Masszív nyári járványhullámmal riogat a WHO, és persze oltakozásra buzdítanak

A koronavírus újabb masszív hulláma várható Európában a nyáron – közölte csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.

A koronavírus feltehetően erősen fog terjedni a nyár során, mivel a társég országai feloldották eddigi járványügyi óvintézkedéseiket – mondta.

"A vírus nem fog attól eltűnni, hogy az államok nem figyelik többé" – tette hozzá.

A WHO szakértői szerint az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma az európai kontinensen több mint háromszorosára nőtt a korábbinál sokkal gyorsabban terjedő omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata miatt. A WHO európai régiójához tartozó 53 országban május végén naponta 150 ezer új esetet regisztráltak, mára ez a szám a napi félmillióhoz közelít. A legmagasabb fertőzöttségi mutatókat Ausztriából, Ciprusról, Franciaországból, Németországból, Görögországból, Luxemburgból és Portugáliából jelentették.

Hírdetés

Mindemellett a WHO felhívta a figyelmet arra, hogy míg a télen a halálozások napi száma az európai térségben mintegy ötezer volt, addig mostanra a tavaly nyári szinthez hasonló mintegy napi ötszázra esett.

Kluge reményét fejezte ki, hogy az átoltottság és a számos fertőzés közrehat abban, hogy a fertőzés szövődményei általánosságban kevésbé legyenek veszélyesek, mint a járvány kitörésének idején. Ugyanakkor továbbra is vannak halálesetek és súlyos tünetekkel járó megbetegedések – hívta fel a figyelmet. "Ezért maradunk a vírus elleni védekezést szolgáló javaslatainknál" – fűzte hozzá.

Kluge szerint azoknak, akiknél légúti tünetekkel önkéntes karanténba kell vonulniuk, fel kell venniük az előírt oltásokat, és szájmaszkot kell viselniük a forgalmas köztereken. Mindemellett továbbra is fontos a fertőzési láncolatok nyomon követése, különben sokáig észrevétlen maradhatnak új terjedési mintázatok és mutációk. Egyben felszólította az országokat az átoltottság növelésére, mert – mint fogalmazott – a nagyfokú immunitás fontos szerepet játszik a további halálesetek elkerülésében.

(MTI)

Korábban írtuk: Rusvai: ezek az oltások már nem igazán hatékonyak, várjuk meg az újakat, azokkal oltassunk!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »