Elköszönt a Dunszt. Hat éven át hozott verseket, prózákat, kritikákat és beszélgetéseket a nívós hazai portál. Ennek kapcsán kérdeztük Beke Zsolt szerkesztőt, irodalomtörténészt, a Dunszt kitalálóját.
Egy ilyen portál működése nem csak a művészetekről szól, hanem rengeteg szervezési és adminisztrációs tevékenység áll mögötte. Feltételezem, amikor egy csapat úgy dönt, hogy vége, leginkább az ilyen nyűgök kerülnek előtérbe. A szomorkás tényállás ellenére kezdjük azonban pozitív szellemben. 2016-ban indult a Dunszt, melyek a kellemes emlékek, melyek hozzá fűznek?
Maga a szerkesztés, amit most már lassan húsz éve csinálok. Örömmel tölt el kitalálni egy projektet, egy témát, egy cikksorozatot. Legutóbb például egy interjúsorozatot készítettünk olyan személyekkel, akik hátrányos helyzetű emberekkel foglalkoznak, beleértve bármilyen hátrányos helyzetet. Érintettük Romániát, Szerbiát, Magyarországot és Szlovákiát. Másrészt nagyon szeretem a személyes kapcsolatokat, amelyek a Dunszthoz fűznek. Igaz, hogy főleg online valósulnak meg, de mivel szövegről beszélni mindig nagyon személyes dolog, sok jó beszélgetés és barátság következett az egészből. És büszke vagyok a szövegekre, amelyek nálunk jelentek meg, amiket az olvasóink szerettek, és nekem is nagyon tetszettek.
Azt is nagyon jó volt látni, ahogy emelkedett az olvasottság. Amikor valaki ilyesmit csinál, előbb-utóbb belebonyolódik a statisztikák figyelésébe. A mi olvasottságunk egy felfele tartó egyenest mutatott. Persze, ebbe mindig belejátszott a Facebook aktuális algoritmusváltása, ezekhez igyekeztünk alkalmazkodni. A legutóbbi ilyen váltás óta azonban stagnálás, sőt kis csökkenés állt be, és nem tudtunk rájönni, hogy hogyan lehetne ezt kezelni. Ugyanakkor a Google-ról érkező és a közvetlenül ránk kattintó olvasók száma továbbra is növekedett. Valószínű, hogy a közéleti magazinok könnyebben birkóztak meg az ilyen váltásokkal, azonban pont a hozzánk hasonló kulturális lapok, kisebb olvasottságú médiumok azok, melyeknél ez hátránynak bizonyult.
Kitartott az eredeti elképzelés, vagy formálódott az alapkoncepció útközben?
Azt, hogy olyan lapot csináljunk, amit több országban olvasnak, olyan szerzőket válasszunk, akik ezt az olvasottságot biztosítani tudják, illetve hogy a témáinkon belül képviselve legyenek a szlovákiai magyar szerzők, végig tudtuk tartani. És azt a személyes elképzelésemet is, hogy mindig fiatal és nagyon kreatív szerkesztők segítettek. Ez nagyon sokat lendített a működésen.
Később aztán bővültek az elképzelések. Egy időben angolra fordítottunk le cikkeket. Ez azért fontos, és lenne fontos más lapoknál is, hogy az európai kulturális diskurzusba is be tudjunk kapcsolódni. Végül azért állítottuk le, mert nem volt rá pénz. Illetve annyi pénzünk volt, hogy döntenünk kellett, hogy a magyar részt fejlesszük jobban, vagy meghagyjuk az angolt. A magyar fejlesztés mellett döntöttünk. Tavalyelőtt, 2020 őszének végén egy szlovák rovatot is indítottunk. Annak az lett volna a kifutása, hogy a meglevővel egyforma felületen, ugyanazokkal a rovatokkal jelenjünk meg szlovákul, a szlovák olvasók számára.
Fejlesztésekről, tervekről mesélsz. Elképzelhető, hogy újraindul valamikor a Dunszt? Ha igen, milyen feltételek mellett tudod ezt elképzelni?
Ha a szerkesztőknek, az adminisztrációnak, a könyvelőnek, az auditornak tudnánk megfelelő honoráriumot fizetni a munkájukért, akkor igen. Nagyon szívesen dolgoznék egy szlovák–magyar–angol portál működtetésén, ami megfelelő anyagi keretek mellett tud működni. Úgy, hogy csak a szakmai, a szerkesztői munkára kelljen figyelni.
Tehát a pályázati rendszerek működésképtelensége merítette ki a Dunsztot?
