A HC DAC az idei szezonban először lépett ki a nemzetközi porondra és négy párharcot megvívva az Európa-kupa negyeddöntőjéig jutott. Az idáig vezető útról a kézilabdaklub elnökét, Dr. Horváth Zoltánt kérdeztük.
Az idény elején nem volt biztos, hogy a dunaszerdahelyi sportcsarnokban játszhatják majd a meccseiket. Hogyan sikerült megoldani ezt a problémát?
Egy átfogó anyagot küldtünk az Európai Kézilabda-szövetségnek (EHF), amelyben kidolgoztuk, hogy hogyan tudnánk áthidalni a csarnok hiányosságait. Szerencsére megértésre találtunk a szervezetnél és megkaptuk a hozzájárulásukat, hogy itthon játszhassuk a meccseket.
A nemzetközi célokat tekintve nyáron még óvatosan fogalmaztak, végül a szimpatikus újonc szerepe mellett három ellenfelet is felülmúltak.
Mindenkire igaz talán, aki emberből van, hogy evés közben jön meg az étvágya. Ahogy megismertük a kupa légkörét az első megmérettetésen, már szurkoltunk azért, hogy olyan ellenfelet kapjunk a következő körökben, akik ellen meglehet a továbbjutás. Mondhatjuk, így szurkoltuk ki azt, hogy egészen eljutottunk a szombati napig.
Az első körben a bosnyák ŽRK Borac, majd utána az osztrák Stockerau ellen is magabiztosan mentek tovább. Ismerve a riválisokat, már a továbbjutás volt a cél?
Minden alkalommal úgy kezdtük, hogy megpróbáltuk feltérképezni az ellenfél országának kézilabdáját. Próbáltunk begyűjteni minden információt akár az ott kézilabdázó, akár korábban ott játszó ismerőseink segítségével. Nagyon bíztunk benne, hogy ha a sorsolás ilyen kegyes volt hozzánk, hogy nem a legerősebb ellenfeleket kaptuk az elején, akkor túl tudunk lépni az adott lépcsőfokokon.
A legjobb 16 között a svéd Kristianstad ellen már az esélytelenek nyugalmával várták a párharcot?
A legjobb nyolc közé kerülésért, ahol rajtunk kívül mindenki többéves vagy évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezett, bíztunk a szimpatikus újonc virtusában és abban, hogy okozhatunk meglepetést. Ott az előkészületek része volt az a tárgyalási folyamat amivel elértük, hogy otthon, saját szurkolóink előtt játszhassuk le mind a két mérkőzést. Az első találkozó óvatosabbra sikerült, két góllal kikaptunk. Ennek az volt a legnagyobb tanulsága, hogy a lányok is elhitték, legyőzhető a svéd csapat. Egy nappal később mindenki tudta, mit szeretnénk elérni. Tizenkét góllal győztünk és továbbjutottunk, ami a szlovák, valamint a dunaszerdahelyi kézilabdázás történetében is nagyon komoly siker.
Egy hete a szerbiai Bekament Bukovicska Banja otthonában hétgólos vereséget szenvedtek, majd otthon eggyel nyertek. Összességében elégedett az eredményekkel?
Ha őszinte akarok lenni, akkor ha a szezon elején azt mondja, hogy idáig eljutunk, lehet, megmosolyogtam volna egy kicsit. Ami ellenben az utolsó párharcot illeti, maradt bennem hiányérzet. Láttam ugyanis, milyen kevés hiányzott ahhoz, hogy ezt a lépcsőfokot is megugorjuk. Nem szeretem a sportban a ha kifejezést, de volt itt pár olyan momentum, ami ha nincs, akkor nem most összegeznénk a szereplést, mivel utaznánk a következő körben Málagára. Itt a két ujjtörés, amivel két meghatározó játékosunk kidőlt. Hudák Emma már korábban műtött térde éppen erre az időszakra mondta fel a szolgálatot úgy, hogy korrekciós műtétre volt szükség. Ezek csak a szerencsén, illetve szerencsétlenségen múltak. Az utóbbi héten bejött a képbe a járvány, aminél az omikron terjedését látva szintén nem lehet senkit megróni, ez is a pechsorozat egyik része. Emellett nem tudok elmenni szó nélkül a szerbiai meccsen közreműködő két macedón játékvezető ténykedése felett. A velük kapcsolatos észrevételeinket, amelyet nem csak mi láttunk, természetesen elküldjük az EHF-nek. Nyilván nem lehet már változtatni az eredményen, de még ha újoncok is vagyunk, ezt a minősíthetetlen játékvezetést így sem hagyhatjuk szó nélkül.
Ennek ellenére szombaton úgy tűnt, a Bekamenttel jó kapcsolatot alakítottak ki.
Évek múltán az eredményekre sokan nem, de azokra a sportdiplomáciai kapcsolatokra, amelyekre ezen a nyolc meccsen szert tettünk, nagyon sokan fognak emlékezni. Nem volt sehol senkivel semmilyen súrlódásunk sem idegenben, sem Dunaszerdahelyen. A véleményét mindenki elmondta, de nem hiszem, hogy ez miatt bárki neheztelne. Ami a vendégszeretetet illeti, nem volt semmi hiányérzetünk sem most, sem a korábbi ellenfeleknél. A kupaszereplésünk a kieséssel együtt még inkább elszánttá, elhivatottá tett minket. Hiszünk az elvégzett munkában, és folytatni fogjuk ezen az úton.
A bajnoki célok a sérüléshullám ellenére sem változtak?
A következő hónapokban teljes mértékben a bajnokságra koncentrálunk. A cél a minél jobb szereplés a MOL Ligában, ha lehet, akkor szeretnénk túlszárnyalni a harmadik helyünket. Ezen túl a szlovák bajnoki rájátszásban a döntőbe jutást tűztük ki magunk elé, és igyekezni fogunk, hogy behúzzuk a bajnoki címet. Bízom benne, hogy a válogatott szünet után, márciusban a mostani sérültek is újra edzésbe állhatnak és teljes csapattal vághatunk neki a májusi rájátszásnak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
