal volt kabinetminisztert pedig december 17-ére várják, hogy személyesen válaszoljon a bizottság kérdéseire – olvasható.
Toroczkai László az ülésen közölte: mivel Schadl György egy folyamatban lévő büntetőeljárás miatt házi őrizetben van, a Fővárosi Törvényszékhez fordul, és szükség esetén más szerveket is megkeres annak érdekében, hogy a volt végrehajtói kari elnököt meghallgathassák.
A döntéseket egyhangúlag fogadták el, vagyis a bizottság fideszes alelnöke, Balla György, valamint a KDNP-s Nacsa Lőrinc is megszavazta azokat.
A testület emellett december 6-ig írásbeli válaszokat vár Schadl-Baranyai Helga önálló bírósági végrehajtótól, Schadl György feleségétől, Várady Zoltán önálló bírósági végrehajtótól, Szécsényi-Nagy Kristóftól, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi irodájának vezetőjétől, valamint Felfalusi Pétertől, az Intrum Zrt. vezérigazgatójától.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


