Dél-oszét elnök: az Oroszországhoz csatlakozás után egyesülhet a két Oszétia

Dél-Oszétia az Oroszországhoz csatlakozást követően megindítja az egyesülési eljárást Észak-Oszétiával – jelentette ki Anatolij Bibilov dél-oszét elnök mondta csütörtökön az Rosszija 24 hírcsatornán.

Közölte, hogy a Grúziától 1991-ben fegyveres harc után de facto elszakadt, de az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége által nem elismert Dél-oszét Köztársaság konzultációkat folytat Oroszországgal a csatlakozásról megtartandó népszavazás ügyében.

"A jogi lépéseknek döntően a nemzetközi jogon kell alapulniuk. Ennek van alapja. Dél-Oszétia független állam, és meghozhatja azokat a döntéseket, amelyeket saját maga számára létfontosságúnak tart. Ez a döntés létfontosságú Dél-Oszétia népe számára" – nyilatkozott Bibilov.

Viktor Vodolackij, az orosz parlamenti alsóház FÁK-ügyekkel, eurázsiai integrációval és a határon túli oroszok ügyeivel foglalkozó bizottságának elnökhelyettese a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Oroszországhoz csatlakozásról szóló népszavazást májusban vagy júniusban tarthatják meg. Gyina Gasszijeva, a dél-oszét államfő szóvivője ugyancsak az orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy az eljárást az április 10-én esedékes elnökválasztást követően fogják elindítani.

Hírdetés

Szergej Samba, a Grúziától Dél-Oszétiával mintegy egy időben, a 90-es évek elején szintén egyoldalúan elszakadt Abházia biztonsági tanácsának titkára a TASZSZ-nak úgy nyilatkozott, hogy az abház vezetés támogatja a két Oszétia egyesülési vágyát, de nem gondolkodik a csatlakozásról Oroszországhoz. Rámutatott hogy a nemzeti függetlenséget több nemzedék harcának eredményeként sikerült kivívni, a más országba beolvadásra pedig nincs társadalmi igény, és ezt kizárja a köztársaság alkotmánya is.

Emlékeztetett rá, hogy Dél-Oszétia nem először tart népszavazást arról, hogy Oroszország része lehessen. Azt is hangsúlyozta, hogy Abházia és Oroszország szövetségesi és stratégiai viszonyát szorosabbra kell fűzni, legyen szó akár a gazdaságról, akár a védelemről.

Tbiliszi egyik köztársaság függetlenségét sem ismeri el.

Grúzia 2008. augusztus 8-ra virradóra kísérletet tett rá, hogy fegyverrel hódítsa vissza Dél-Oszétiát, amit Oroszország katonai erővel megakadályozott. Dél-Oszétia az ötnapos háborút követően Abháziával együtt önhatalmúlag kinyilvánította függetlenségét. Ezt Oroszországon kívül csak Nicaragua, Venezuela, Szíria, Vanuatu és Nauru ismerte el, valamint olyan területek, mint Nyugat-Szahara, a donyecki és a luhanszki "népköztársaság", valamint a moldovai szakadár Dnyesztermente.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »