Hogyan lehetne a világ nagyhatalmai között egyre lejjebb csúszó Európai Unió ütőképesebb és erősebb? Természetesen úgy, hogy a „kicsiknek” befognák a száját, és a „nagyok” diktálnának. Ehhez „csak” az kell, hogy eltöröljék a vétójogot, s akkor azokat a nemzeteket, amelyek nem hajlandóak szembemenni a saját érdekeikkel, egyszerűen nyers erővel lenyomnák. Akkor flottul menne minden.
Legalábbis így gondolják az Európai Parlament legzajosabb és legtürelmetlenebb képviselői, akik éjjel-nappal demokráciáról papolnak. Ja, és a fékek és ellensúlyok rendszeréről. Akik szerint nem a fejetlenül, hatástanulmányok nélkül elfogadott zöld programok, az európai emberek generációinak gigantikus kölcsönnel való megnyomorítása (amelynek továbbfejlesztéséből lehet, hogy egyszer még kisül Soros Györgyék nagy terve, az örökös adósrabszolgaság is) akadályozza az Unió fejlődését, hanem az a fránya vétójog.
A minap nyolc európai parlamenti politikus, köztük a Magyarországot állandóan gyalázó Guy Verhofstadt, a Spinelli nevű föderalista csoport vezetője és bandája petíciót indított, hogy töröljék el a vétót az európai döntéshozatalban,
hogy Európa végre „egyetlen hangon” szólaljon meg.
„A vétók megölik az európai egységet. Zsaroláshoz, hitelvesztéshez, hatékonyságvesztéshez és az EU-ba vetett hit elveszítéséhez vezetnek. Az egyhangúságon alapuló döntéshozatalnak mennie kell. Ilyen egyszerű. Írják alá a petíciót!” – verte meg a tamtamot a Twitteren Guy Verhofstadt.
Kicsoda ez a belga?
Nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, az Európai Parlament egyik legvéresebb szájú posztkommunista képviselője. Bemutatni talán szükségtelen, hiszen emlékszünk rá, milyen kivörösödött fejjel sértegette Orbán Viktor miniszterelnököt (ehhez képest Zelenszkij „Vityázása” udvarlásnak tűnt), amikor Magyarországot a vádlottak padjára ültették valamelyik soros jelentgetés után.
De nem csak Orbánt támadta a derék belga, aki gyűlöletteli fröcsögésével általában a jobboldali, nemzeti értékeket képviselő politikusokat szerencsélteti. Tavaly februárban például Matteo Salvinival szemben fogalmazott meg durva rágalmat, miszerint reméli, hogy „az orosz olajipari kenőpénzeket érintő súlyos korrupció miatt” is vádat emelnek Salvini ellen.
A rágalmazás miatt a trentói bíróság kérte az Európai Parlamentnél a belga politikus mentelmi jogának felfüggesztését.
Az EP képviselői „természetesen” nem álltak kötélnek, állítva, hogy ez „csak vélemény” volt Guy kartárs részéről, különben is, „számos esetben hasonló véleményt fogalmazott meg az interneten”. Magyarán: aki szeret ugatni, az ugasson szabadon. Rágalmazhat, feketíthet. És az ilyen erkölcsi héroszok akarják „megreformálni” az Uniót!
Magyarozás, lengyelezés
Guy elvtársék a petícióból természetesen nem felejtették ki a magyarokra és a lengyelekre való mutogatást. Negatív példaként emlegetik, hogy az Európai Tanács tagjai a Moszkva elleni hatodik szankciócsomagot a magyar konzekvens kiállás miatt kivételekkel voltak kénytelenek elfogadni. Szerintük Lengyelország és Magyarország a vétóval egymást védi, ezért „veszélyben forognak az alapvető értékek és a jogállamiság”.
Ahhoz azonban, hogy végre kirúgják az Európai Unió egyik legszilárdabb tartópillérét, és végre elérjék álmaik netovábbját (egy központi vízfej uralkodását a nemzetállamok fölött), uniós szerződésmódosításra lenne szükség. Ez azonban nem megy könnyen, hiszen felér egy alkotmányozással. Az indítványozók céljaik elérése érdekében konventet hívnának össze, csalódottak azonban amiatt, hogy néhány uniós tagállam kormánya (egyébként az uniós soros elnökséget mostantól zsinórban két féléven át ellátó cseh és svéd kormány is) nincs elragadtatva az ötlettől.
Mi a vétó lényege?
