Új karbantartót keresett a magyar nevű zsidó nő, ez lett neki és a gyilkosának is a veszte

Új karbantartót keresett a magyar nevű zsidó nő, ez lett neki és a gyilkosának is a veszte

Egy hűtőszekrényre kirakott cetli vezette nyomra a rendőröket abban a vizsgálatban, amelyet egy New Yorkban élő magyar nő meggyilkolásával kapcsolatban indítottak.

Új karbantartót szerezni

– ezt a feljegyzést találták meg a nyomozók az 51 éves nő New York Forest Hills-i, kétmillió dolláros házának konyhájában. A The Daily Beast (DB) információi szerint a New York-i rendőrség a cetli alapján kezdte figyelni az eddigi karbantartót, a 44 éves David Bonolát, akit csütörtökön kora reggel a gyilkosság gyanújával le is tartóztattak.

A rendőrség szerint a férfi bevallotta, hogy 59-szer megszúrta a nőt (a szám a különböző tudósításokban ellentmondásosan szerepel, de a nagyságrend állandó), a holttestet pedig begyömöszölte egy hokistáskába, amit az otthonához közeli park szélén hagyott. A holttestet egy járókelő találta meg a múlt hétvégén. Az egyenruhásokat a csomagból kicsöpögő vérnyomok egészen az áldozat házáig elvezették.

A lap szerint a rendőrök megfigyelés alatt tartották Bonola otthonát, sőt, szerdán a kukás autót is megállították, amely a férfi szemetét vitte. A hulladékok átvizsgálása során előkerült egy véres munkáscsizma, és számos további vérfoltos tárgy. A lapnak nyilatkozó felügyelő azt mondta, hogy az áldozat otthonától nem messze, a Forest Parkban véres rongyokat találtak, amelyeket a gyilkos valószínűleg arra használt, hogy bekösse vele a kezét. A parkban egy faodúból egy narancssárga, összegyűrt véres dzseki is előkerült.

A DB azt írta, hogy Bonola maga szólította meg a háza közelében a rendőröket, és arról érdeklődött, hogy őt keresik-e. A kihallgatáson először megpróbálta másokra terelni a gyanút, de rövidesen, miután belebonyolódott a kézsérülése miatti magyarázkodásba, megtört és bevallotta a gyilkosságot.

Hírdetés

https://abc7ny.com/video/embed/?pid=11780022

A férfi a vallomásában azt mondta, hogy az áldozattal megszakításokkal két éven keresztül volt kapcsolata. Nemrég viszont azt látta, hogy a nő egy másik férfival váltott sms-üzeneteket, ezért szombaton éjfél után átment a házba, hogy beszéljen kettejük helyzetéről a nővel.

A felügyelő azt mondta a DB-nek, hogy Bonola bevallotta: az alagsorban kést ragadott, és többször megszúrta a nőt. Elmondása szerint ezután a nő egyik fiának görgős hokitáskájába tuszkolta a nő testét, és azért vonszolta el a házból a táskát a parkba, mert nem akarta, hogy a család otthon találjon rá.

A füstös képű Bonola pénteken a bíróval spanyol tolmács segítségével kommunikált.

(Kuruc.info – 24 nyomán)

Korábban írtuk:

Korábbi szeretője végzett hatvan késszúrással azzal a bizonyos magyar (de inkább zsidó) nővel New Yorkban

Ismerhette gyilkosa a New Yorkban megölt magyar nőt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »