A kulturális újságírás aligha tartozik a legmegbecsültebb médiamunkák közé. Holott a kommerszebb adások és csatornák léte is elképzelhetetlen a műveltség, a művelődés hagyományozódása nélkül. Artisztikus hatások híján a kevésbé reflektált esztétikai mezők is elfakulnának. Talán köszönni sem tudnánk egymásnak, ha sosem találkoztunk volna versekkel.
Például olyanokkal, melyek a fény misztériumából vezetik le az időn túli valóságok tényszerűségét: „Nincs pontos dátum, / csak a fény, / minden mindennel találkozik / először és újra, / sokadszor és soha” (Viola Szandra: Csak a tengerhez). Vagy a múlhatatlanság koordinátáit közlik – igaz, lírai rejtjelezéssel: „(…) a kövek, mint a meleget, még / egy darabig tartják, / aztán kisugározzák magukból / a kivételes történéseket, / hullámok sem sodorják el” (Egy hely).
Viola Szandra sokoldalú munkássága a költői ténykedés és az összművészeti performanszok mellett azonos rangon foglalja magába a művész rádiós teljesítményét. A Karc FM-en vasárnaponként, 11 órakor jelentkező Poétikon joggal számíthat azok figyelmére is, akik a rádió közéleti profiljától amúgy idegenkednének.
A műsor főként kortárs irodalmárokat szólaltat meg (például újonnan megjelent kötetük apropóján), de a beszélgetések gyakran térnek ki klasszikus vagy társművészeti jelenségekre is. A mintegy félórás interjúkat végül néhány percnyi felolvasás egészíti ki: a szerző szót kér, a mű életre kel.
Amikor e sorokat írom, épp kettős portrét rajzol a Poétikon: Szeder Réka és Drávucz Zsolt a műsor vendégei. Viola Szandra szerkesztői-műsorvezetői tehetségére ez az egyetlen adás is összegzően világít rá: a könnyed csevegés képessége és az impulzívan rögtönző humor sem födheti el, hogy a kérdező filozófiai képzettség birtokában, irodalmi jártasságát hasznosítva, mindenekelőtt pedig a fölkészült kíváncsiság alázati erényével komponál szellemi otthont a meghívottak és a hallgatók köré.
Az archivált dialógusokat visszahallgatva is erősödik benyomásunk: egyszerre személyes és szakmai diskurzusok ezek; anélkül, hogy akár a pletykavonzatú bulvárérdeklődés, akár a szakmai elbonyolódás veszélye megkísértené őket. A kortárs irodalom élő valóságáról ez idő szerint talán Viola Szandra küldi a legelevenebb jeleket.
Szerző: Halmai Tamás
Fotó: Pixabay
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. május 29-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
