A Gucci-ház a divatmárkát igazgató dinasztia három évtizedének történetét vitte a mozivászonra.
Lassan három évtizede annak, hogy a Gucci-divatház az alapító családtól függetlenül működik. Ezért nagyrészt Maurizio Gucci felelős, aki a nyolcvanas évek végén lett a vállalat vezetője, miután kivásárolta nagybáty-ját és unokatestvérét. Maurizio rövid ideig tartó irányítása alatt jelentős veszteségeket szenvedett a cég, amihez, úgy tudni, fényűző életmódja is jócskán hozzájárult. Végül 1993-ban eladta a maradék cégrészvényeit, ezzel a Gucci márkanév kikerült a család keze alól.
Ezt megelőzően a dinasztia három generációja igazgatta a divatcéget. A történet Guccio Guccival indul, aki Firenzében nyitotta meg első üzletét a húszas évek elején, majd fokozatosan terjeszkedett Olaszországban. Fiai nemzetközi vállalatként viszik tovább az üzletet: az ötvenes években nyílik az első Gucci-bolt New Yorkban, rövidesen hírességek vásárolnak náluk. Ridley Scott filmje az ezt követő évtizedeket, a család és a márka hanyatlását mutatja be. A hetvenes években az alapító Gucci fiai közül Aldóé a vállalat New York-i része, míg Rodolfo Gucci Milánóból igazgatja a divatházat. Rodolfo fia, Maurizio lesz az, aki véget vet a Gucci-dinasztia érájának. A film az ő életét követi végig Patrizia Reggianival kötött botrányt kavaró házasságától kezdve, luxuséletvitelükön át a nagybácsi és fia kivásárlásáig, ami a bukást eredményezi. A történet csúcspontja természetesen az 1995-ös, az olasz és a nemzetközi sajtóban hatalmas port kavaró gyilkosság, mellyel Patrizia véget vet férje életének.
A Gucci-család története tele van krimiszerű mozzanatokkal. Volt itt adócsalás, bírósági ügyek családon belül és börtön már a gyilkosságot megelőzően is. Egy ilyen alaptörténettől joggal várhatnánk egy érdekfeszítő estét. Az pedig, hogy a gyilkosság körülményei jól ismertek, előrevetíti a nézők elvárását, hiszen logikus, hogy nem a történet kimenetelén izgulunk majd, hanem sokkal inkább a szereplők indítékaira, az oda vezető konfliktusok részleteire vagyunk kíváncsiak. Ridley Scott ezzel szemben egy egészen lapos két és fél órás produkciót tesz elénk, ahol úgy tűnik, a forgatókönyv nem hogy nem segíti, hanem keresztbe tesz a színészeknek. Egy felszínes, ízig-vérig amerikai produkciót kapunk az olasz divatvilág egyik legizgalmasabb, legtöbb botránnyal terhes dinasztiájáról.
Mauriziót, aki a történet elején egy kissé suta, visszafogott jogászhallgató, Adam Driver alakítja. Egy partin találkozik és szeret bele Patrizia Reggianiba. Lady Gaga a hetvenes évek olasz díváinak lendületével és eleganciájával veti magát Patrizia szerepébe. És teszi ezt nem is rosszul, szerencséjére ugyanis neki jut a legrészletesebben megírt szerep, nála értjük meg, legalábbis nagyrészt, milyen motiváció állhat cselekedetei hátterében. A fiatal Patrizia kacér, öntudatos nő, aki tisztában van vele, hogy sok mindent el tud érni a férfiaknál. Ha nem szomjazna koktélra, ügyet sem vetne Maurizióra, akit első találkozásukkor a bárpultossal téveszt össze. Mikor Maurizio bemutatkozik, Patrizia szeme felcsillan: innentől kezdve arra törekszik, hogy az ujja köré csavarja a vagyonos család trónörökösét. Maurizio természetesen belehabarodik. Gaga és Driver között pedig egész jól működik a kémia, itt még tehát eléggé szórakoztató a film.
Nagy csalódás azonban, hogy nem látjuk, mi áll Maurizio cselekedeteinek hátterében. Rodolfo, az apa (Jeremy Irons) tanácsainak ellenére és azzal dacolva, hogy apja kihúzza őt az örökségből, elveszi a lányt. Patrizia pedig löketet ad a férfinak, hogy merjen nagyot álmodni. Arra biztatja, alakítson ki jó kapcsolatot a nagybátyjával, Aldóval (Al Pacino) és annak fiával, Paolóval (Jared Leto), akikhez a cég New York-i vállalata tartozik, és terjeszkedjenek a családi vállalaton belül. Innentől kezdve azonban Driver legjobb színészi igyekezete ellenére sem érthető a karakter, az, hogy hogyan lesz a jófiúból bűnöző. Csupán vérszemet kap ambiciózus felesége biztatására, vagy ennél többet akar mondani a film? A fülig szerelmes Maurizio eleinte mintha csak sodródna az árral, majd a film felvillant valamit abból, hogy ő maga is mások háta mögött ügyködik. Ezzel párhuzamosan, Patrizia és Maurizio házassága idillikusnak indul, majd egyszer csak szétesőben a kapcsolat, Maurizio rövidesen egy másik nővel mutatkozik, azonban nem kapunk pontos képet arról, mi áll Patricia bosszúszomjának hátterében. A film java részében a legtöbb jelenet abból áll, hogy Guccikat látunk ordibálni egymással – legyen az Milánóban, New Yorkban, az Alpokban, hotelekben vagy épp kávéházakban.
A többi férfikaraktert sem írták meg jobban. Jared Leto Paolója egészen keszekuszára sikeredett, Al Pacino szerepe pedig mintha A keresztapát szeretné idézni. Pont ezzel a felszínességgel van baj: Aldo Gucci karaktere nem több egy kulturális utalásnál. Míg a színészeket a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek divatját hűen tükröző ruhákba öltöztették, drága ékszereket aggattak rájuk, és pompás autók vonulnak fel a filmben, másban nem hogy nem hű a produkció, hanem egyszerűen belefullad a kulturális sztereotípiákba. Háttérzeneként hallunk némi retrót, és többször hangzik fel opera, de csak hogy a műfaj legismertebb dallamait sózzák a nyakunkba – arra az esetre, ha elfelejtenénk, hogy olasz karaktereket nézünk. A Gucci-ház egy felületesen elkészített produkció, melyről leginkább azt érdemes elmondani, hogy kár, hogy a történetet nem olasz kivitelezésben – vagy legalábbis olasz érdekeltséggel – vitték vászonra.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
