Összeomlott a Dnyeper (Dnyipro) felett átívelő, stratégiai fontosságú Antonovkai híd, amely az egyetlen közúti összeköttetést biztosította Herszon közelében a folyó jobb és bal partja között – tájékoztatott az ukrán média helyi szemtanúkra hivatkozva pénteken.
A közösségi médiában közzétett felvételeken az látható, hogy teljes részek hiányoznak a hídból.
A legközelebbi közúti átkelő a Dnyeperen több mint hetven kilométerre fekszik Herszontól.
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a híd összeomlását.
Mindez azt követően történt, hogy Oroszország szerdán bejelentette, visszavonul a Dnyeper nyugati partjáról Herszonban.
Befejeződött az orosz erők kivonása a Dnyeper jobb partjáról
Eközben Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken közölte, az orosz fegyveres erők veszteségek nélkül befejezték az egységek és felszerelések átcsoportosítását a Dnyeper folyó bal partjára.
„Herszonban ma moszkvai idő szerint hajnali öt órakor (közép-európai idő szerint háromkor) befejeződött az orosz csapatok egységeinek átcsoportosítása a Dnyeper bal partjára. A jobb parton egyetlen katonai felszerelés és fegyverzet sem maradt”
– mondta a tábornok.
Konasenkov szerint sikerült kivédeni, hogy a személyi állományban, a fegyverzetben, a hadfelszerelésben és a hadianyagban veszteség keletkezzen. Mint közölte, az összes orosz katona átkelt a Dnyeper bal partjára, a Herszon megye jobb parti részét elhagyni kívánó civilek pedig segítséget kaptak a távozáshoz.
Az MTI által tolmácsolt tájékoztatás értelmében az orosz alakulatok a folyam bal partján elfoglalták a műszakilag előkészített védelmi vonalakat és állásokat.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »