Mivel a Kádár-kor Magyarországa – leszámítva az ideológiai hátraarcot – semmiben nem különbözött a korábbi évtizedek/évszázadok Magyarországától, az e rendszerben élők is ugyanúgy vágytak az intim együttlétekre, mint felmenőik. A rendszer idővel felismerte, hogy a magyarok még mindig szeretik a szexet, és ezt bizony kezelni kell: muszáj ellenőrzött keretek közé terelni az erről folyó disputát, vagyis beszélni kell róla. A felvilágosítandók célcsoportja a vérbő szocialista ifjúság volt, ők 1965-től az Ifjúsági Magazin hasábjain értesülhettek arról, hogyan kell „őszintén beszélni” a szerelemről. A pornó és a homoszexualitás kérdése továbbra is tabutéma volt. Jancsó Miklós fedetlen keblű színésznői viszont „kapóra jöttek”. Mindenkinek jobb volt, ha ez volt a téma, és nem az áremelés.
„A szűzhártya átszakításának legkíméletesebb módja az, ha megfelelő szerelmi előjáték után, az erotikus izgalom kellő fokán a nő a hátán fekszik, széttárja kissé felhúzott lábait, a férfi pedig fölötte, térdére és fél könyökére támaszkodva hímvesszőjét másik keze irányításával felülről a hüvely elülső fala irányában vezeti be” – olvashatjuk az intim intelmeket Aszódi Imre és Brencsán János – több kiadást is megért – A házasélet abc-je című kötetének 53. oldalán. Azt persze nem tudhatjuk, hogy az újdonsült férjek szántak-e időt ezen útmutató átlapozására a nászéjszaka előtt, az azonban biztos, hogy az állami szándék megvolt arra, hogy a helyes mederbe tereljék az emberek szexuális viselkedését.
Miben tért el a maitól a szocialista időszak viszonya a szexualitáshoz? Alapvetően két szempontból: a jelenhez képest teljesen más kommunikációs csatornák határozták meg a szexualitásról való tudást és az ismerkedés módjait. Ugyanis pornográf tartalmat csak az országba csempészett külföldi magazinokból ismerhettek meg az állampolgárok. Így nem csoda, ha az 1980-as évek végének bécsi bevásárlótúráin sokan pótolták ezt a hiányosságot azzal, hogy videomagnón lejátszható szexkazettát is vásároltak, s próbálták átcsempészni a határon.
Bár a szexuális felvilágosítás az iskolai tanterv része volt – így anatómiai szempontból az emberi szaporítószervek működésével, valamint a szocialista erkölcsi elvárásokkal mindenki tisztában lehetett –, azzal már kevésbé, miként lehet valóban élvezetes szexuális életet élni. Azért a hivatalos segítség e tekintetben sem maradt el: a Magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin cikkeiben az évtizedek elteltével egyre merészebben és nyitottabban beszéltek a szexről és a szexualitásról. Nemcsak dr. Veres Pál a tanácsadó rovatában, hanem neves pszichológusok – többek között Ranschburg Jenő – is meglepően nyíltan és felvilágosodott szellemben írtak a témáról.
A Tabuügyekről nyilvánosan cikkben Ranschburg Jenő arról írt – a lap hasábjain először, 1977-ben –, hogy a 14-15 éves fiúk önkielégítést végeznek, azonban sokuknak tévesen bűntudatuk van emiatt: attól félnek, hogy hátgerincsorvadást kapnak tőle, vagy alkalmatlanok lesznek a nemi életre, ugyanis ezzel ijesztgetik őket. Buda Béla hangsúlyozta, hogy a maszturbálás elítélése a valláserkölcsből következő tévtan volt, és nagy károkat okozott: „Sok ember életét keserítette meg, hogy szexuális feszültségének nem tudott ellenállni, és nagyon rossz lelkiismerettel, bűntudattal önkielégítést végzett. Az örömöt azután lelkiismeret-furdalás, önbizalom-csökkenés követte. Jött a fogadkozás: soha többet. A szándék egy ideig kitartott, de azután ismét erősebb lett a gerjedelem.”
A szerző úgy összegezte, hogy „az önkielégítés ártatlan dolog, és minél kevesebb problémát csinálunk belőle, annál észrevétlenebb és ártatlanabb marad”. Nem ugyanígy vélekedett a női maszturbációról dr. Veres Pál: még 1988-ban is úgy ítélte meg egy olvasói levélre adott válaszában, hogy a női önkielégítéssel a nők az orgazmus olyan magas fokát képesek elérni, amelyet „a természetes nemi kapcsolat nem képes megvalósítani, és természetes együttlétből aligha lesz később teljes a kielégülés”.
Felvilágosító irodalmat gyakran az NDK-ból importált a magyar könyvkiadás; legendás és agyonolvasott volt például Kurt Seelmann Gólya hozza…? című munkája. A Helga című felvilágosító filmet mozikban is vetítették, ám a szülés naturális megjelenítése miatt nemegyszer előfordult, hogy hölgy nézők hagyták el a mozitermet – alaposan elgondolkodva hazafelé azon: legközelebb mikor, kit és milyen szándékkal engednek a közvetlen közelükbe.
És persze más volt a korban a szókészlet, a fogalomhasználat is. Nehézségekbe ütközött nevén nevezni a megnevezhetetlent: az orális szexet például – fiúi körben – leginkább furulyázásnak hívták, azt a nőt pedig, aki kifejezetten élvezte a szexet, és esetleg váltogatta partnereit, fehérmájúnak minősítették. A szexuális aktust „lefekvés”-nek hívták, és úgy jelenítettek meg, hogy a fiatal fiúk csak ezt akarják a lányoktól, nem szerelmet, és a lányoknak nem szabad bedőlniük eme ösztönök vezérelte próbálkozásnak.
Szilvási Lajos, a korszak népszerű szerzője Egymás szemében című regényében így fogalmazta meg e dilemmát: „Azt írják rólad, hogy lenézően beszélsz a szerelemről. Mert az, hogy szerelem, az csak szöveg. Minden srác szerelemről liheg, de mindegyik csak azt akarja a lánytól, hogy lefeküdjön vele.” Mit is várhattak persze a fiataloktól, ha a felnőttek sem kaptak minden részletre kiterjedő „felvilágosítást”? Mert a fentebb már említett, Aszódi–Brencsán szerezte, a „jobb háztartások könyvespolcain” porosodó kötetről, A házasélet abc-jéről azért nehéz lenne állítani, hogy kimerítette a teljes körű tájékoztatás fogalmát.
A könyv szerzői – ahol csak lehetett – libidógyilkos fogalmakkal éltek: például úgy definiálták a szocialista nemi erkölcsöt, mint a szocialista erkölcs alkalmazását a nemi életre. Ez annak követelése volt, hogy tekintsék a felek egyenrangúnak egymást a szerelemben, felelősségteljesen vegyék figyelembe egymás érdekeit, szempontjait. „A nő és férfi kapcsolata az egyenjogúságon és a kényszermentességen alapuljon.” A szerzők elítélték a kettős erkölcsöt, vagyis azt, hogy mást szabad egy kapcsolaton belül a férfinak, és mást a nőnek. Ettől függetlenül persze ez még létező probléma volt, csak pont az okokkal nem foglalkozott senki.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
