A szélsőjobboldal helyzete az orosz-ukrán háborúban

A szélsőjobboldal helyzete az orosz-ukrán háborúban

Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök a háború (megfogalmazásukban "különleges katonai hadművelet") megindításának egyik okaként Ukrajna "nácítlanítását" nevezte meg. Nem érdektelen tehát objektíven körüljárni, kikről is van szó, mint ahogyan elhanyagolt téma, és magyar nyelven nemigen jelent még meg arról sem anyag, az orosz szélsőjobboldal hogyan viszonyul a háborúhoz, hogyan veszi ki részét benne. Terveink szerint ennek elemzésére is kitérünk, első részünkben azonban igyekszünk egy átfogó látképet adni az ukrán szélsőjobboldalról.

Először is szeretnénk leszögezni, hogy az alábbi írás nem állásfoglalás az ukrán–orosz háborút illetően. Viszont a rengeteg információ és dezinformáció közepette egyre nehezebb kiszűrni a valóban releváns tényeket. Ebben szeretnénk némi segítséget nyújtani és az elmúlt évek megfigyelései alapján az ukrán nemzeti mozgalmakat megvizsgálni, többek között a kárpátaljai magyarság vagy éppen a Magyarországhoz kapcsolódó viszonyuk szempontjából.

Az utóbbi hetek eseményei főleg az Azov mozgalmat (pontosabban az Azovi Különleges Műveleti Különítményt), helyezték rivaldafénybe, amire teljes mértékben rá is szolgáltak az elmúlt évek alatt végzett tevékenységük miatt. De ne szaladjunk ennyire előre, menjünk vissza egy kicsit az időben, és nézzük meg, hogy akkor milyen mozgalmak és pártok voltak az ukrán nemzeti oldalon, és miképpen változtak meg ezek a 2014-es majdani események, majd az orosz–ukrán konfliktus hatására.

Szvoboda

A legnagyobb múlttal és beágyazottsággal rendelkező párt egyértelműen a Szvoboda. Ha hazai párhuzamot szeretnénk keresni, akkor a régi Jobbik és a MIÉP csúcsidőszakát lehet említeni, ugyanakkor a Szvoboda sokkal agresszívabb, a fizikai atrocitást az ukrán parlamentben sem mellőzve politizált az elmúlt évtizedekben. Antikommunista pártként jött létre, bár ez az ő esetükben oroszellenes sovinizmust is jelent, és ez a párt egyik fő mozgatóereje, erre tudott a leginkább építeni az elmúlt évek során. Kisebb-nagyobb eredményeit is ennek köszönheti a választásokon, ami egyértelműen a majdani események környékén volt a csúcson, ugyanakkor napjainkra rengetett veszített az egykori támogatottságából, de erről fogok még szót ejteni a későbbiekben az Azovval való kapcsolata miatt.

A párt a történelme kezdetén sokat köszönhetett az ukrán huligán- és szkinhedcsoportoknak, természetesen náluk is volt egy "tisztulási" folyamat, amikor az ottani "vadhajtásokat" lenyesték, de még így is sokkal "szélsőségesebb" maradt, mint bármelyik magyar párt.

A helyi politikai eseményeken kívül az emlékezetesebb pillanatai közé tartozik a pártnak, amikor az "afroukrán" Gaitana popsztár fellépését kritizálta az egyik képviselőjük az Eurovíziós Dalfesztiválon, mivel az nem az ukrán kultúra szerves képviselője:

Úgy tűnik nem akarjuk a valódi arcunkat megmutatni és azt szeretnénk, hogy Ukrajnát egy másik kontinenshez, Afrikához társítsák az emberek…

Ezen felül a szélsőséges soviniszta szavazóbázis az, amire építenek, és a politikai vezetőik egy részének egyszerűsége és primitívsége gyakori magyarellenes szólamokban, szervezkedésekben nyilvánult meg, illetve Kárpátalját is folyamatosan "ukránosítani" szeretnék. Kárpátalját többször is egyfajta lehetséges ellenállási gócként próbálják beállítani az ukrán állam ellen, de ennek valóságalapja, mi nagyon jól tudjuk, hogy a semmivel egyenlő.

Az ukrán nyelvtörvény eltökélt támogatói, elképzelésük szerint a közhivatalokban, önkormányzatokban csak ukránok dolgozhatnának, és csak ukrán nyelven lennének elérhetőek ezek a szolgáltatások.

