A 19. század nagy magyarjainak családi életéről viszonylag sokat tudunk. Közismert Széchenyi István rajongó szerelme Seilern Crescentia iránt, Batthyány Lajos feleségének, Zichy Antóniának a közéleti szerepvállalása is köztudott. Már az iskolában tanultunk Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelméről, a tájékozottabbak tudnak Kossuth Lajos feleségének, Meszlényi Teréziának férje politikájára gyakorolt vélelmezett befolyásáról, és a sort még hosszan folytathatnánk. Ugyanakkor szinte egyáltalán nem rögzült a magyar történeti köztudatban Görgei Artúr feleségének, az elzászi francia születésű Adèle Aubouin-nek az alakja.
Hermann Róbert: A tábornok neje. Görgei Artúr felesége, Adèle Aubouin című tanulmányát az alábbi linkre kattintva, az Aetas Történelemtudományi folyóirat 2018/3. számában olvashatják teljes egészében.
Adèle Aubouin 1822. szeptember 10-én látta meg a napvilágot a franciaországi Pontarlierben. Apja a század elején még gazdag vasgyáros volt, de tönkrement, s Adèle születésekor már egyik vejének birtokán élt családjával. Adèle-nek két nővére, egy bátyja és egy húga volt. A lány korán elárvult, először apját, majd tizenhárom éves korában édesanyját is elveszítette.
Emma nővére révén egy németországi leánynevelő intézetbe került, majd tizenhét éves korától nevelőnőként kereste kenyerét, előbb Németországban, majd Csehországban. Itt először a Likawetz-családnál dolgozott, majd innen került az egyik családtag révén Josef Redtenbacher kémikus professzor házába.
Itt ismerkedett meg a kilépett cs. kir. tisztből kémikussá lett magyar fiatalemberrel, Görgei (Görgey) Artúrral, Redtenbacher kedvenc tanítványával. Erről a következőket írta emlékiratában:
„Egész személyiségét fellépésének rendkívüli szerénysége jellemezte, amely igen disztingvált benyomást gyakorolt ugyan, de anélkül, hogy a szemlélő, már első látásra valami rendkívüli impressziót nyerhetett volna róla. Csak a további társalgás folyamán, amelynek csakhamar urává lett, s amelyet felötlő ügyességgel vezetett, – és csak amikor a pápaszeme mögül elővillanó kék szemének meleg, kedves, mégis éles tekintete érte az embert, – amikor szellemes diskusszióját hallotta az ember, amely akárhányszor gúnyos éllel és meglepően erős kritikával villogott: csak akkor és apránként kapta a hallgató azt a benyomást, hogy egy ritka érdekes, rendkívüli férfiúval van dolga. – Ám azért a mélyebb érzésnek, az érzelmi melegségnek sem volt híján, sőt, aki a szavát hallgatta, könnyen juthatott arra a meggyőződésre, hogy ez az ember igazán sajátos keveréke az okosságnak, a biztosan ítél szellemi fölénynek és a – szentimentálizmusnak, de a szentimentálizmusa is változékony, fordulatos…”
Noha Görgey nem különösebben udvarolt a fiatal, csinos nevelőnőnek, 1848 januárjában – miután kiderült, hogy Adèle rövidesen visszatér Franciaországba – egyszer csak megkérte a kezét, s január 16-án el is jegyezte őt. Nagynénjének szóló levele szerint menyasszonya „kor, vallás, jellem és vagyon tekintetében annyira hozzám illő, hogy meg vagyok győződve, boldog leszek vele, ha Isten egészséget ád”. Maga Görgey már másnap, január 17-én levélben közölte bátyjával, a Bécsben élő Guidóval, illetve nagynénjével, Görgey Ferencné Kosztolányi Máriával elhatározását. Miután előző év novembere óta azt tervezte, hogy hazatér Toporcra „rendes gazdászati teendőim mellett magyarul jól megtanulni”, azaz átveszi nagynénje birtokát, a nagynénjének szóló levélben így írt: „Egy esztendőn belül úr leszek Toporcon, s megélek abból, amit megszolgálok. De ehhez az kell, hogy túlságosoknak ne találd föltételeimet, még most se, mikor feleséggel jövök…”
Két nap múlva, 1848. január 19-én újabb levelet írt nagynénjének, amelyben közölte, hogy a toporci birtok kezelését csak akkor veszi át, ha Mari néni nem merő jótékonyságból bízza azt rá, hanem szabályos feltételek alatt fogadja őt szolgálatába. Egy később Görgey Gusztávhoz írott leveléből azonban kiderül, hogy azért is sietett az eljegyzéssel, mert nagynénje egy leveléből azt a következtetést vonta le, hogy össze akarja őt boronálni unokahúgával, Görgey József lányával, Matilddal. Ugyanezen a napon pedig így tájékoztatta unokatestvérét, Görgey Gusztávot házassági terveiről: „Én az első évtől fogva bejáratos voltam a házhoz, sőt az elmúlt nyáron három hónapon át falun ott is laktam nálok. Ekkor volt alkalmam Adélt közelből kiismerni és – megszeretni. Anélkül, hogy belőle valamit neki elárultam volna, magamban elvégeztem, hogy – ha ő érzelmeimet viszonozza s én a Szepességen megkeresek annyit, amennyi szükséges a megélhetéshez – egy év múlva elveszem.
Ekkor közbejött, hogy Redtenbacher ángya júliusban szintén férjhez megy és hogy ekkor Adél, rokonai kívánságának engedve, visszatér Franciaországba. Már most ezt tovább szó nélkül nem nézhettem. Gyors elhatározással – számba vévén egyrészt, mindkettőnknek mily kevésre van szükségünk, és hogy másfelől Mari nénénktől talán csak nem lesz sok, ha toporci birtoka kezeléséért két szobát, az élelmet, fát sat. … igénylek. – Adélnek azt az ajánlatot tettem, hogy ha eléggé szeret, hát kövessen Toporcra a jövő ősszel. S ő beleegyezett. De mivel társalkodói állása már augusztusban véget ér s ő azután nem tudna hová lenni, holott szeretne nem nagyon távol tőlem tartózkodni s a nyilvános decorumot [megtiszteltetést] is megfigyelni: ezért rövidítek az időn.”
Görgei Artúr Barabás Miklós festményén
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
