Hét év után keserédes, ám maradéktalanul kielégítő befejezéshez érkezett a Better Call Saul, a nagy sikerű Breaking Bad (Totál szívás) előzménysorozata. A leleményes történet, amely a szélhámos zugügyvéd, Saul Goodman (Bob Odenkirk) hullámvölgyes életútját vette górcső alá, mostanra sikeresen kikászálódott az elődje árnyékából, sőt kifejezetten fontos értéket képvisel napjaink tévésorozat-kultúrájában. Míg ugyanis az egyre távolodni látszik saját hagyományaitól, Saul tragédiája magabiztosan viseli a telenovellák minden szépségét és különcségét, egyben frappáns emlékeztetője annak, mire képes ez a műfaj, ha lélegezni hagyják.
Új éra a sorozatok világában
A „klasszikus sorozat” szavak a legtöbbünkben jó eséllyel szorgosan nyomozó detektívek és gondtalanul bohóckodó baráti társaságok képeit idézik fel. Olyan műsorokét, melyek minden epizóddal egy új történetet meséltek ugyanazokról a szereplőkről, előidézve egyfajta sajátos komfortérzetet, amibe jó volt minden este belesüppedni a kanapé előtt. Aztán jött az HBO Maffiózók című sorozata, és minden megváltozott. A telenovellák onnantól grandiózus, évadokon átívelő történetekkel, fokozatosan fejlődő, tökéletlen figurákkal kezdtek operálni, és ugyanezen formulának hódolt be annak idején a Breaking Bad is. Az állandóság és a visszatérő stáb kényelme ugyan továbbra is adott volt, ám minden újabb epizódban szembesülnünk kellett az előző heti események következményeivel, egyes szereplők pedig a szemünk előtt válhattak fokozatosan jobb vagy rosszabb emberekké. A Netflix és egyéb streaming-szolgáltatók azonban új érába terelték a sorozatvilágot. Az évadok többnyire már nem hétről hétre bontakoznak ki, hanem minden epizódjuk egyszerre lát napvilágot, úgynevezett „binge-elésre”, vagyis a teljes széria egy helyben való végigülésére ösztönözve a közönséget. Telenovellák helyett sokkal inkább 8–10 órás filmekként vannak reklámozva, emiatt pedig akaratlanul is kiveszik belőlük a televíziózás varázsa. Az a varázs, amit a Better Call Saul hét éven át páncélos lovagként őrzött.
Hitelesen a bűnözésről
A sorozatok legszembeötlőbb előnye természetesen a hosszuk. Az arra való lehetőség, hogy elidőzzenek szereplőik és történetszálaik felett, és hogy egy élő-lélegző világot fessenek köréjük, mely részletgazdagságában akár a sajátunk is lehetne. A Better Call Saul például Albuquerque városáról, pontosabban annak gengszterektől és kartellektől hemzsegő alvilágáról szól. Emiatt pedig az egyik legfontosabb feladata, hogy hiteles képet fessen a bűnözésről. Ebben a sorozatban nincsenek impulzív, puskaropogástól és sztoicizmustól illatozó, hollywoodi bűncselekmények. Minden átverést, minden rablást és gyilkosságot tudatosan elő kell készíteni, majd a lezajlásuk után el is kell velük számolni. A célpontokat ki kell ismerni, a rendőrség figyelmét el kell terelni, a holttesteket el kell tüntetni, és ezek a körülmények gyakran több játékidőt ölelnek fel a tulajdonképpeni akciónál. Ez azonban egyáltalán nem gond. Az, hogy a szereplőkkel együtt fontolhatunk és tehetünk meg minden lépést, hogy mellettük vagyunk, amikor visszafordulhatnának, de nem teszik, nemcsak a velük való együttérzést segíti elő, de szolgátatja azt a fajta „kulisszák mögötti” izgalmat, amit egy ilyen sorozattól várunk. Hiszen az alvilági fikciót ez teszi érdekessé: az árnyékok közti élet, a szélhámosok találékonysága, a pofátlanságuk, egy szóval minden, ami a saját mindennapjaink mellett egzotikusnak tűnik.
Együtt élni a szereplőkkel
Mindez pedig nem két órába sűrítve, hanem 63 epizódon keresztül. Emlékszem, középiskolában egyszer találkoztam egy magyar író azon véleményével, hogy minél rövidebb egy irodalmi mű, annál jobb; elvégre a hosszabbakat elkerülhetetlenül megszakítja az élet, és ezért nem lehet igazán elmerülni bennük. Ha ez a probléma valóban létezik, akkor a televízió a tökéletes áthidalása. Hiszen egy telenovella számol a szünetekkel, hetek, hónapok, akár egész évek kimaradásával. Az alkotók tudják, hogy a néző a szereplőkkel együtt éli az életét, velük együtt változik, mellettük sérül és mellettük gyógyul. Az összkép több sima szórakozásnál, akár egész életszakaszokat végigkísérő élmény is lehet, ami a személyiségünk, világlátásunk formálásában is közrejátszhat. Egy ilyen történet kielégítő lezárása pedig nemcsak nehéz feladat, hanem komoly felelősség is. A Better Call Saul szerencsére elegánsan veszi az akadályt. Olyan fináléval ajándékozza meg a közönségét, ami inspirál, és ami emlékeztet, hogy bármennyi hibát vétünk is, bármennyire elveszünk is a saját gyarlóságunkban, soha nincs késő megfordulni, és felelősséget vállalni. És elhisszük neki, mert ott voltunk, ahogy éveken át fogta a kezünket egy tökéletlen jellem minden botlásán és feltápászkodásán keresztül. Micsoda élmény! Erre képes a televízió, ha levegőhöz jut.
Kulcsár Gábor
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
