Inkább a vonat késsen: bemutatjuk szürreális kalandunkat a MÁV kommunikációs Sötét Nagyurával

2022. április 5-én kora reggel Mindszent egyik vasúti átjáróján a tilos jelzés ellenére próbált meg áthajtani egy kisteherautó sofőrje, azonban a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonat összeütközött a járművel, melynek utasai közül sajnálatos módon többen is elhunytak.

A tragédiát követően úgy gondoltuk, olvasóinkat valószínűleg érdekelné egy átfogó cikk arról, hogy Magyarországon milyen arányok mellett, milyen technikai felszereltséggel üzemelnek a vasúti átjárók, hiszen ezek összefüggésben lehetnek a balesetek számával is. Nincs ebben semmi újdonság, a sajtó feladata többek között az, hogy az aktualitásokra reflektálva újabb és újabb nézőpontokat, információkat osszon meg az olvasókkal.

Ezért találgatások és szubjektív gondolatok helyett természetesen a hivatalos utat választottuk, és sajtómegkeresést küldtünk a MÁV sajtóosztályának (hivatalos nevén a MÁV Kommunikációs Igazgatóságának), melyben néhány technikai kérdést tettünk fel a témával kapcsolatban. Ezek között olyanok szerepeltek, mint például, hogy hány darab átkelőt kezelnek, ezek közül mennyinél van sorompó, mennyinél van csak lámpa (fénysorompó), és ha tudják, árulják el, statisztikailag hogyan oszlanak meg ezek a balesetek vonatkozásában.

Általában elmondható, hogy az ilyen levelekre vagy korrekt, szakmai válaszokat kapunk, vagy pedig valamilyen jogszabályi vagy más jellegű hivatkozással elutasítják a válaszadást. Azaz mindenki végzi a munkáját, az újságíró kérdez, a sajtóosztályos válaszol, majd megköszönik egymásnak, és viszonthallásra.

De nem így a MÁV-nál!

A vasúttársaságnál ugyanis a fentebb jelzett kérdéssorunkra nem kaptunk választ.

Majd arra a levelünkre sem kaptunk választ, hogy mikorra várhatunk választ.

Aztán a Kommunikációs Igazgatóságot az elmúlt másfél hónapban újra és újra hívtuk telefonon, ahol egy unott hangú férfi anélkül, hogy a segítőkészség legapróbb jeleit is mutatta volna, csak azt a panelmondatot volt hajlandó ismételgetni, hogy sajnálja, nem tud segíteni, küldjünk e-mailt.

Küldtünk újabb e-mailt, amiben már azt is jeleztük, hogy ha nem akarnak válaszolni, az sem baj, csak indokolják meg. Válasz erre sem érkezett.

Újabb telefonok sora indult a Kommunikációs Igazgatóságnak, de már senki nem vette fel. Mivel munkaidő van, ez egy idő után gyanús lett, így a korábbitól eltérő számról próbálkoztunk hívást indítani. Rögtön felvették! Milyen érdekes.

Így jutottunk el ismét a jól ismert unott hanghoz. Az Alfahírt hallva rögtön tudta, miért hívjuk.

Próbálom idézni a beszélgetés néhány részletét:

Mi a probléma, miért nem kapok választ egyik levelemre sem?

Nem tudok segíteni, küldjön e-mailt.

Küldtem többet is, de egyre sem kaptam választ.

Csak azt tudom kérni, hogy küldjön e-mailt.

De csak utána tud nézni, hogy mi a helyzet a megkereséssel, nem?

Nem látok rá, nem tudom megnézni, küldjön e-mailt.

De azokra nem válaszolnak, még akkor sem, amikor csak azt kértem, legalább utasítsák el a megkeresést, és tekintsük lezártnak az ügyet.

Akkor tekintse lezártnak.

Akkor erről küldjenek tájékoztatást.

Nem tudom, nem tudok segíteni, küldjön e-mailt.

Nem az Önök dolga az, hogy kommunikáljanak az újságírókkal?

De.

Akkor?

Nem tudok segíteni, küldjön e-mailt.

Ezeken már túl vagyunk, kérem, akkor inkább adjon elérhetőséget a sajtófőnökhöz.

Kérem, küldjön e-mailt, beszélgethetünk még sokáig, akkor is csak ezt fogom mondani.

Rendben, kérem, legyen szíves elárulni a nevét.

Nem.

(És lerakta a telefont.)

Tájékoztatásul szeretném közölni a Kedves Olvasóval, hogy nem az Ica Presszóból kilépett Kannás Dzsonit kérdeztem arról, honnan van a szép fényes biciklije, ami tegnap még a szomszéd kertjében volt, hanem a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságát hívtam egy újság szerkesztőjeként, és csupán annyit kívántam elérni, hogy – mint minden más szervezet – a kérdéseimre küldjenek érdemi válaszokat – vagy legalább csak válaszokat.

Nehéz ilyenkor megérteni a motivációkat, és egy idő után a kérdések is sokasodnak: eleinte ugye csak az volt érthetetlen, hogy miért nem kaptunk válaszokat, de aztán az is kérdés lett, hogy miért nem reagálnak semmilyen levelünkre.

Utána már az is, hogyan nevezhető egyáltalán munkának az, ha valaki hónapokon át csak azt ismételgeti egy telefonban, hogy a világon semmit nem tud csinálni azon kívül, hogy felvette a telefont, de azért küldjünk e-mailt, amire ugye soha nem fogunk választ kapni. Végül újabb kérdés, hogy egy állami vállalat munkatársa egyáltalán hogy meri eltitkolni a nevét, majd rácsapni a telefont egy ügyfélre, akinek a létezése miatt kapja a fizetését.

Szóval eleve morális és szakmai kérdések sorát veti fel az egész sztori, pedig egyáltalán nem ez volt a célunk, és korábban nem is volt hasonló problémánk a MÁV sajtóosztályával. Most viszont már inkább arról beszélhetünk, hogy mi ez a cirkusz egyáltalán, és a vasúttársaságnak mégis mi haszna van abból, ha a hírnevét egészen új fronton kívánja tovább rontani.

(Önöktől pedig utólag is elnézést kérünk, valószínűleg érdekes és tartalmas cikket olvashattak volna, ha nem szabotálják a MÁV-nál teljesen feleslegesen a munkánkat.)

Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »