Görgey Artúr, a neves vegyész és az 1848-49-es magyar szabadságharc és forradalom kiemelkedő alakja 204 éve, 1818. január 30-án született. Ebből az alkalomból jöttek össze a prágai magyarok képviselői a Görgey Artúr Társaság (GAT) által szervezett megemlékezésen a prágai Kožná utcában található emléktáblánál.
Dr. Palágyi István György elnök rövid bevezető beszéde után Magyarország nagykövetsége nevében dr. Annus Zsolt ezredes, a CSMMSZ nevében Rákóczi Anna és Szabó János ill. a GAT nevében dr. Palágyi István György koszorúzott.
A megemlékezés végen a résztvevők elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt.
Görgey Artúr (Toporc, 1818. jan. 30. – Visegrád, 1916. máj. 21.): honvéd tábornok, az 1848–49-es szabadságharc idején több ízben a honvédsereg fővezére, hadügyminiszter. Elszegényedett középnemes családból származott. 1832-ben a tullni utászkari iskolában kezdte katonai tanulmányait, 1837-ben hadnagy a m. nemesi testőrségnél, 1842-ben főhadnagy a Nádor-huszároknál, 1845 nyarán leszerelt és a prágai egyetemen vegyészetet tanult. Ő fedezte fel a laurilsavat (Lieb. Ann. 1848).
Az 1848. márciusi események után felajánlotta szolgálatait a kormánynak. 1848. június 13-án századossá, majd őrnaggyá nevezték ki az 5. honvédzászlóaljhoz. 1848. szeptemberében elfogatta és a rögtönítélő haditörvényszék ítélete alapján felakasztatta Zichy Ödön grófot, Jelačić kémjét. Része volt az ozorai győzelemben. Határozott magatartása miatt az Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth javaslatára tábornokká léptette elő és november elején a felső-dunai honvédsereg vezérévé nevezte ki.
1848 őszén és telén kitűnt kiemelkedő katonai képességeivel, a gyors manőverezésre, a tüzérség koncentrált felhasználására való készségével, rendkívüli személyes bátorságával és hidegvérével. Kossuth határozott követelése ellenére sem bocsátkozott nyílt ütközetbe, majd Pest kiürítése után az 1849. januári váci nyilatkozatban kinyilvánította megegyezési készségét az 1848-as alapon és elhatárolta magát a Honvédelmi Bizottmánytól.
Téli hadjáratával – amelynek kiemelkedő eseménye volt a branyiszkói ütközet – kivonta seregét a forradalmi kormány hatásköréből, tavasszal azonban a bányavárosokon át a hadi helyzet kényszeréből csatlakozott a felső-tiszai sereghez. A kápolnai vereség után a tiszafüredi haditanácson maga mellé állítva a katonai vezetők többségét, közrejátszott Dembinszky lemondatásában; a tavaszi hadjárat jelentős sikerére támaszkodva a békepárttal szövetségben nyíltan Kossuth és a radikálisok ellen fordult.
1849. május 7-től július 14-ig hadügyminiszter. Az orosz intervenció bekövetkeztével jó ideig vonakodott Kossuth rendelkezésére kivonulni Komárom alól, ahol július 2-án az ácsi csatában sebet kapott.
Utóbb nagy kerülővel a Tisza–Maros-szögletbe vonult, de közben tárgyalásokat folytatott a kormány tudomásával, a cári hadvezetéssel. A temesvári vereség után lemondatta Kossuthot és a kormányt, majd a teljhatalom birtokában Világosnál, augusztus 13-án feltétel nélkül letette a fegyvert a cári csapatok előtt.
Az ezután bekövetkezett súlyos megtorlás, a sorozatos kivégzések idején kegyelmet kapott. Klagenfurtba internálták, 1867-ben hazatért és Visegrádon élt haláláig – írja a Magyar Életrajzi Lexikon.
Szabó János/Felvidék.ma
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
