Belgiumban büntetőeljárás indult a karneváli tömegbe hajtó gépkocsi sofőrje és utasa ellen

Belgiumban büntetőeljárás indult a múlt hétvégén a karneváli tömegbe hajtó gépkocsi sofőrje és utasa ellen – jelentette a The Brussels Times című lap hírportálja kedden.

A vallóniai La Louviére városkában vasárnap hajnalban nagy sebességgel a karneválozó tömegbe hajtott egy autó, hatan a helyszínen meghaltak, több mint harmincan megsebesültek. Az autós megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a rendőrség feltartóztatta.

A hírportál szerint a vizsgálóbíró hétfőn kihallgatta az gépkocsi vezetőjét, akit ezután hivatalosan őrizetbe is vettek. A fiatal férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt emeltek vádat. Az autó utasát – a sofőr unokatestvérét – segélynyújtás elmulasztásával vádolják, de óvadék ellenében szabadon engedték. A férfi azt állítja, hogy aludt, amikor az incidens megtörtént.

Hírdetés

A The Brussels Times azt írta, hogy a sofőr alkoholszondája negatív, az utasé viszont pozitív eredményt mutatott. Ignacio de la Serna, a monsi ügyészség munkatársa azt nyilatkozta a hírportálnak, hogy az alaposabb vérvizsgálat fogja megmutatni, hogy a tragédiában szerepet játszhatott-e bármilyen bódítószer. Az eredményeket várhatóan a következő napokban jelentik be.

A francia nyelvű belga rádió- és televízió (RTBF) hírportálja kedden arról tudósított, hogy az autó vezetője elismerte, a megengedettnél nagyobb sebességgel, 50 km/óra helyett 90 km/órával hajtott. Azt vallotta, hogy amikor az incidens megtörtént, sokkos állapotba került, ezért folytatta útját. Az RTBF információi szerint az autó fékezett az ütközés elött.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »