Liszka József Monumentumok című monográfiájáról.
Az etnográfia, az etnológia és a szociokulturális antropológia kutatási tárgyainak teljes spektruma már-már zavarba ejtő. Az olyan „klasszikus”, a köztudatban is azonosítható témák mellett, mint például a népballada vagy a népviselet, bőven van még látnivaló e tudományok műhelyeiben. Bármivel foglalkozzon is azonban a kutató, a munka eredménye – ha jól végzik – megmutatja egy-egy kulturális jelenség sajátos, egyedi mivoltát, s ezzel együtt azt is, hogy térben és időben miként ágyazódik bele a kultúra mindenkori mozgásába, annak rendszereibe.
A szlovákiai vidéket – vagy a szomszéd országokat – járva sokszor fel sem kapjuk a fejünket a szabadban álló szakrális kisemlékek látványára. Ám ha a kereszt, a feszület, a szobor és társaik ennyire elterjedtek, egyúttal ennyire szokványosak, akkor bizonyára egy sor kérdést szegezhetünk nekik. Liszka József már csaknem 30 éve faggatja őket, elsősorban, de nem kizárólag a dél-szlovákiai magyar nyelvterületen. E faggatás eredményét vehetjük most kézbe a Fórum Kisebbségkutató Intézet, illetve az annak részét képező Etnológiai Központ gondozásában.
Egy-egy nagy összefoglaló művet számos módon meg lehet írni. Ha valaki például előveszi Hoffmann Tamás Európai parasztok – A munka című, 1998-as kötetét, abban valóságos szövegerdőt talál. E magnum opus lényege a szöveg tömény áramoltatása, amely megmutatja, mire is jutott Hoffmann akkor, amikor összegezte magában sok évtizedes vizsgálatait. A több mint 700 oldalas Liszka-kötet szintén illethető a „magnum” jelzővel, noha a nagy összegzés más típusát képviseli, melyet olvasóbarátnak nevezhetünk. Hogy ezt megértsük, nem ragadhatunk le pusztán a monográfia megjelölésnél, mivel ez messze nem fedi a kiadvány tartalmi spektrumát és erényeit.
Egyfelől nem túlzás a tankönyv minősítés, ugyanis például a módszereket, forrásokat és adatbázisokat tárgyaló első fejezet valóban okít. Ennek talán a legkézzelfoghatóbb példája a történeti forrástípusok ismertetése, ahol a szerző tényleg számos hasznos „tippel” szolgál amatőr, de akár profi kutatóknak is azzal kapcsolatban, hogyan lehet és érdemes értelmezni a történeti térképeket vagy az írott forrásokat, ha a témával foglalkozunk. Gyakorlatilag ugyanez mondható el a második fejezetben tárgyalt terminológiáról, amely meglepően összetett még az olyan, látszólag „jámbor” jelenség esetében is, mint a szakrális kisemlékek.
A legmasszívabb, közel 300 oldalas tematikai blokk a kisemlékek tartalmi és formai vizsgálatára vonatkozik. Itt, a harmadik fejezetben mutatkozik meg igazán a kötet kézikönyvjellege. Bár nyilván akadnak olyan olvasók, akik a Szentháromság-szobroktól kezdve egészen az Árpád-házi Szent Margit ábrázolásokig sorban végigolvassák az összes alfejezetet, sokan – különösen a nem szakmabeli olvasók – vélhetően nem így tesznek. Nekik jó szolgálatot tehet a kötet végén levő helynévmutató, ahol könnyen megtalálhatják az őket érdeklő vidék településeit, mások pedig valószínűleg egyszerre csak egy-egy szent tematikus alfejezetét felcsapva csillapítják a tudásszomjukat.
A kisemlékállítás szempontjából egyik legnépszerűbb szentről, a Nepomuki Szent Jánosról szóló fejezetben nem egyszerűen gazdag képanyagot, rétegzett leírást és kultuszának tartalmát kapjuk, hanem – s ezt nem lehet éléggé hangsúlyozni – az értekezésben a szent vízbevetésének és meggyilkolásának kapcsán szó szerint eljuthatunk Málastól Prágáig és vissza. S ha már itt tartunk: ahol tud és szükségét érzi, Liszka túlnyújtózik a magyar nyelvterületen és szakirodalmon, s egyebek mellett német, osztrák, cseh, szlovák, szlovén, lengyel és más párhuzamokkal él. Ezt két okból is érdemes kiemelni. Az elsőre márt utaltunk a néprajzkutatás egyik lényeges eleménél: láttatni a kulturális jelenségeket térben és időben. A másik pedig – s ez a szlovákiai magyar tudományosság számára különösen fontos a provincializmus elkerülése végett – a keletközép-európai kutatásokkal s azok eredményeivel való egybevetésre vonatkozik.
Egy dolgot még meg kell említenünk, s voltaképp erről szól a negyedik, szoborsorsokról szóló fejezet. A mondott időben és térben való láttatás során néprajzilag rendkívül lényeges a jelenségek, jelen esetben a szakrális kisemlékek használatban való bemutatása. Ha a könyv más részeihez képest röviden is, de erről, állíttatásuk indítékairól is szó esik néhány oldal erejéig.
Akárhonnan nézzük is, összességében egy jól használható tudományos szakkönyv a Monumentumok, amihez a szerző stílusa is hozzájárul. Nem mentes a humortól vagy öniróniától sem Liszka írásmódja, amely egyúttal, különösen a bevezető passzusokban, már-már posztmodern gesztusokkal mintegy „demisztifikálja” a tudományos munkát. Az első karaktertől az utolsóig így kerülhet előtérbe az, ami az egzakt bizonyosságkeresést valójában mindenkor mozgatta: a kíváncsiság, valamint a felfedező- és tudásvágy.
Liszka József: Monumentumok. Szakrális (és „szakrális”) kisemlékek a Kárpát-medencében.
Forma, terminológia, funkció.
Fórum Kisebbségkutató Intézet – Etnológiai Központ, 2021
702 oldal
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
