204 éve, 1818. január 30-án született Görgei (Görgey) Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848-49-es szabadságharc fővezére, a magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja. A szabadságharcról írt emlékiratait 1911-ben, majd 1988-ban újra kiadták.
Görgői és toporci Görgey Artúr a Szepes vármegyei Toporcon (ma Toporec, Szlovákia) született, apja nemesi, anyja polgári családból származott.
Tanárnak készült, de apja utasítására katonának tanult. A tullni katonai utászakadémia elvégzése után az osztrák császári-királyi hadseregben szolgált, 1842-ben a Nádor-huszároknál főhadnagyi rangot kapott.
Apja halála után, 1845-től Prágában vegyészetet tanult, és pályája igencsak ígéretesen indult: többek között felfedezte a laurinsavat, amelynek a kókuszdió olajában való jelenlétét elsőként ő mutatta ki.
Tudományos eredményei híre nem érte el Pestet, ezért sikertelenül pályázott a Műegyetem kémiai tanszékére.
Közben kitört a forradalom, és ő katonaként felajánlotta szolgálatait az első felelős magyar kormánynak. Nevének írásmódjában a nemesi származásra utaló y-t i-re változtatta, és aztán élete végéig így használta.
1848 júniusában századosi rendfokozatban belépett a szerveződő honvédseregbe, részt vett az önkéntes mozgó nemzetőrség megszervezésében, döntő szerepe volt abban, hogy Jelačić tartalék hadosztálya Ozoránál letette a fegyvert.
Országos figyelmet keltett, amikor szeptemberben kivégeztette a hazaáruláson ért Zichy Ödön grófot.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, Kossuth Lajos ezredessé, majd tábornokká léptette elő, októberben a vesztes schwechati csatában a centrum parancsnoka volt.
Novembertől a fel-dunai hadsereg parancsnokaként a császári erők feltartóztatását kapta feladatul. Amikor Windisch-Grätz herceg csapatai decemberben benyomultak Magyarországra, Görgei a túlerőben lévő ellenség elől visszavonult, feladva a védhetetlen Pest-Budát, ahonnan a kormány Debrecenbe távozott.
Vác felé hátrálva adta ki 1849. január 5-én proklamációját, amelyben leszögezte: hadtestével kitart a királyi esküvel szentesített alkotmány mellett, valamint azt is, hogy a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány helyett csak a felelős magyar kormány hadügyminiszterének kíván engedelmeskedni, de a kormányhoz lojális maradt.
Az ifjú Görgei (Barabás Miklós portréja)
Ezután észak felé indult, hogy az osztrák főerőket elvonva időt nyerjen a Tiszántúlon szerveződő magyar honvédseregnek, és a Szepességből a Branyiszkói-hágón áttörve csatlakozott a többi magyar sereghez.
Hadvezérként az ésszerű kockázatra törekedett, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, a harcmezőn higgadtságával és bátorságával tűnt ki.
A lengyel Henryk Dembiński 1849. februári kápolnai veresége után a tiszafüredi haditanácsban a tisztikart maga mögött tudva elérte annak felmentését. Kossuth előbb Vetter Antalt, majd amikor az március végén betegsége miatt lemondott, Görgeit nevezte ki fővezérnek.
A tavaszi hadjáratban a honvédsereg részenként verte szét az ellenséget, áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt.
Görgei seregeivel Bécs helyett Budát vette ostrom alá, és május 21-én sikerült is visszafoglalnia. Ezt a döntését sokan vitatták, de Kossuth – akivel ellentéteik egyre nyíltabb viszálykodássá fajultak – egyetértett vele.
Bár Görgei ellenezte az 1849. április 14-i Függetlenségi nyilatkozatot, elfogadta a Szemere-kormány hadügyminiszteri kinevezését.
Az orosz intervenció – amelyet véleménye szerint Kossuth provokált ki a függetlenség és a trónfosztás kimondásával – megpecsételte a szabadságharc sorsát.
Görgei a július 2-i komáromi csatában visszaverte Haynau táborszernagy kétszeres túlerőben lévő seregeit, de ő maga súlyosan megsérült, két napig élet-halál közt lebegett.
Felépülése után lemondott a hadügyminiszterségről, majd végrehajtotta hadvezéri pályafutásának legbravúrosabb hadműveletét: Vácnál észak felé vonult, hogy megkerülje a többszörös túlerőben lévő osztrák-orosz haderőt, és egy hónapon át saját erői négyszeresét, a teljes intervenciós erők egyharmadát kötötte le.
Így lehetővé tette, hogy a déli magyar főerők egyedül Haynau főseregével ütközzenek meg. Irtózatos gyalogmenettel megelőzte a bekerítő orosz csapatokat, és augusztus elején elérte Aradot, hogy csatlakozzon az ottani magyar sereghez.
A szabadságharc bukását azonban nem lehetett megakadályozni, a déli fősereg Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, egy csatára való lőszere sem maradt.
A kilátástalan helyzetben 1849. augusztus 11-én Kossuth lemondott kormányzói tisztségéről, és Görgeit (akit később a szabadságharc árulójának kiáltott ki) diktátori teljhatalommal ruházta fel.
Görgei más lehetőséget nem látva – tisztikarának döntése alapján – két nappal később Világosnál, a szőllősi mezőn letette a fegyvert az oroszok előtt.
Amikor ellovagolt katonái előtt, akik utoljára megéljenezték, vasidegei felmondták a szolgálatot, sírva borult lova nyakára.
A cár személyes közbenjárására elkerülte a halálbüntetést, de száműzetésre ítélték, Klagenfurtban, majd a szomszédos Viktringben élt rendőri felügyelet alatt, ezekben az években születtek gyermekei.
1867-ben, a kiegyezés után térhetett csak haza, különböző munkákat vállalt, majd altábornagyi nyugdíjából élt visszavonultan Visegrádon.
Az idős Görgei kertészkedés közben
Az „élő vértanú”, ahogy Móricz Zsigmond nevezte, 98 évesen, 1916. május 21-én Budapesten halt meg. A közvélemény árulónak bélyegezte, és ez a megítélés élete végéig kísérte, ma már bizonyos, hogy igaztalanul.
Síremléke a Fiumei Úti Sírkertben található, a szabadságharcról írt emlékiratait 1911-ben, majd 1988-ban újra kiadták, a két világháború között állított lovas szobrának másolatát 1998-ban avatták fel a budai Várban.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