Habár az uniós politikában és a médiában a „vétó” kifejezés terjedt el, ez a kifejezés nem szerepel az uniós szerződésekben. Az a döntéshozatali eljárás, amelyet Verhofstadték „megreformálnának”, a tagállamok konszenzusára épül. Talán azért használják az immár igencsak lejáratott „vétó” kifejezést, mert a „konszenzus”, az „egyhangúság” eltörlésével kampányolva még kevesebb szimpatizánst tudnának szerezni maguknak.
A konszenzusos döntéshozatal ugyanis a legelegánsabb döntéshozatali eljárás.
Eredménye a legmagasabb szintű politikai felhatalmazást feltételezi. Ez, vagyis a „semmit rólunk, nélkülünk” elv garantálja, amit maguk Verhofstadték is szeretnének: hogy Európa egyetlen hangon legyen képes megszólalni.
Ha a petíció bármilyen formában sikerrel járna (például valamilyen csoda folytán ilyen irányba módosítanák az Európai Unió alapító szerződéseit), az egyhangú döntéshozatalt a többségi döntéshozatal váltaná fel (jobb esetben a minősített többségű). Ennek eredménye általában az lenne, hogy egyes tagállamokat számukra kulcsfontosságú kérdésekben is könnyen leszavazhatnának az ellenérdekelt tagállamok.
Az EU döntéshozatali szabályai szerint a minősített többséget megkövetelő határozat akkor minősül elfogadottnak, ha a Tanács szavazó tagjai közül a részt vevő tagállamok népességének legalább 65 százalékát képviselő 55 százalék szavaz mellette.
Éppen ezért ne csodálkozzunk azon, ha a passzátszelet Verhofstadték „demokráciamodelljében” a legnagyobb potenciállal bíró államok, vagyis Franciaország és Németország diktálnák minden kérdésben, bármiféle ellenállási lehetőség nélkül.
Szereptévesztésben a Parlament
De nemcsak a Verhofstadt-féle nyolcak gerjedtek be: június 9-én az Európai Parlament határozatban kérte az Európai Unió vezetőitől egy úgynevezett Európai Konvent összehívását. A 355 igen, 154 nem szavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az áll, hogy a szerződésmódosításra az Európai Unió átalakítása miatt van szükség, amelynek eredményeképpen nőne a szervezet „demokratikus legitimitása”. Kétségeink sem lehetnek, hogy az Európai Parlament javaslata Magyarország és azon tagállamok ellen szól, amelyek még mindig arra építik politikájukat, hogy az EU egy konstruktív kormányközi együttműködés.
Mennyire legitim a 0,01%?
Az a folyamat, amelyet a Parlament határozatával útnak kíván indítani, tulajdonképpen egy alkotmányozással ér fel. Ezzel az Európai Unió egy nagy lépést tenne abba az irányba, hogy önálló föderális állammá váljon. Az Európai Parlament erőlködése azonban agyaglábon áll.
Az EP ugyanis a szellemi muníciót a május elején véget ért Európai Unió jövőjéről szóló konferenciának tanulságaiból meríti.
A konferenciasorozat egy évig tartott, a kutya sem figyelt rá, hiszen általában a liberális holdudvar szervezte. Jóllehet, a konferencián több mint 50 ezer uniós polgár vett részt, ez a szám eltörpül az Európai Unió több mint 450 milliós népességéhez képest. Az uniós polgárok nagyjából 0,01%-a fejtette ki véleményét! (Írd és mondd: egy század százalék.) Ez a szám, akárhogyan nézzük, fényévnyire van egy népszavazás legitimitásától.
Amúgy nyugodtan alhatunk (persze fél szemünket nyitva tartva), hiszen már húsz évvel ezelőtt is – és azóta számtalanszor – voltak hasonló próbálkozások. Akkor sem sikerült, s vélhetően most sem fog sikerülni.
A sors fintora, vagy a dolgok logikája szerint ugyanis ilyen lépéshez (az alapszerződés megváltoztatásához) éppen hogy konszenzusra van szükség. Vagyis: lehet vétózni.
Persze a leginkább legitim egy európai népszavazás lenne, amitől ezek a „demokraták” úgy rettegnek, mint ördög a szenteltvíztől. A konvent eredményeit ugyanis a tagállamok alkotmányos követelményeinek megfelelően is meg kell erősíteni – állítja egy belga jogtudós, Guy kartárs nemzettársa – parlamenti jóváhagyás vagy népszavazás útján! Nem csoda, hogy vehemensen támadták Magyarországot a legutóbbi népszavazás miatt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 26. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
