Mint minden évben, felajánló imádságra gyűltek össze a csíkmenasági egyházközség falutízeseinek hívei augusztus 28-án, Mária királynő ünnepének nyolcadában, hogy több mint ötvenéves szokásukhoz híven királynőjükké koronázzák a Szűzanyát, és mint legfőbb pártfogójuknak oltalmába ajánlják közösségüket.
A Pottyand tízesben (a tízes hasonló településrész-elnevezés, mint a szer vagy a szeg – a szerk.) megfont virágkoronát két lány, a csíkmenasági templom Mária-szobrának kicsinyített mását négy fiú – valamint a Szűzanya tizekét csillagból álló koronáját jelképezve jobbról és balról hat fiú és hat lány gyertyával a kezükben – vitte Mária-énekek kíséretében a csíkmenasági templomba, hogy a plébános kérésükre megkoronázza, majd miután királynőjévé fogadja a Szűzanyát, az ő oltalmába ajánlja önmagát a közösség.
A koronázás alatt elhangzó Egészen szép vagy, Mária ének méltó köszöntése a Szűzanyának. A szertartás egyik legszebb mozzanata a koronázást követő felajánlási ima, amely ősi formájában hangzott el, igazodva a hívek mai kéréseihez.
A felajánlási imát követően a Szűzanyát mint Csíkmenaság királynőjét a hagyományoknak megfelelően énekes körmenetben vitték körbe a település központjában, nagyrészt népviseletbe öltözött óvodásokból, kis- és középiskolásokból, fiatal felnőttekből, a közép és az idős korosztályból lévő közösség tagjai.
– mutatott rá a szentmise ünnepi prédikációjában Jenei János plébános. – Megállapítva életünk hiányosságait, mindig az ő Fiára, Jézusra mutat, megoldásként… Ezt kell megtanulnunk is Máriától, hogy merjünk őszinte alázattal az Úr Jézushoz, szent Fiához fordulni életünk minden pillanatában.
A hívek könyörgésében fiatalok imádkoztak az Egyházért, a békéért, azért, hogy szűnjön meg emberi szívünkben a gonoszság, a fiatalokért, hogy megtalálják a jézusi utat. Egy pottyandi házaspár azért imádkozott, hogy a családokban a megbocsájtás, szeretet, egymás iránti hűség lakozzon; az idősebbek képviselője a szenvedők, betegek, nehézségben lévők miatt esedezett az Úrhoz; végül fiatalok imádkoztak az elhunytakért – mind-mind Mária oltalmát, közbenjárását kérve.
Ezt követően öt kisiskolás vitte a fiatalok egy kosárban elhelyezett kéréseit az áldozat asztalához, felajánlásként. Az egész közösség – ifjak és idősek – énekes imával kapcsolódott be a legszentebb áldozatba, az Úr elébe helyezve életét.
Az ünnepen a szomszéd falu meghívott fúvósai szolgáltak.
Kapcsolódás a hétköznapokból Istenhez. Áldás, megbékélés, a Lélekre való figyelés. A Szűzanya szeretete és közbenjárása. Ha pusztán kiüresedett szokás vagy hagyomány lenne, már rég nem ünnepelné a csíkmenasági közösség – írta összefoglalójában Erdély Imre.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Karácsony László
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »