A magyar honfoglalás talán legkorábbi magyarországi forrása az Anonymusként ismert szerző Gesta Hungarorum (A magyarok viselt dolgairól) című munkája, amelynek keletkezését a történészek az 1200 körüli évekre teszik. A krónikásról ma sem tudunk sokat, feltehetően III. Béla királyunk névtelen jegyzője, P. mester volt, akiről azt feltételezik, hogy a Felső-Tisza vidékéről származott és az Aba nemzetséggel állt közelebbi kapcsolatban.
A Gesta nem tekinthető minden részletében hitelesnek, sok állítása inkább a szerző képzeletének a szüleménye és elsősorban a 12. századi viszonyokra alapozva foglalja össze a magyarság több évszázados útját egészen a Kárpát-medencébe, másrészt olyan információkkal marad adósunk, mint a honfoglaló magyarok valós ellenfeleinek vagy a 907-es pozsonyi csatának a leírása. Anonymus azt is állította, hogy a magyarok féltek a nagyobb folyókon való átkeléstől, de a 899 késő őszén magyar győzelemmel végződött Brenta folyó menti csata éppen ennek a cáfolata, hiszen a folyón éjszaka átkelve annyira meglepték I. Berengár itáliai király háromszoros túlerőben lévő seregét, hogy az hamarosan felbomlott és menekülőre fogta.
Anonymus krónikája, de különösen a kiléte évszázadokon keresztül izgatta a magyar írástudók fantáziáját, ezért nem meglepő, hogy végül báró Bánffy Dezső (1843–1911), aki 1895–1899 között Magyarország miniszterelnöke volt – és mellesleg „a legsovinisztább magyarnak” nevezték a háta mögött – felkérte a kor híres szobrászát, Ligeti Miklóst (1871–1944), hogy készítse el a névtelen krónikás egész alakos szobrát.
A kis híján 2 méteres alkotás 1903 óta a budapesti Városliget dísze és Ligeti legismertebb műve. Maga a következőket írta a szoborról: „Elhagytam minden mellékest és csak az alakra fektettem súlyt, régi olasz, latin leírások alapján az akkori papi öltözékre. Törekedtem az arcot homályba burkolni, és az alakkal kifejezni, amit gondoltam, misztikussá tenni azt, mi titok volt, és marad, a történelmi Gesta Hungarorummal a kézben.”
A szobortervet elbíráló zsűri több tagja azonban nehezményezte, hogy nem látni az alak fejét, amely csak sejthető volt a kámzsa alatt és az arca is csak vázlatosan volt megformálva. A szobrász hiába érvelt azzal, hogy a krónikás kiléte az eltelt 700 év során ismeretlen maradt, és ezzel a „láthatatlan” fejjel akart utalni a tényre. Végül Lázár Béla (1869–1950) művészeti író és az 1901. évi velencei művészeti kiállítás magyar termének összeállítója azt javasolta, hogy a szobor kis bronzmásolatát az európai zsűri elé kellene terjeszteni. Amikor a szakértők előtt felnyitották a szobrot tartalmazó ládát, az egyik olasz zsűritag szinte eufórikusan felkiáltott: „Ó, Anonimo, Anonimo, egész dantei, gyönyörű, ezt én azonnal megveszem, mi az ára?”
Lázár Bélát váratlanul érte az ajánlat és zavarában 8 000 lírát mondott. Ez komoly összeg volt akkoriban, de az olasz nem sajnálta a kópiáért a pénzt, és mire az Anonymust elhelyezték a magyar terem közepén, már mellette állt a tábla is: „Megvették”. Ligeti Miklós, aki szintén ott volt Velencében, és még nem értesült a történtekről, megkérdezte Lázárt, milyen árat tüntessen fel a szobor mellett a katalógusban. „A bronzöntés 2000 korona – kezdte a számolást Ligeti –, ha a szállítási költséget a kiállítás rendezősége fizeti, mondjuk 4000…” Mire Lázár megjegyezte: „Akkor rendben van, mert nyolcért már el is adtam…”
A bronzszobor később a Dante Múzeumba került, mivel az igazgató azt hitte, hogy Dantét vagy az Isteni Színjáték valamelyik alakját ábrázolja.
Megjelent a Magyar7 2022/4.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
