Az útvonal: Focsani–Konstanca– (hajóval) Novoroszijszk–(vasúton)–Krasznodar–Sztalingrad.
A vasúti szállítás után egy borzalmasan lerombolt helység állomására érkeztünk. Kitámolyogtunk a vagonból, de egyeseket le kellett emelni, majd a földre fektetni. Halvány fogalmunk sem volt arról, hol vagyunk. Egy munkás kinézetű civil haladt el csoportunk előtt, tőle érdeklődtem a helység neve iránt. Elég cifra kísérő szavakkal nyomban megkaptam a választ: – Sztalingrad – mondta, majd köpött egyet és a város felé mutatott. – Látod? Míg fel nem lesz építve, addig nem mentek haza. Itt fogtok megdögleni mindannyian. – Köpött még egyet, és továbbment…
Rövid, mintegy 15 perces menet után egy teljesen üres táborba érkeztünk, valamennyien a földre zuhantunk, annyira gyengék voltunk. Valamiféle főtt levet osztottak, utána feküdtünk tovább a földön. A latrinán nagy volt a forgalom, mert sok volt köztünk a hasmenéses. Őket egy közeli kórházba szállították…
Az első éjszakát a szabadban töltöttük. Másnap egy romos fürdőépületből kialakított körletben helyeztek el bennünket. Ez lett a kb. 1500 német és magyar hadifogoly otthona néhány évre, a 7362/1-es számon. Mindannyiunkat karanténba zártak, mert több emberen a vérhas és tífusz tünetei mutatkoztak… Jó ideig munkába menet az utcán is gyűlölt ellenségként fogadtak. Főleg a gyerekek és a fiatalok hangos fritz-fasiszt jelzőkkel illettek, és jókora tégladarabokkal dobáltak, a közelállók le is köptek bennünket. A felnőttek közül többen bottal ütlegeltek.
Takács Péter – Debrecen
Hadifogoly Híradó 1992/1.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
