A szocialista-zöld nemzetellenes kultúrharc újabb hullámának lehetünk tanúi Németországban.
A német „Heimat” szót nehéz lefordítani. Jelenti a szülőföldet, de jelentheti a hazát is, mégis mindkét fordítás adós marad a német szó ízével. Heimat a közelebbi szülőföld, az a környék, ahol valaki született, ahol sok rokona, barátja és ismerőse van, ahol ismeri a helyi szokásokat és kifejezéseket, esetleg beszéli a helyi dialektust, és tudja, hogy mit hogyan csinálnak ott. Heimat az a vidék, ahol minden sarkot, bokrot, kocsmát bejárt már, és amelyet soha nem fog elfelejteni, bárhova is vigye a sorsa.
A szó sajátos német tartalma az ország történelméből fakad. Németország a régiók országa, és ezek a régiók a mai napig megtartották sajátos nyelvezetüket, tipikus szokásaikat, mentalitásukat, bár az elvárosiasodás és a migráció következtében a helyi szokások már egy jó ideje ostrom alatt állnak.
Ennek ellenére az északi protestáns vidékek még ma is szinte más világban élnek, mint a délvidéki katolikus bajor és sváb városok és falvak.
A harmincéves háborút és az 1648-as vesztfáliai békét követő több mint két évszázadban, egészen az 1871-es államalapításig, Németország mintegy kétszáz államra és államocskára felosztva létezett, ezért lett az ország végül sok központú és sok arcú, ez határozza meg mind a mai napig a német kultúra és nyelv rendkívül változatos arculatát.
Az elmúlt héten azonban Nancy Faeser, szociáldemokrata belügyminiszter meghirdette, hogy a Heimat szó „pozitív újraértelmezésére van szükség … a fogalomnak nyílttá és sokfélévé kell válnia”.
Ez azt jelentené a belügyminiszter felfogásában, hogy „az emberek maguk döntsék el, hogyan akarnak élni, mely hitet akarnak követni, és hogyan akarnak szeretni”. Nem, mintha ez eddig nem így lett volna.
Mit is akart tehát a belügyminiszter igazából mondani? A Heimat szó Németországban a migráció és az állandó internacionalista woke propaganda ellenére a legpozitívabb értékek közé tartozik. Egy 2018-ban készített felmérés szerint a nyugatnémetek 83 százaléka, ezen belül a bajorok 89 százaléka, és a keletnémetek 91 százaléka kortól és szociális hovatartozástól függetlenül nagyon fontosnak ítélte a szülőföldhöz való tartozást.
Hogy Faeser belügyminiszter mit is akart igazából az újraértelmezéssel kifejezésre juttatni, azt a zöld klímaügyi és gazdasági miniszter Robert Habeck már pontosabb megfogalmazásban tálalta:
„Szülőföld annak az ígérete, hogy minden ember szívélyességre és biztonságra találhat, bárhonnan jön is és bárhol is kíván élni.”
A dolog egészen egyszerű: fogadjuk el, hogy szülővárosunkban a harangszó helyett a müezzin kiáltozása fogad, barátkozzunk meg a többnejűséggel és a talpig burkába öltözött nők képével, fogadjuk el, hogy a helyi élelmiszerbolt elött szivárványszínű zászló lobog, és fogjuk fel mindezt a helyi folklór részeként, mint valamit, ami „hozzánk tartozik”. Vagy ahogy Steinmeier államfő fogalmazott: A kirekesztés visszaélés a hagyományok ápolásával és a helyi kölcsönös bizalommal.
De nemcsak a szülőfölddel van újabban baj. A német mitológiában, az irodalomban és a kultúrában az erdő szinte kezdettöl fogva különleges szerepet játszott.
A csodás német erdők állnak minden táj közül a német lélekhez a legközelebb.
A német romantika szinte az erdőben született, számtalan vers és zenemű írja le az erdők hangulatát, szépségét és veszélyeit, használja az erdő képét az emberi lélek szimbólumaként. A mai napig százezrek mennek egyedül vagy családostól rendszeresen erdei túrákra, a túrázás, ugyanúgy, mint a szülőföld, a német hagyományok és kultúra fontos alkotóeleme.
De sajnos az erdő nem olyan ártatlan fogalom, a túrázás korántsem olyan ártatlan foglalkozás, mint gondolnánk. „A túrázás közkedvelt szabadidőtöltés a neonácik körében”, fedezte fel minap a rendszermédia vezérhajója, a Die Zeit. „A túrázásnak semmi köze sincs a sporthoz, sokkal inkább a szülőföld fogalmának kiforgatásáról van szó”, írja a cikk szerzője. A túrázás kultúrtörténetileg a romantikához kapcsolódik, jegyzi meg a szerző, amely irányzat a baloldali (az NDK-tól átvett) történelemértelmezésben a nemzetiszocializmus közvetlen elődjének, vagyis eleve gyanúsnak számít.
Amiért is a mai túrázók a Hitlerjugend ideológiájának örökösei.
Állítólag számtalan szélsőjobboldali túrázó csoport működne, melynek tagjai csak látszólag ártatlan kirándulók, állítja a továbbiakban a cikk, és néhány teljesen ismeretlen és jelentéktelen csoportra hivatkozik. Maga az erdő sem ártatlan természet, idéz a szerző egy „szakembert”, hanem „a modernbírálat, a nacionalista, rasszista és biologisztikus ideológiák hordozója, a német szülőföld germán gyökereinek szimbóluma”.
Vagyis a németek germán eredete e nép eredendő bűne, megváltás nincs, hogyan is lehetne, csak örök vezeklés.
Ebben az összefüggésben kell megjegyeznünk, hogy a „náci” szó az utóbbi években hihetetlen tartalmi gazdagságra tett szert.
„Náci” az, aki hibának tartja a migrációt, nem helyesli a gender- és LGBT-propagandát, nem támogatja az atomerőművek kikapcsolását, nem vesz részt a klímamozgalomban, és újabban az is, aki nem akar Ukrajnáért sem fázni, sem meghalni.
A „náciság” kiterjesztése a szülőföldjüket, a túrázást és az erdőket szerető polgárokra a tartalmi gazdagodási folyamat logikus továbbfejlesztése.
Eme kis kulturális kirándulásunkat mindenképpen ki kell egészítenünk egy aktuális hírrel, amely a nemzetellenes hisztéria újabb hullámát megfelelő megvilágításba helyezi. Berlin baloldali radikális és zöld összetételű kormányzása fel akarja gyorsítani a migránsok honosítását, és ezzel nem áll egyedül. Egy új honosítási központ segítségével évente húszezer migráns kapná meg Berlinben a német állampolgárságot. Túlságosan magasak a követelmények a német nyelv elsajátításánál, panaszolta a szélsőbal frakció egyik képviselője, tehát azokat le fogják csökkenteni. Eddig nyolc évi németországi tartózkodás és büntetlen előélet volt a nyelvismeret mellett az állampolgárság odaadományozásának feltétele. A szövetségi szocdem-zöld-szabaddemokrata kormány már meghirdette, hogy öt évre fogják az előírt tartózkodást leszállítani, sőt, ha valaki elvégzett egy nevetséges „integrációs tanfolyamot”, akkor akár három év múltán is azok közé tartozhat, akik Németország jövőjéről dönthetnek majd.
Most ugye már érthető, hogy miért kell a szülőföld fogalmát „pozitívan újraértelmezni”, és miért „náci” mindenki, aki még ragaszkodna néhány német kulturális hagyományhoz.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
