Október 15-én, szombaton este a Párbeszéd Házában telt házas előadásban mutatták be Meskó Zsolt Ki az Isten, és mit akar? című egyfelvonásos színdarabját, amelynek rendezője maga a szerző. A darabban olyan örök kérdések merülnek fel, mint hogy van-e Isten, és ha igen, miért teremtett ilyen világot, amelyben ennyi a szenvedés; mi az élet értelme; mennyiben vagyunk felelősek a tetteinkért.
A történet kiindulópontja az, hogy a húszéves Mária (Tarczali Dorina) és a huszonegy éves József (Gréczy Balázs) egyéjszakás, alkalmi légyottjából gyermek fogan. A kérdés, hogy mi legyen a magzattal: megszülessen, vagy a magára maradt Mária vetesse el. A válasz keresése közben a darab másik szálán megelevenedik a Biblia hat-hat jelenete, tizenkét szereplővel. Az alakok ugyanazok, akik a családi történetben is érintettek.
Az egész történetet végigkíséri Jézus Krisztus (Jenei Balázs) alakja. Így mutatkozik be: „Jézus vagyok. harmincéves, ácsmester, nőtlen. Apám ács volt, meghalt. Édesanyám otthon, már nem dolgozik. Tudom, fiú és ember vagyok, általam szól az Isten, és én csak rá hallgatok, mintha egy lennék vele. Itt vagyok, mert itt az ideje.” Később megfogalmazza: „Az életed nézheted úgy is, mint egy hatalmas társasjátékot, amelyben feladatokat kell megoldanod, amelyekben láthatóvá lesz szabad akaratod. Te döntesz, mit választasz. Még ha úgy tűnik, akkor se, soha nem kér tőled az Isten emberáldozatot, mert ugyanúgy szereti a másikat, mint téged, testvérek vagytok. Minden megszületett gyermek az ő szeretetének kézjegye.”
Jézus ritkán szólal meg, többnyire csak figyel, de folyamatos jelenlétével és azzal, hogy néha a krízishelyzetben lévők (így a gyötrődő Mária, vagy a testvérei által rabszolgának eladott József) vállára teszi a kezét, érzékelteti, hogy nem hagy magunkra bennünket, velünk van mindig, a világ végezetéig, ahogyan azt mennybemenetele előtt megígérte tanítványainak. Az már a mi felelősségünk, szabad akaratunkon múlik, hogy elfogadjuk-e Őt Isten Fiának, világ Megváltójának, vagy sem.
Ha egy mai korban játszódó darab főszereplőit Máriának és Józsefnek hívják, ráadásul a nő várandós lesz, óhatatlanul is eszünkbe jut a Szent Család. Meskónál azonban mindkét szereplő távol áll Istentől, a fiú nem vallásos családban nőtt fel, sokáig azt sem tudja, mi az a család; a lány szülei templomba járók, de ő idővel „kikopott” a hitből. Rögtön eltűnődhetünk a keresztények különleges felelősségéről: József előnytelen külsejű bátyját a templomból kijövő fiatalok gúnyolták; Mária szülei pedig, amikor tudomást szereznek lányuk áldott állapotáról, öröm helyett megbotránkoznak. Ők a magvetőről szóló példabeszéd útfélre vagy tövisek közé hullott magját képviselik: tipikus vasárnapi keresztények, a templomból kijőve már el is felejtik az Igét, s ha valami nem várt gonddal szembesülnek, indulatból cselekednek, ítélkeznek, a megértésnek szikrája sincs bennünk, nem számít, hogy a saját lányukról van szó.
Meskó darabja plasztikusan érzékelteti napjaink zűrzavarát, azt, hogy szilárd hittel, értékrenddel csak nagyon kevesen rendelkeznek. Még kevesebben vannak azok, akik krízishelyzetben is hűségesek maradnak Istenhez. A gyermeket váró Máriának és Józsefnek családtagjaik, barátaik, ismerőseik a legkülönbözőbb, gyakran egymásnak homlokegyenest ellentmondó tanácsokat adnak, és ezek többsége a probléma lenullázása felé mutat, vagyis, hogy a lány vetesse el a gyereket, és ezzel minden megoldódik, helyreáll a világ rendje.
