Amikor 1978-ban a lengyel Karol Józef Wojtyła bíborost megválasztották pápának, aki II. János Pál néven foglalta el Szent Péter trónját, azt üzente nekünk: ne féljetek!
Akkor talán fel sem fogtuk az üzenet súlyát, olyan változtathatatlannak tűnt az „emberarcú szocializmus”. Abban nőttünk fel, az határozta meg a mindennapjainkat. Abban neveltük a gyerekeinket, annak a hazug jelszavait skandálták a május elsejei felvonulók, és azt csicseregték a madarak. Talán még a halak is azt tátogták. A korabeli húsvéti locsolóverseken (Zúg a traktor, szánt az eke, / elvtársnő, megönthetem-e?) ma már mindenki mosolyog.
Pedig ez az üzenet a diktatúra kellős közepén elég egyértelmű volt. A rendszerváltás után aztán elhittük, hogy megváltozott a világ.
Lehullott rólunk a félelem béklyója, s úgy gondoltuk, már nem kell tartanunk semmitől. Eljött a Kánaán, véget ért a negyvenéves pusztai vándorlás, a kényszerű sáskaevés helyett választható étek lett a rovar. Tévedtünk. Bár azóta sok víz lefolyt a Dunán, Szent II. János Pál üzenete talán ma még időszerűbb. Mert a diktatúrát működtető erők tovább dolgoznak, csak más köntösbe bújtak, és tökéletesítettek az eszközeiken. Modern szóval élve diverzifikálták a hatalom módszereit.
És hogyan viselkednek tájainkon a nép által hatalomba juttatott új fáraók és Mózesek? Hogyan hazudnak a képünkbe, propagandagépezetük milyen rafinált eszközökkel működik. Mire készülnek, és meddig képesek elmenni?
A háború árnyékában nehéz a léleknek megbékélnie. Hiába próbál az ember arra gondolni, hogy a feltámadás üzenete minden keresztény ember számára egyértelmű: a gonosz nem győzhet a jó fölött, hiszen az ember megtisztulva igenis okulhat a szenvedésből. Igaz, legkevésbé a mások szenvedéseiből. Hiszen nem a döntéshozók, a vezetők és a mögöttük álló sötét erők (amelyek mozgatják őket) fognak észhez térni és megigazulni, hanem – talán ha lesz hozzá ereje és bátorsága – az istenadta nép. Mert a politikai hatalom, ha már demokráciát álmodtunk magunknak, tőle ered és ő gyakorolja vezetőin keresztül. A nép. Őfelsége, vagy az istenadta. Maga a demokrácia szó is a nép uralmát jelenti. És mennél nagyobb a nép általi felhatalmazása egy országvezetésnek, annál nagyobb és értékesebb a demokrácia. A példáért nem kell messzire mennünk: elég az április 3-ai magyarországi választásra gondolnunk.
Operettországunkban, az alig harmincéves Szlovákiában azonban nem győzi a fejét kapkodni az ember.
Az a megdöbbentő lépés, amellyel a szlovák kormány – szinte az éj leple alatt – odaajándékozta Ukrajnának az öregecske rakétáit, fedetlenül hagyva a szlovákiai légteret, talán még nem tekinthető az ország hadba lépésének. Remélhetően. Nagyobb gond ennél, hogy a kormány becsapta az ország polgárait, és sunyi módon odadörgölőzött az új diktatúrát építgető elvtársak lábaihoz.
Ezek után csak arra tudunk gondolni, hogy ezek bármire képesek. Az ország elnöke, miniszterelnöke, védelmi minisztere most kórusban magyarázza, miért volt erre szükség, és miért jó ez nekünk. Addig mondják, míg talán maguk is elhiszik, hogy az igazodás, a politikai stréberség, a sunyi megfelelési kényszer üdvös lehet, célravezető és az ország polgárainak a lehető legjobb.
És ha még tovább mondják, talán az istenadta nép is elhiszi, hogy minél több fegyvert halmoznak fel Ukrajnában, annál kevesebb lesz az áldozat. A fegyverhegyek növekedésével egyenes arányban csökkennek a hullahegyek.
Hogy Rigó Konrád, a Szövetség egyik prominense is így gondolja-e, nem tudom. Mindenesetre a megújulás egyik platformjának vezetőjeként helyesli ezt az ócska hazugságot. Vagy ezt kapta tollbamondásnak, vagy ennyire szeretne megfelelni az elvtársainak, akiknek semmi sem drága, ha a magyar egység szétverése a tét a Felvidéken. Merthogy ebből így nem lesz feltámadás, az borítékolható. Ilyen vagy olyan fajsúllyal, de erről is szól az a régi üzenet, amelyet II. Szent János Pál hagyott ránk.
Megjelent a Magyar7 2022/15. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
