Mintha a Pelosi-látogatás kapcsán ébredtek volna fel többen, hogy a Kína-politika változóban van. Az amerikai külpolitikában „stratégiai riválisnak”, az uniós friss dokumentum pedig „rendszerszintű riválisnak” hívja Pekinget. Nem véletlenül.
Ez egy szép és diplomatikus kifejezés arra, hogy ellenfél.
A Kínai Kommunista Párt (KKP) külpolitikája sokat harciasodott Hszi elnöksége alatt. A gazdaságpolitikai befolyásszerzéstől (Egy út – egy övezet „befektetési” modell) a dezinformáción át a korrupció bevetéséig (lásd a készpénzzel teli házban lebukott korábbi malajziai miniszterelnököt) bőven használja az erejét.
Amikor Ausztrália fel merte hozni, hogy a Covid eredetét ki lehetne vizsgálni a WHO szintjén és Wuhan tartományba be kéne kukkantani, utána Peking kőkemény kereskedelmi szankciókkal sújtotta az országot, a viszony azóta is fagyos. Nem véletlen, hogy Canberra atommeghajtású tengeralattjárókat akar vásárolni, és beszállt az AUKUS nevű angolszász szövetségbe, amely célja Kína feltartóztatása, az USA-val és az Egyesült Királysággal.
Litvánia után a csehek és részben a szlovákok, szlovének is erősítették a tajvani kapcsolataikat. A pekingi kommunisták simán telefonálgattak német cégeknek, hogy litván leányvállalataikra nyomást gyakoroljanak. Eközben Tajvan nem kevés befektetést vitt a kis balti országba, és még az USA is beszállt a támogatásába.
Az uniós–kínai kapcsolatok mélyrepülése a Covid kapcsán tanúsított kínai maszkdiplomácia és farkasharcosok beszólásai körül indult (a kínai követségi dolgozókat hívták „wolf warrior”-nak a harcias Twitter-üzeneteik nyomán), és nem segített az sem, hogy Peking és Moszkva között a viszony továbbra sem (elég) rossz.
Afrikában több mint egy évtizede tart a versenyfutás Kínával, európai szempontból sok kudarccal.
Eközben az unión belül felvásároltak a KKP által irányított vagy befolyásolt kínai cégek nem kevés értékes tudást, know-howt és licenszet, amit azonnal ki is talicskáztak a kontinensről. Ehhez képest a nem kínai cégek számára óriási akadályok léteznek a mai napig a kínai piacon, úgy is mondhatnánk, hogy az uniós nyitást nem viszonozták. Sőt.
E fenti sorba illeszkedik a múlt heti tajpeji látogatás. Az amerikai–kínai kiberháború évek óta intenzíven zajlik. Ebben a közegben a harmadik legmagasabb rangú amerikai közjogi méltóság látogatása egy diverziós üzenetté vált. Részben belpolitikai vonalon, mivel Hszi és az amerikai demokraták egyaránt az őszi választásra (na jó, Kínában a KKP-kongresszusra) használják a kommunikálását, erőfitogtatást és a saját tábor összetartását erősítendő.
Kockázattá vált az erősödő kínai nacionalizmus: helyenként többet követelnek a párttól az emberek Tajvannal szemben, mint amire a vezetés gondolt. Már Pelosi érkezése előtt voltak hivatalos sajtóanyagok, amelyek közül egyben például a házelnök asszony gépének lelövését szorgalmazták. Korábbi diplomáciai viták Japánnal eljutottak hasonló szintre, amikor a KKP a saját lakosságának belső nacionalizmusát kezdte cenzúrázni, hiszen pártérdeket (értsd: kereskedelmi érdeket) sértett volna a túlzott japánellenesség, úgyhogy a radikális köröket nyesegették a cenzorok.
A kongresszus előtti hónapokban ez komoly hangulatmérnökösködést igényel. Nem hiszem, hogy ez a közvetlen célok közt szerepelt, mikor Pelosi felült a gépre, viszont pont az ilyen másodlagos kockázatok miatt lesz veszélyes üzem a nemzetközi kapcsolatok. Egy változó mozgása soktucatnyi másik változót dinamizál. Egyeseket ürügynek használnak, másokat elnyomnak vagy éppen maguk kreálnak. Nézzük majd meg, hogy cui bono, vagyis kinek fog ez a mostani válság kedvezni középtávon: a KKP-nek, Hszinek, a demokratáknak vagy az USA-nak?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
