„A Magyarországon fogyatékkal vagy autizmussal élő gyermeket nevelő családok életét nagy mértékben megkönnyítő határozati javaslatot adtunk be! A speciális intézmények csekély száma miatt több ezer család kénytelen napi rendszerességgel a lakóhelyétől távoli, adott esetben más településen található oktatási intézménybe szállítani a gyermekét” – írja Facebook-bejegyzésében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.
Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint ugyanezzel a problémával szembesülnek azok a magyar családok is, ahol tartós egészségromlás miatti gyógykezelésre kell rendszeresen eljuttatni egy vagy több családtagot.
„A korábban érvényesíthető 21 Ft/km utazási költségtérítés mára azonban csak a felmerült kiadások töredékét fedezi, a brutális mértékű infláció és a rezsiárak elszabadulása mellett egyre több érintett családban lehetetlenülhet el a szükséges fejlesztés vagy akár kezelés miatti szállítás lehetősége”
– emelte ki Z. Kárpát.
A jobbikos politikus egyúttal jelezte, javaslatuk mintegy két és félszeresére növeli az útiköltségtérítést. Bár ezzel az érintettek problémái egyáltalán nem oldódnak meg, legalább a fizikai lehetőséget megkapják arra, hogy segítséghez juthassanak – fogalmazott.
Z. Kárpát. Dániel posztját azzal zárta, kíváncsian várja, hogy a témáért felelős parlamenti bizottság hajlandó-e segíteni az érintetteken.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »