A kormány mai ülésén jóváhagyta az új járványügyi intézkedéseket. A változások a közelgő omikron miatt szükségesek.
Az elfogadott új szabályok értelmében január 19-től nem az eddig ismert covid-automata lép érvénybe régiók szerint arról függően hogy hol milyen a járványhelyzet, hanem az egész országra érvényes szabályok.
A most elfogadott előírások az omikron hullámának tetőzését követő legfeljebb 4 hétig maradnak érvényben.
Mi változik?
A legnagyobb kockázati besorolású rendezvényeknél bevezetésre kerül az OP+ rezsim, ahol már nem lesz elég a kétszeri oltás, sem az igazolás, hogy valaki átesett a fertőzésen.
A másik fontos változás, hogy OP rezsimben a koronavírus fertőzésen átesett személyek igazolása a PCR teszt eredménye után legfeljebb 90 napig lesz érvényes. Antigénteszttel nem lesz elég igazolni azt, hogy az illető átesett a fertőzésen.
További változás február 1-től, hogy az eddigi egy év helyett csak 9 hónapig lesz érvényes az oltás.
Ha tehát valaki már háromszor van beoltva, vagy a Johnson & Johnson vakcina esetében kétszer, annak érvényessége az oltás beadását követően kilenc hónap.
A munkahelyeken heti kétszeri tesztelés lesz, az OTP rezsim pedig a távolsági járatokon és taxikban is kötelező lesz.
Az egyes intézkedésekről bővebben ITT írtunk:
Körkép.sk/DenníkN
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »