A minap akadt meg a szemem a ridikül.hu-n egy régebbi publikáción, amelyet egy bizonyos Kovács Kriszta nevű hölgy kreált néhány évvel ezelőtt. Első gondolataim között állatidomárnak, ostorral a kezében hadonászó porondmesternek gondoltam az antipatikus nőszemélyt. Node, talán olvassunk bele Krisztina írásába, amely szerintem már az első mondataival is irritatív, viszkető érzést képes kiváltani.
Már a cikk címével minden kétséget kizáróan tudatja, hová is helyezi Krisztina a “fajtánkat”. Mintha legalábbis egy édes öleb, netán egy félreismert kutyafajta jellemét készülne elmagyarázni. Aztán in medias ress, gyorsan ténymegállapít, sőt máris degradál, hiszen ilyen formán vall a férfiakhoz fűződő viszonyáról:
Megvallom, már eme kinyilatkoztatás is finoman szólva baljós előérzeteket kelt bennem és már-már kezdem érezni, ahogyan kedveskedő kezeivel a nyakamra teszi a pórázt, miközben én sűrű farokcsóválással jelzem neki, hogy mennyire “kenyérre kenhető vagyok”. Ő pedig a rossz szájízt tetézendő kifejti magabiztos álláspontját, miszerint:
Nos, kedves hölgyem! Férfitársaim nevében is kikérem magamnak a cikkben megjelent minősítést, amely nyelvlógató, bólogató, a női szeszélyek szerint leledző, nyáladzó, irányítható ölebnek tekinti a férfiakat. “Női praktikáknak” nevezi a nyilvánvalóan a manipuláció fogalomkörébe sorolható ráhatásokat, trükköket, átveréseket, amelyekkel jobb esetben “csak” a saját uralma alatt tartott férfi alattvalóit nézi hülyének, rosszabb esetben lényegében minden férfit.
Nem lenne rossz, ha átgondolná, hogy a férfiak talán mégsem Kokó, a jelnyelven beszélő majom leszármazottai. Addig is, amíg revideálja ezen álláspontját, tisztelettel kérem, hogy ne folytassa tovább az ASL (az amerikai jelnyelv majmok számára módosított változata) alkalmazását és fejlesztését, mert tudomásom szerint, egyelőre nincs betöltetlen állatszelídítői pozíció a Fővárosi Nagycirkuszban.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