Sorjáznak a hasonló helyzetben gyakori, látszólag észszerű érvek: fiatalok még, alig ismerik egymást, nincs egzisztenciájuk, tönkreteszik az életüket, a lány méhében növekvő magzat csupán sejtcsomó, a tudósok között sincs egyetértés, hogy a megfogant élet mikortól tekinthető valódi élőlénynek. Az, hogy azért itt mégiscsak élőlényről van szó, Isten teremtményéről, csak elvétve hangzik el részükről, az ezt hangoztatók jelentős kisebbségben vannak, hangjuk elhal a Vetesd el!-t harsogó kórusban. Egészen döbbenetes és félelmetes, hogy különösen a gyermeket váró lány mennyire egyedül marad, s az is, hogy az isteni, erkölcsi dimenzió mennyire kimarad a tanácsadók nagy többségének gondolkozásából.
Isten különleges kegyelme mutatkozik meg abban, hogy Máriának és Józsefnek csak a fiú családjának két tagja, az édesanyja és a bátyja nyújt valódi segítséget. Az előadás egyik legmegrázóbb jelenete, amikor József édesanyja elmeséli Máriának, hogy ilyen idős korában ő is végigélte mindezt, és hallgatva a szirénhangokra, elment abortuszra: „A fiú azonnal eltűnt, amint megtudta… Láttam, hogy a nő milyen szörnyűséges szerszámokat adott a doktor kezébe… Azt mondták, és én elhittem, hogy el fogom felejteni… Az első években mindennap gondoltam rá, aztán jobb lett. Megismerkedtem a férjemmel, de amikor teherbe estem, akkor olyan volt, mintha két magzatot hordanék. Állandóan arra az elsőre gondoltam… pedig nem is adtam neki nevet azért, hogy ne kötődjek hozzá… Aztán terapeuta… Hosszú út vezetett addig, amíg meg tudtam bocsátani magamnak… a szüleimnek… annak a fiúnak… Teljes szívvel melletted vagyok most, és amíg kéred, melletted leszek.”
Az égetően fontos és időszerű történetet Meskó meg-megszakítja a Bibliából vett történetekkel, illusztrálva, hogyan szegjük meg folyamatosan a tízparancsolatot, hiúságból, sértettségből, pénzsóvárságból, ezer más okból, de az állandó vétkezés mellett mindig megjelenik a megbocsátás, a kiengesztelődés hatalma és az Istenhez való rendíthetetlen hűség is. A bűnbeesés óta mindig választanunk kell a jó és a rossz, valójában Isten és a kísértő között, akinek célja, hogy elszakítson, szembefordítson bennünket a Teremtővel. A választás soha nem volt könnyű, különösen nem az ma, ebben az értékvesztett, mindent megkérdőjelező világban, amelyben a legfőbb parancs: valósítsd meg önmagad, bármi áron! Mennyivel vonzóbban hangzik ez, mint az, hogy hordoznod kell értem a keresztet…
Képregényszerűen végigkísérhetjük Jézus Krisztus történetét, kezdve a születésétől, földi tevékenységén át keresztre feszítéséig. Abban a pillanatban, amikor meghal a kereszten, megszületik Mária gyermeke. Jézus ott marad, mégis, ahogyan kifeszített karral a szereplők és a színpad fölé magasodik, a feltámadt, diadalmas Krisztus jut eszünkbe. Ezt erősíti a keresztény himnusz, melyet az összes szereplő zengő hangon énekel, mintegy lelki egységbe forrva: „Non nobis Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam! – Nem miérettünk, Uram, nem miérettünk, csakis a te nevednek dicsőségére!”
A darab egyik legfontosabb mondatát a Júlia (Koncz Eszter) nevű szereplő mondja ki, aki a nagymamája és a szülei hitén keresztül érezte meg, hogy van Isten: az élet keletkezése és vége „titok. A kezdet és a vég, úgy hiszem, nem ránk tartozik, csak ami a kettő között van, az a mi felelősségünk.”
Meskó Zsolt tandrámát és misztériumjátékot vegyítő darabjának ősbemutatója gyönyörűséges lelki-szellemi élményt nyújt, bizonyos, hogy sokáig bennünk marad, gyakran jutnak majd eszünkbe egyes jelenetek, mondatok, amiket tovább gondolhatunk. Valódi profi előadást láttunk, magas színvonalon, még ha a szereplők többsége amatőr is. Az említetteken kívül a bemutató szereplői voltak: Meskó Tímea, Kókai János, Mérai Kata, Robin László, Zboray Antónia, Nemcsók Nóra.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotós: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