Nem akarom, hogy ez panaszként hangozzon. Egy ilyen portál működtetése nagyon sok velejáró munkával jár és azzal, hogy magunknak kevés honorálást tudtunk biztosítani. Az ember más munkát kénytelen vállalni, bekerül egy mókuskerékbe, nincs szabadideje. Ebbe egy idő után könnyen ki lehet égni.
Mindez alapvetően egy nagyobb társadalmi probléma következménye: az, hogy az emberek számára nem fontos a kultúra. Meghallják, hogy egy portál negyvenezer eurót kapott, és felháborodnak, hogy fú, az mennyi pénz. Miközben esetünkben ennek több mint fele a százhatvan szerző honoráriumára ment el. Az emberek nem értik, hogy a kultúra a társadalom működéséhez szükséges. Ez aztán a támogatói rendszerekben tükröződik vissza, például a KKA-ban (Kisebbségi Kulturális Alap). Teljesen nonszensz módon nem tudunk pénzt kérni működésre: projekteket lehet támogatni, de a hátteret, azt, hogy legyen könyvelőnk, egy auditor, akit bizonyos összeg fölött biztosítanunk kell, azt nem. Ezeket az összegeket az ember vagy összeszedi valahogy, vagy saját maga teszi a projektbe.
Nyáron egy kellemetlen intermezzónak voltunk tanúi: egy politikus igaztalan vádakkal illette a hazai magyar kultúra több alakját, köztük téged is. Gyimesi György rágalmai szerepet játszottak abban, hogy elfogyjon a Dunszt lendülete?
Gyimesi megszólalása ebben nem játszott szerepet. Ez a folyamat már korábban elindult.
Magad mögött hagytad, a Dunsztot nem érintette?
A Dunsztból igyekeztem kizárni. Személyesen meg nyilván eltart egy ideig, míg az ember leküzd egy nyilvánvaló hazugságot. Főleg annak, aki nincs ilyenre felkészülve. De azt hiszem, megbirkóztunk vele mindannyian, akik érintve voltunk.
Szintén Gyimesinek köszönhetően megvalósult egy, a Kisebbségi Kulturális Alapot érintő törvénymódosítás. Mit gondolsz a szlovákiai magyar kulturális élet jövőjének lehetőségeiről? Befolyásolta volna a Dunszt működését, ha folytattátok volna?
Nagyon remélem, hogy Gyimesinek már nem lesz több újító ötlete. Ez a törvénymódosítás negatívan befolyásolja a szlovákiai kisebbségi kultúrát, nem csak a magyart. Ugye arról szól, hogy az igazgató által jelölt két ember személyesen, se a családtagjai által nem lehet pályázatban érintett. Ilyennel az irodalomban nem nagyon találkozik senki, mivel ösztöndíjra, könyvre, folyóirat-kiadásra folyamatosan pályáznak az emberek. Tehát senki sem akar majd beülni a tanács két fő székébe, ami azt jelenti, hogy két olyan ember dönt majd a tanácsban, aki nem ért az irodalomhoz. A művészeti és a közművelődési tanács személyi összetételét nem annyira ismerem, ott talán nagyobb a szórás, és könnyebb ilyen embert találni. Bár szerintem a művészetet is előbb-utóbb utoléri a törvény negatív hatása, ami végérvényben a szakmaiságot csökkenti. Ez hosszú távon nem jó. Az írott kultúrán már most látszik ez a tendencia. A KKA működése azon alapul, hogy szakmai tanácsok jöjjenek létre, ez a törvénymódosítás pont ezzel szembemegy.
Ha európai szinten nézzük a támogatási rendszerek problémáját, kedvezőbb a kulturális tevékenységek helyzete?
Európát ketté kell osztani Közép-Európára és Nyugat-Európára. Nyugat-Európában teljesen más feltételrendszerek érvényesek: ott nem gond, ha egy hozzánk hasonló magazin előfizetők számára elérhető, mert az olvasók megfizetik. Nálunk ennek nincs hagyománya. Ha a Dunszt előfizetési rendszert vezetett volna be, valószínűleg csak pár ember olvasta volna. Az európai támogatási struktúrákat úgy építik fel, hogy egy magazint, egy kulturális médiumot kommersz tevékenységként értékelnek, melynek van saját bevétele. Közép-Európában nincs bevétel. Egyrészt sem a hirdetési küszöböt nem tudjuk átlépni, vagy ha igen, akkor csak elenyésző módon, másrészt előfizetői rendszerrel sem működhetünk, így nem generálunk bevételt. Így veszik el az itteni projektek energiája.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
