Nemrég hallottam egy nagyon szomorú hírt. London egyik nagy templomának lelkésze lemondott a lelkészi szolgálatról, feladta a munkahelyét, a lelkészi hivatást. Hogy tehette? Mi történt vele? Mit fog csinálni ezután? Milyen munkát vállal, ha vállal? Mit szól a gyülekezet, az emberek, akik az ő pásztorságához, lelki közösségéhez tartoznak? Azt nem tudom, hogy a közösség hogyan fogadta a hírt, de azt tudom, hogy miért mondott le a szolgálatról ez a lelkész…
A terror elterjedt az egész világon. Londont sem kímélték meg a terroristák. Pusztítottak, embereket öltek ott is. Ártatlanokat, időseket, gyermekeket, fiatalokat sorra. Amikor a londoni metróban és az autóbuszon megtörtént a robbantás, a sok más ártatlan emberrel együtt egy tehetséges fiatal, istenfélő lány is meghalt. Őt sem kímélték meg a halál követei. Pedig ennek a lánynak az édesapja egész életében a békesség, megértés, egymás elfogadása, a megbocsátás ügyét szolgálta. Nem bántott ő soha senkit. Erre nevelte gyermekét is. S mégis meghalt, áldozatul esett ez az ártatlan, kedves fiatal lány is.
A londoni lelkipásztor leánya volt az egyik áldozat. A lelkész küzdött, vívódott magában. Gyászolt és gyűlölt. Meggyűlölte azokat, akik terroristákat küldtek az ő békés városába, akik megölték az ő kedves, ártatlan gyermekét.
Nem tudott megbocsátani! Nem akart felejteni! Mert azt lehetetlen! Naponként ismételte az Úr Jézustól tanult imát: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.
Nem tudok megbocsátani gyermekem gyilkosainak… Isten megbocsátott az Ő drága gyermeke, Fia gyilkosainak, én nem tudom ezt megtenni! Képtelen vagyok harag nélkül, indulat és gyülölet nélkül gondolni a gyilkosokra és a népükre. Mindennap hiányzik a gyermekem, ő nem támadt fel, nincs velünk, mert megölték. Hogy hirdessem a megbocsátás evangéliumát, a szeretet parancsát, ha én magam képtelen vagyok arra?! Hogy mondhatom Jézus szavait: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk…”?
Sokszor, sokat megbocsátottam, de ezt nem tudom megbocsátani. Hazudni nem tudok, ők olyan nagyot vétkeztek ellenem, hogy erre nincs bocsánat a szívemben. Vége, feladom…
Őszintén fáj a szívem ezért a lelkészért és kérem Istent, hogy adjon gyógyulást ennek a sebzett szívű édesapának. Őszinte volt magával szemben, a gyülekezetével, de nem utolsósorban Istennel szemben. S mégis feladta…. Mekkora terheket hordozunk szívünkben egy életen át, mert nem tudunk megbocsátani! Milyen harag, indulat, gyűlölet rágja, emészti a lelkünket!
Sokszor elmondtam – s ez a valóság –, hogy akire haragszol, akit gyűlölsz, talán nem is tudja, hogy mi van benned ellene. Nem érzi a kínt, és nem fáj neki az, ami neked seb, ami téged éget, gyötör és nagyon fáj.
Nem szabad sebeket, sértést, bántást, fájdalmat tárolni, őrizni. Meg kell szabadulni, de szabadulás csak a megbocsátás után lehetséges. Sokan azonnal válaszolnak: „De ezt lehetetlen elfelejteni!” Más a megbocsátás és más az elfelejtés.
Egy gyermeket nem lehet elfelejteni. A tragédiát sem lehet kitörölni az emlékezetből… De megbocsátani lehet. Igaz, nem magunk erejéből! A magam erejéből csak őrizni tudom a haragomat, keserűségemet. De mi ismerjük a Megváltó szeretetét, kegyelmét.
Részesültünk mi is az Ő megbocsátó szeretetében. Különben nem lehetnénk az Ő megváltott gyermekei. Kérhetem erejét, segítségét, kérhetek enyhülést fájó lelkemre, kérhetek erőt a megbocsátáshoz. Aki nem tud megbocsátani, az az ember állandó készenlétben tartja gyilkos fegyverét, a gyűlöletet. Aki nem képes megbocsátani, önmagát felőrli, idegeit tönkreteszi, álmatlan éjszakákon gyötri önmagát.
Minden ember szeretne ártatlan, bűntelen lenni. Hogy lehetnél azzá, ha Jézus nem bocsátaná meg a te bűneidet? Nem kisebb a te bűnöd, mint a másik ember bűne, csak másabb! Egyik bűn nem szebb és nem fényesebb a másiknál. Jézus a bűneim miatt meghalt a kereszten. A bűn okozta Isten Fiának a halálát. Ő meghalt és megbocsátotta bűneinket. Szent vérével lemosta a szennyet, amit a bűn okozott. Bocsásd meg az ellened vétkezők bűnét, hogy lelkedben szabad lehess! Bocsásd meg még akkor is, ha emlékeid fájnak és nem tudsz felejteni.
A régi sebhelyet könnyebb kezelni, mint a nyitott sebet, amely fertőződhet és halálos veszedelemmé válhat számodra.
Úr Jézus, Te meghaltál helyettem, bűneim miatt. Megbocsátottad bűneimet, levetted annak terhét rólam és nem emlékezel többé azokra. Segíts nékem Szent Lelked erejével megbocsátani azoknak, akik ellenem vétkeztek! Segíts és én szolgálni akarlak, életem végéig. Uram, segíts, hogy ne adjam fel a küzdelmet saját indulataim, szívem keserűsége ellen! Köszönöm, hogy jobban szerettél, a bűnöst, mint a saját életedet. Segíts, hogy tudjak megbocsátani, szeretni és szolgálni Téged felszabadult örömmel! Bocsásd meg az én vétkeimet, és segíts, hogy tudjak én is megbocsátani azoknak, akik ellenem vétkeztek! Ámen
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
