El kellett volna mennem pénteken a bécsi Rolling Stones-koncertre. Ezt már másnap éreztem, kollégáim lelkes beszámolóit olvasva, és persze a közösségi oldalon kommentelők posztjait böngészve, amelyekből csak úgy süt a boldogság.
Beatles-rajongóként sosem izgatott igazán a „másik” zenekar, de mégiscsak a kultúra egy része fog eltűnni velük.
Ne ijedjenek meg, nem szándékozom összehasonlítani a Stonest és a Beatlest fontosság szempontjából – maradjunk annyiban, hogy mindkét zenekar letette a magáét az asztalra, ráadásul a Rolling Stones máig aktív, még ha évtizedek óta nagyjából ugyanazt a 12 számot játsszák is a koncerteken. Hatvan éve űzik az ipart, sanszos, hogy a színpadról viszik őket a temetőbe, ahogy az a dobosukkal (majdnem) megtörtént. Charlie Watts még pótolható volt, de Mick Jagger vagy Keith Richards nélkül már nem léphetnének fel. Szóval aki lemarad erről az európai turnéról, az valószínűleg elszalasztja az utolsó lehetőséget, és többé nem láthatja saját szemével a rocktörténet három legfontosabb zenekarának egyikét. (A harmadik a Led Zeppelin, nem csak szerintem.)
Mindez egyszerű morfondírozásnak tűnhet részemről, de talán több annál. Mert mostanában nemcsak a zenében próbálom összegyűjtögetni az emberiség számára meghatározó kulturális teljesítményeket, hanem szinte valamennyi művészeti ágban. Filmklasszikusokat nézek, fontos könyvekbe olvasok bele újra, régi színházi előadások felvételeit keresgélem, kiállításmegnyitókra szóló, megsárgult meghívókat találok a szekrény alján, és nincs szívem kidobni őket.
Nem tudni, meddig létezik még az emberiség, mert egyre több jel mutat arra, hogy közeledünk a véghez. Elpusztítjuk, élhetetlenné tesszük a bolygót, mert a legerősebb országok és a legnagyobb cégek még mindig saját, pillanatnyi érdekeiket tartják szem előtt, nem az emberiség jövőjét. De a gyengébb országokkal, kisebb cégekkel is ugyanez a helyzet. Az emberek pedig szépen szelektálják a háztartási hulladékot, visszaviszik a műanyag flakonokat, amitől javul a közérzetük, és azt hiszik, érdemben tettek valamit. Persze, jobb úgy várni a véget, ha nyugodtak vagyunk közben.
A pandémia újabb hullámát is nyugodtan várjuk, illetve nem veszünk tudomást róla. Hagyjanak minket békén a rossz hírekkel, elegünk van, nyaralni akarunk! Pedig múlt pénteken, a bécsi Rolling Stones-koncert napján Szlovákiában már 846 új fertőzöttet találtak, mindössze 1740 PCR-teszt alapján.
Ugyanígy kezdünk viszonyulni az Ukrajnában dúló háborúhoz is – belefáradtunk, belefásultunk az erről szóló hírekbe, pedig nagyon nem kellene. Mert ha meg is ússzuk országunk közvetlen lebombázását, a gazdasági hatásokat nem úszhatjuk meg. Éhínség jön és energiaínség (a kettő összefügg), szóval aki eddig abban reménykedett, hogy egyszer majd jobb, könnyebb lesz az élete, megveheti mindazt, amire vágyik, elutazhat álmai nyaralására, azzal közlöm, hogy már megvolt a jó élet. Hogy mindeddig azt élvezhettük.
Talán emiatt (is) nosztalgiázom ennyit a művészeteket illetően, a megkérdőjelezhetetlen értékeket keresgélve. Mert a kultúra azon kevés dolgok egyike, amely megkülönbözteti az embert az állattól. És a ránk, illetve unokáinkra váró, fennmaradásért vívott harc során ez lesz az első, amiről le kell majd mondanunk…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
