Az egykori közönségkedvenc Boban Tomic számára az egyik legnagyobb győzelem az volt, hogy a szezon végén újra telt ház lehetett a komáromi kosarasok meccsein a sportcsarnokban. Az újoncként a bronzéremig jutó BC klubmenedzserével beszélgettünk az idényről.
Mondhatjuk, hogy a 7-8. helyre taksált, új klub számára a harmadik hely álomszerű?
Újoncként sikerült nagyon jó eredményyel zárnunk, ráadásul csupa fiatal játékossal értük el ezt. Remek munkát végeztünk, a fiúk pedig szintén keményen dolgoztak. És fontos megjegyezni, hogy megérdemelten végeztek a dobogón. A közvélemény nem sok esélyt adott nekünk, de megmutattuk, hogy ha akarat van, akkor szinte minden lehetséges.
Ön mint klubvezető, a bosnyák Zlatko Jovanovic mint vezetőedző debütált ezen a szinten, míg a keretet – az egy, szezon közben érkezett Alekszandar Vlahovicson kívül – csupa fiatal alkotta. Kinek volt nehezebb dolga?
Mindenki nehéz feladat előtt állt. A srácok legtöbbjének jóval nagyobb felelősséget kellett vállalnia a csapat játékáért, mint azt korábbi csapataikban megszokták. De épp ezért voltunk sikeresek, mert mindekit egyformán hajtott a közös cél. A jó klubfilozófia kötött össze bennünket. Az egyik fő célunk az volt, hogy újra mosolygó emberekkel legyen teli a komáromi sportcsarnok. Ez pedig a playoffban megvalósulhatott, ami hatalmas örömet szerzett, bevallom, még meg is könnyeztem.
Menedzserként, klubigazgatóként volt, ami meglepte, akár pozitívan, akár negatívan?
Teljesen más ebből a pozícióból a kosárlabda. Bár előtte is közel voltam tűzhöz, klubvezetőként állandóan jönnek a feladatok, mindig történik valami. Nagyon szeretem a munkámat, örülök, hogy ezzel foglalkozhatok.
Egészségi okok miatt (is) hagyott fel az aktív játékkal. 33 évesen nem érez néha késztetést a kispadon ülve, hogy beszálljon a játékba?
Egy klubban mindenkinek megvan a maga feladata. Nekem most már az szerez elsősorban örömet, ha látom, hogy a fiúk fejlődnek. Ha jól akarom végezni a munkámat, csak arra szabad összpontosítanom. Jól érzem magam a srácok mellett a kispadon. Sokszor kérdezik ezt tőlem, de az az igazság, hogy a kosarasaink már jóval előttem járnak.
Mi volt a komáromi csapat legnagyobb erőssége a bronzzal zárult idényben?
A kiváló csapatszellem. Mindenki egy célért küzdött, nagyon jól működött a kollektíva. Mindenki a józan eszére hallgatott a feladatai végzése közben. És persze az elvégzett edzésmunka is szükséges volt. Csak ezzel tudtuk ellensúlyozni azt, hogy kevésbé tapasztalt a csapatunk, mint esetleg a legfőbb riválisoké.
A harmadik hely volt a maximum, amit reálisan kihozhattak a szezonból a komáromiak?
Nehéz megmondani. Az alapszakaszban volt egy tízmeccses győzelmi sorozatunk. Az elődöntőben pedig azok a losonciak győztek le minket 3:1-re, akiket mind a négyszer megvertünk az idényben. Úgy fogalmaznék, hogy a mi szempontunkból a legrosszabb időszakban veszítettük el a ránk jellemző energiát, lendületet, fizikailag nem voltunk a csúcson (a csapatot gyomorfertőzés sújtotta – a szerk. megj.). A playoffban sokszor apró dolgok döntenek a továbjutásról, most ezek nem mellettünk álltak. Ellenkező esetben bármi megtörténhetett volna.
Kit választana a komáromiak MVP-jének, legértékesebb játékosának?
Mind a tizenkét kosarast. Mert persze kiemelhetnék három-négy nevet, de ha éppenséggel a 10. játékos nincs ott az edzésen, és emiatt nem tudjuk az 5 az 5 elleni játékot gyakorolni, abban a pillanatban ő, a 10. kosaras a legfontosabb játékosunk.
Azt már esetleg tudni, az emlegetett 12-esből hány nevet láthatunk viszont a következő idényben?
Lassacskán elkezdjük tervezni a jövőt, még ha csak most szombaton is ért véget a szezon. Nagyon reméljük, hogy a támogatók és a játékosok is látták, hogy jól csináljuk a dolgunkat, hogy pozitívan állunk a kihívások elé. Bízunk benne, hogy kicsit könnyebben áll majd össze a kép az új idényre.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
