A magyar közgondolkodás egyik mítosza, hogy a kommunista berendezkedés egyben szovjet csatlós viszony is. Talán csak Kína esetében nem él az mítosz, hiszen közismert a rossz szovjet-kínai viszont hosszú éveken keresztül. A tájékozottabbak tudnak még a Pol Pot-féle Kambodzsáról is. S persze mindenki tud Jugoszláviáról és Albániáról is.
De olyan, hogy valahol kommunista berendezkedés van, az nem szovjetellenes irányzatú, de az illető ország nem volt szovjet csatlós – ezt a legtöbb ember kizárja.
Pedig Kuba pont ilyen: sose volt csatlósállam.
Egyrészt a kubai kommunista rendszer létrejötte teljesen helyi jelenség, nincs szovjet részvétel kezdetében, még olyan mértékben se, mint Jugoszlávia esetében.
Az egyik mítosz szerint a kubai forradalom sose volt kommunista, célja csupán Fulgencio Batista diktatúrájának megdöntése volt. Ebből csak annyi igaz, hogy a forradalmi vezetés nem volt egyértelműen kommunista, voltak antikommunisták és semlegesek is, de a kommunista elem mindig jelen volt, a legfelsőbb vezetés kb. fele jóval a forradalmi győzelem előtt kommunista volt, köztük a 2. és 3. pozíció birtokosai (Raúl Castro és Che Guevara). Ami tény: a nagyfőnök, Fidel Castro nem volt még kommunista ekkor.
Valójában a kubai forradalom támogatottsága nem azért volt ekkora, mert az Batista ellen harcolt. Batista rövididejű (1952-1958) katonai diktatúrája nem jelentett valódi szakítást a korábbi időszakhoz képest, ugyanúgy az USA lekötelezettje volt és kiszolgálta az amerikai érdekeket, mint minden korábbi, alkotmányosan megválasztott kubai vezetés. A kubaiakat nem Batista zavarta, hanem maga az amerikai függőség.
Az USA-nak is lassan kényelmetlenné vált Batista, annak túl durva módszerei miatt, ezért nem volt bajuk leváltásával. Az USA arra számított, lesz egy váltás, s majd Fidel Castróval fognak immár dolgozni. Aztán lesz pár engedmény, de a lényeg nem változik: az új kubai vezetés ki fogja szolgálni az amerikai érdekeket.
Csak hát Fidel nem akart az új USA-párti kubai vezér lenni. Ő a történelemkönyveknek dolgozott. Ez sikerült is: ha csak a forradalma lett volna, ma csak a témával foglalkozó történészek ismernék, most viszont mindenki tud róla.
Az a mítosz se igaz tehát, hogy a buta amerikai politika – Eisenhower és Kennedy hisztériája – taszította Castrót a kommunizmusba. Egyszerűen nem volt esély se kompromisszumra: az USA nem engedhetette meg egy tőle független latin-amaerikai állam létezését, míg Castróék meg nem engedhettek ugyanabből: legfőbb céljukból, az USA-tól való függetlenségből.
A szovjet-kubai szövetség tehát nem ok, hanem következmény. De ez mindvégig valódi szövetség volt, sose alárendeltség. A kubai külpolitikai mindvégig független volt Moszkvától, az is megesett, hogy idegen államokban a kubai vezetés és a szovjet vezetés ellentétes erőket támogatott. Ami pedig a belpolitikát illeti, a kubai rendszer látványosan különbözött a szovjettől, kizárólag a szovjet vezetést kifejezetten zavaró nyíltan szovjetellenes vonások lettek megszűntetve (lásd itt elsősorban Che Guevara eltávolítását a kubai vezetésből).
Milyen is volt ez a szövetség? Kb. mint most az USA és egy hozzá lojális, de függetlenül politizáló NATO-tagállam között. Semmiképpen se olyan, mint ami a Szovjetúnió és Kádár Magyarországa között volt, ahol egyes kérdésekben eleve nem is dönthetett Kádár moszkvai hozzájárulás nélkül.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
