Meggyőződésem, hogy ha valakinek azt mondom, Mitsubishi, annak garantáltan nem ez az autó fog az eszébe jutni. Voltak idők, amikor Pajeróval jártam Montenegró nemzeti parkjait, vagy épp az L200-zal mentem off-roadra a Murányi-fennsíkra, Outlanderrel araszoltam Kiszuca behavazott és jeges dombjain, és aztán jött ez. Mert ilyet is tudnak, mert ilyen is kell, mert ilyen a világ. Íme a Space Star Sport, amelynek körülbelül annyi köze van a márka génjeihez, mint nekem az atomfizikához.
A Mitsubishi mindig is kedvenc márkáim közé tartozott, ezt nem tagadom. Leginkább azért, mert olyan robusztus autói vannak, amelyek hátat fordítottak a modernkor csillogó, technológiákkal, érintőképernyőkkel teletuszkolt autóinak. A járgányai kivétel nélkül hamisítatlan vezetési élményt kínáltak, a konkurenciát nem ismerő összkerékhajtásnak köszönhetően pedig olyan helyekre is eljutnak, amelyekről más autók csak álmodhatnak. Jóllehet ezért is van az, hogy ha valaki kis városi autót keres, az nem a Mitsubishi modellkínálatát kezdi böngészni, bizonyára ki sem nyitja a márka honlapját. Pedig nem ártana, ugyanis a Space Star tényleg megfizethető városi autó – egy azon kevés modellek egyike, amelyek alapára 10 ezer euró alatt kezdődik, konkrétan 9390 eurón –, a Sport kivitelezésben pedig még jól is mutat, ráadásul még automata CVT-váltóval is rendelhető.
A Space Star egyébként nem újdonság a piacon, hiszen több mint húsz évvel ezelőtt volt a világbemutatója Japánban. S míg akkoriban az elnevezés elsősorban a tágas térre utalt, a 2015-ben bemutatott aktuális generáció már a piacon kapható egyik legkisebb autóvá változott. Ehhez a nagy változáshoz még nevet sem kellett változtatni, hiszen míg a kilencvenes években az angol Space szó a modell esetében a térre utalt, jelenleg a modellhez a Space másik jelentése, mégpedig az űrvilág illik, különösen ha a Star (csillag) szóval párosítjuk. Némi túlzással mondhatnánk, hogy így lett a tágas utastérben jeleskedő autóból kis fürge üstökös.
A Space Star már megfordult szerkesztőségi garázsunkban, most a Sport kivitelezésben tért vissza. Jól sejtik, elsősorban kozmetikázásról van szó. Talán nem is kell külön foglalkozni azzal, mi más ezen az autón, elég ránézni. A kivitelezés tényleg figyelemfelkeltő, nagy érdeklődéssel nézték a járókelők a járgányt, különösen ha észrevették az orrán a három gyémántot. Még azt is mondanám, hogy jól néz, ám végül a gyakorlat igazolta, hogy ez a dizájn nagyon felejtős marad a számomra. Elsősorban az elülső lenti szpojler zavart mérhetetlenül. Annyira alacsony, hogy a legkisebb egyenetlenségek is lesúrolják az alját. Nem véletlen, hogy oldalról már oda volt ragasztva a karosszériához, miután valamelyik kollégámnak majdnem sikerült letörnie a tesztvezetések során.
Az autó hátulján látható négy kipufogó is értelemszerűen csak álca, a valódi, ötödik kipufogót nem látni, el van rejtve az autó alatt. Ennek velejárója a művileg generált hang, amely azt a látszatot kelti, mintha sportautót vezetnének, s nem olyan járgányt, amelynek teljesítménye 59 kW. Ennyit tud ugyanis magából kipréselni a motorházban található 1,2 literes erőforrás, amely ötgangos kézi váltóval van kombinálva. A forgatónyomaték 106 Nm 4000 fordulatnál. Másrészt azt is el kell ismerni, hogy mivel ennek a járgánynak a súlya még az egy tonnát sem éri el, a dinamikája még véletlenül sem olyan tragikus, mint amilyennek a gyári adatok alapján tűnhetne.
Nekem a dinamikájával városban az égvilágon semmi bajom nem volt, s úgy gondolom, ha valaki ilyen autót vesz, az elsősorban városban fogja használni. Értelemszerűen autópályán már érezni a járgány korlátozott lehetőségeit. Nagyobb sebességeknél az ízlésemhez képest már kicsivel nagyobb zaj volt az utastérben, a hangszigetelés hagy némi kívánnivalót maga után.
Városban tettem meg az egy hét alatt levezetett 400 kilométer jelentős részét, az átlagfogyasztás nem egész hat liter volt, mindezt úgy, hogy az autót különösebben nem kíméltem.
A Space Starban a megszokottnál jobban érezni az utak egyenetlenségeit, különösen ha fölöslegesen nagy 16 colos kerekeket raknak az autóra, a 14 colosak szerintem a nagyobb kényelemhez is hozzájárulnának, bár az is igaz, hogy a futómű beállítása eleve merevebb.
Annak ellenére, hogy kis városi autóról van szó, az utastérben nem éreztem magam szűkösen, meglepett, milyen praktikus teret sikerült kialakítaniuk. S bár nem úgy tűnik, négy felnőtt igazán kényelmesen elfér az autóban. A csomagtér inkább mélyebb, mint hosszabb, a rendelkezésre álló 235 liter viszont nem elhanyagolható.
Aki nem szereti az érintőképernyőket, az elégedett lesz ezzel a járgánnyal, a tesztelt változatban ugyanis nem volt. Minden funkciót csak a jó öreg gombokon keresztül lehetett irányítani, ami igazán nagy felüdülés volt. Ha visszagondolok, talán ebben hasonlított a Space Star a leginkább a Mitsubishire. Ha viszont valaki nem tud meglenni a modern technológia vívmányai nélkül, az nem egész ezer euróért megveheti a Space Starhoz a Navi csomagot, amely már 6,5 colos színes érintőképernyős médiarendszert tartalmaz, Android Auto és Aplle CarPlay alkalmazásokkal és hátsó parkolókamerával.
Bár a járgány alapára tízezer euró alatt van, ezt a kivitelezést határozottan mellőzném. Már sokkal érdekesebb a második legmagasabb felszereltségi szint, amely az Invite nevet kapta. Ezzel 11 890 euróba kerül a Space Star, s már kombinált hátsó LED-es fényszórókat, manuális klímát, sebességtartót, fűtött elülső üléseket vagy parkolókamerát is tartalmaz. Igen, nem az az ízig-vérig Mitsubishi, amelybe évekkel ezelőtt beleszerettem, de mégis érdekes alternatíva lehet a márka azon szerelmeseinek, akik városi autót keresnek. A Space Star elején és hátulján található három gyémánt ugyanis még azt jelenti, eredeti Mitsubishiről van szó. Néhány hónap múlva ugyanis a konszern politikája miatt már ez sem lesz igaz minden Mitsubishi esetében, de erről majd legközelebb.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