Mindezek tudatában érdekes, hogy próbáltak korábban az európai szélsőjobboldali közösséghez valamilyen módon csatlakozni, és az akkor még kifejezetten erős(ebb) lábakon álló Jobbikkal is szerettek volna valamiféle laza szövetségre lépni, ami természetesen már az elején elbukott. A Szvoboda számos területen tűnhet szimpatikusnak egy ukrán hazafinak, hiszen következetesen abortusz- és LMBTQ-ellenesek, illetve a mérhetetlen ukrán korrupcióval szemben is próbálnak (látszólag) küzdeni, de az imént említett bicskanyitogató magyarellenességet nem feledhetjük el, és nem vállalhatunk semmilyen közösséget ilyen politikai formációkkal.

Jobb Szektor

A Jobb Szektor az egyik leghírhedtebb szervezete Ukrajnának a majdani események óta. Ugyan a támogatottsága a 2013-2014 közötti időszakhoz képest mára már elenyésző, de kétségtelenül mély nyomot hagyott Ukrajna ezen zavaros időszakában. A kezdeti magas létszámát, ütőképességét és szervezettségét többek között azzal magyarázhatjuk, hogy a majdani harcok idején az ukrán szélsőjobb egyfajta ernyőszervezetbe verődött, ez volt a Jobb Szektor kezdete. A militáns futballhuligán-csoportok és szkinhedek mellett az alábbi szervezetek álltak be ekkor egy zászló alá: a Hazafias Ukrajna, a Szociál-Nemzeti Gyűlés, a Trident és az Ukrán Nemzeti Gyűlés. Az ukrán nemzeti mozgalmak közül ezek mind nagyobb múlttal rendelkező, nem a semmiből előbújt szervezetek voltak, és a vezetőik is jól ismert, sokat látott személyek. Ezt azért szeretnénk kiemelni, mert a nyugati, különösen az amerikai titkosszolgálatok befolyása valószínűleg magas volt az akkori események lefolyásában, de az oroszellenesség és Ukrajna elképesztő korrupt rendszere a maga bábkormányával, előbb vagy utóbb egységbe kovácsolta volna az ukrán szélsőjobbot, a hatékonyabb eredmények elérése miatt. Ez az egységes szövetség ugyanakkor nem tartott túl sokáig.

Többek között a Hazafias Ukrajna, melynek vezetője Andrij Bileckij volt, kilépett ebből a szövetségből, és az anyaszervezetét is megszüntetve, az addig felépült kapcsolatokat, struktúrát, tagságot átemelte az Azovba, de ezzel fogunk még részletesebben foglalkozni. A Trident vezetője Dimitro Jaros, mely szervezet története egészen 1993-ig nyúlik vissza, és Jaros volt a vezetője már 2005 óta. Ez a szervezet volt, ami az igazi magját adta a Jobb Szektornak, így kézenfekvő volt, hogy a vezető is Jaros lett.

2015 novemberében lemondott a vezetői tisztségről, és egy saját magáról elnevezett mozgalmat hozott létre, illetve a hadsereg egyik tanácsadója lett.

2015-ben volt egy nemzetközi sajtót megjárt esemény is, ami a Jobb Szektorhoz köthető, és aminek Kárpátalja, azon belül Munkács volt a helyszíne.

Néhány fegyveres tagjuk a helyi ukrán parlamenti képviselő Mihajlo Lanyo testőreivel, később pedig a helyi ukrán biztonsági erőkkel csapott össze, amelynek halálos áldozatai is voltak.

Maga a konfliktus valószínűleg csempészügyekből eredt, és valamilyen elszámolási vita miatt eszkalálódott tovább. Ez jól bemutatja a szervezet morális hanyagságát, ellenőrizhetetlenségét és agresszivitását.

Itt már közvetlenül is veszélyben volt a kárpátaljai magyarság, szerencsére pár nap alatt megnyugodott a helyzet Munkácson, és a Jobb Szektor fegyvereseit letartóztatták, néhány tagjukat likvidálták.

Erről a szervezettől is kijelenthető, hogy bármiféle együttműködés elképzelhetetlen lett volna akkor, és lenne most is magyar hazafiak és köztük.

Karpatszka Szics

Hírdetés

A Karpatszka Szics vagy röviden Szics, egy fiatalabb kezdeményezésnek mondható, amelynek köszönhetően lendületes, erőteljes és a hagyományos mozgalmi kereteken kívül is megjelenő formációvá vált. Az alapítás 2010-re tehető Ungváron, és gyorsan táptalajra talált az általuk közvetített és képviselt letisztult, radikális, elvhű jobboldaliság. Sajnos a korábban említett Szvoboda, amelynek beteges sovinizmusa Kárpátalján is megjelent, aljas szándékkal felhasználta a Karpatszka Szics nevét és szimbólumait. A mozgalom erre reagálva fokozatosan ellehetetlenítette a Szvoboda és köreinek mozgásterét a térségben, így a magyarellenes provokációk szinte a nullára csökkentek a közelmúltban. Aktivistáik részt vettek az ukrán forradalomban és az azt követő háborúban is, először önkéntes csoportokban, majd a saját zászlójuk  alatt harcoltak tovább. A harci tapasztalatok megszerzése után ellenállást hirdettek  a helyi cigánymaffia és a drogkereskedők ellen, a baloldali felforgató mozgalmak pedig csak jelentős rendőri védelem mellett vonulhatnak fel az általuk "felügyelt" területeken, ezzel is gátolva a degeneráció terjedését. Ahogy már a nevük is jelzi, Kárpátalja központi szerepet tölt be esetükben, ahol a magyarságot teljesen egyenlőnek tekintik, sőt, a tagjaik között is vannak magyarok.

Tartottak egy antisoviniszta akciót is, aminek elég nagy visszhangja lett a sajtóban, ezáltal is tettekkel kifejezve az álláspontjukat ebben a kérdésben. Hazai vonatkozásban jó kapcsolatot ápolnak a Légió Hungáriával, kölcsönösen tiszteli egymást a két szervezet. Reméljük, a háború után megerősödve tudják folytatni a harcot, ott ahol most abba kellett hagyniuk.

Azov

Elérkeztünk az utolsó, de egyben jelenleg a legismertebb szervezethez. Teljes nevén az Azovi Különleges Műveleti Különítmény, 2014-ig Azov Battalion, újabban Regiment (Azov zászlóalj, illetve ezred) vagy ahogy a legtöbbször hivatkoznak rá: Azov (Азов). Információink szerint kifejezetten a magyarságot érintő állásfoglalásukról, akár pro, akár kontra, nem tudunk, leginkább úgy tűnik, számukra ez a kérdés nem releváns, magyarsággal szembeni ellenséges megnyilatkozásról tehát nem volt hír. Természetesen mindez a jelenlegi helyzet.

Önkéntes milíciaként jött létre 2014 májusában (sajátos módon oligarchák, így a zsidó Ihor Kolomojszkij támogatásával – a szerk.), és az első harctéri tapasztalait a mozgalom tagjai ugyanebben az évben júniusban szerezték meg Mariupolban, ahol az orosz szeparatistákat kiűzték, és egészen a mostani ukrán–orosz háborúig itt volt a központjuk is. A szervezet első parancsnoka az ukrán szélsőjobbon nagy utat bejárt és egységes tiszteletnek örvendő Andrij Bileckij.

Bileckij 2014-ben és most is a fronton harcol, tehát el kell ismerni, nem egy "fotelforradalmár", hanem egy igazi harcos és vezető. Függetlenül attól, mit gondolunk az Azovról. Habár jelenleg nem ő az Azov parancsnoka, de a szervezet minden jelentősebb rendezvényén jelen volt, beszédet mondott, és most is a bajtársai egységes tiszteletnek örvend. Bátorságáért és harctéri teljesítményéért több kitüntetésben is részesült.

A szervezet magját ukrán futballhuligánok, a Sect 82 csoport tagjai adták, de gyorsan növekedett a tagsága mind ukrán, mind külföldi önkéntesekkel.

Ez adja az egyik különlegességét az Azovnak, hogy a többi ukrán szervezettel szemben nagy számban jelentek meg külföldi önkéntesek már a megalakulása idején is, nagyjából 20-25 országból, többek között Brazíliából, Írországból, Olaszországból, az Egyesült Királyságból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Görögországból, Skandináviából, Spanyolországból, Szlovákiából, Csehországból és Oroszországból is…

Ami külön érdekesség, legalább 50-100 orosz állampolgár is csatlakozott az Azovhoz, hogy az ő szemszögükből nézve a "putyini neosztálinista" hadsereg ellen harcoljanak. Nem túl ismert tény sajnos, de a putyini Oroszországban az eltökélt, igaz hazafiak sorsa általában életfogytig tartó börtön vagy halál. Az egyik legismertebb ilyen eset az Maxim “Teszak” Marcinkevics halála, akit egy orosz börtönben érte utol a hatalom keze, és gyilkolta meg aljas módon.

Az Azov egyik alapítója és kulcsembere Teszak közeli barátja, bajtársa akivel még a hírhedt Format 18-ban ismerték meg egymást, Szergej Korotkih "Boznan”. Élő legendának számít az azovosok között.

Még a 2000-es években keringett az interneten egy videó, amiben két kaukázusi férfit végeznek ki egy svasztikás zászló mögött, az egyik elkövetőben néhányan Boznant vélik felfedezni, de ez nem nyert 100% bizonyosságot.

Könyörtelen, félelmet nem ismerő harcosnak ismerik, folyamatosan tudósít a háborúról a saját Telegram-csatornáján.

A jelenlegi orosz–ukrán háború kitörése után a csecsenek megüzenték, hogy le fogják a vadászni az Azov vezető embereit, erre a következő választ küldte egy videóüzenetben:

Egész nap elfoglalt voltam, és az emberek azt mondogatták,
hogy a gonosz csecsenek megtámadnak minket, kedves ukránokat!
Úgy tűnik, hogy elsöprő erejű hordákban fognak jönni…
Ezért itt van az én felhívásom hozzátok, csecsenekhez.
Korábban a legjobb embereitek meghaltak Putyin és klikkje ellen harcolva.
Számomra érdekes lesz, valójában örülni fogok, ha megérkeztek…
A ronda pofátok jól fog kinézni a távcsövemben, nagyon könnyű megkülönböztetni a ti pofátokat és egy szláv arcot.
Ismétlem, a legjobb rokonaitok, az igazi csecsenek, Putyin ellen harcolva haltak meg.
Ti vagytok a világ söpredéke, mióta úgy döntöttetek, hogy megszálljátok Ukrajnát.
Várunk titeket… és focizni fogunk a fejetekkel, amikor levágjuk őket.
Mostantól kezdve ejtőernyősökre fogunk vadászni…
a hordozótokat lelőtték, és lezuhant, ezért megyünk és kihalászunk titeket.

Üdvözlettel, Szergej Korotkih fedőnéven: Boznan (Csónakos)
Kövessétek a Telegram- és a YouTube-csatornámat.

De más, az orosz NS-színtér ismertebb személye is az Azov tagja már a kezdetek óta, ő nem mást mint Alekszej Levkin (Alex), a mozgalom egyik ideológusa és fanatikus harcosa, aki a M8L8TH NS black metal zenekar frontembere és számos NS Telegram-csatorna aktív tartalomgyártója, ha modern kifejezéssel szeretnénk élni, egy underground NS-influenszer. Békeidőben az Asgardsrei fesztivál főszervezője, ami egy nemzetközi nemzetiszoclialista szellemiségű zenei rendezvény, számos országból szoktak aktivisták részt venni rajta.

Ezekből is láthatjuk, hogy a nemzetközi közösség és a különböző NS-szubkultúrák is erőteljesen megjelennek az Azov tagsága között: NSHC/NS Straight Edge, militáns futballhuligánok és szkinhedek, NS black metal közösségek, mint például a Misanthrope Division.

Mindezek tudatában már egyáltalán nem meglepő az Azov által használt szimbólumok kiválasztása, egyértelműen utal a nemzetiszocialista Németország dicső múltjára.

Természetesen ez is nagy vihart kavart sokáig a liberális, antifa közegekben, ugyanakkor az is figyelemreméltó, hogy milyen gyorsan el tudott hallgatni az ajvékolás, ha az érdek úgy kívánja. Ennyit a baloldali elkötelezettségről…

Szervezettségét tekintve, nem csak mint katonai egység, hanem mint politikai mozgalom és párt is működik, 2016-ban alapította meg Bileckij az Azov első parancsnoka a Nemzeti Hadtestet, ami szoros kapcsolatban áll az Azov tagságával. Korábban még a Szvobodánál említettem, hogy erősen csökkent annak támogatottsága, olyannyira, hogy  a legutóbbi választáson egy közös listát állítottak a Nemzeti Hadtesttel, de történelmi mélypontra került ezen szervezetek szavazói támogatottsága. A Nemzeti Hadtest vezetése utólag megbánta a Szvobodával kötött ideiglenes szövetséget, és a rossz eredmény miatt is őket okolták részben, illetve ideológiai ellentétek is felléptek, melyeket a Szvoboda nem volt képes meghaladni a mai napig.

Ezek után érkeztünk el az orosz–ukrán háború kirobbanásáig, ami szerintünk csak a közélet és a politikai témák iránt érdektelen embereket lepte meg. 2014 óta folyamatosan benne volt a levegőben ez a fegyveres konfliktus, az Azovnál is nyomon lehetett követni a publikusan elérhető platformjaikon a folyamatos készenlétet és az utánpótlást felkészítését. Kétségtelen, hogy az orosz haderő erősebb és robusztusabb, de közel sem tudták (eddig) olyan tempóban bedarálni Ukrajnát, ahogy azt valószínűleg  korábban eltervezték. Ebben nem kevés szerepe van a nyugati felszerelésnek, de ne menjünk el például az azovosok fanatizmusa mellett sem, akik ezt a 2. világháború folytatásaként fogják fel a bolsevik és a csecsen muszlim horda ellen.

Zárásképpen álljon itt egy friss kép, ami az egyik ukrán cigánytelepen készült:

Kemény Gábor – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »