Annak ellenére, hogy 2010-ben a Netflix egy nemzetközi szinten ismeretlen streamingszolgáltató és DVD-kölcsönző volt, az évtized végére az egyik legnépszerűbb platformmá nőtte ki magát. Filmekről szóló sorozatom következő alanya is egy Netflix fémjelezte alkotás, a 2021-es Ne nézz fel! lesz, amely rekordidő alatt szerzett magának elképesztő népszerűséget. Okkal, hiszen maga a film is népszerűségről szól egy jó nagy adag társadalomkritikával fűszerezve. S, hogy egy ilyen film napvilágot látott, ráadásul a politikai korrektség egyik fellegvárában, a Netflixen? Erre is visszatérünk majd.
A Föld sorsa megpecsételődni látszik. Dr. Randall Mindy (Leonardo DiCaprio) és tanítványa, Kate Dibiasky (Jennifer Lawrence) felfedeznek egy üstököst, amely 6 hónap múlva pontosan keresztezi bolygónk pályáját, így a Földbe becsapódva minden létező életet potenciálisan kiolt. A tudósok kötelességük szerint figyelmeztetni kívánják az emberiséget, ám ez egyáltalán nem megy olyan könnyen, mint ahogy azt elsőre gondolták.
Szeretném leszögezni, hogy a Ne nézz fel! – meglátásom szerint – egyáltalán nem vígjáték, így a rá aggatott hivatalos címke első körben megtévesztő lehet. Persze, aki nem látja, nem dolgozza fel a mögöttes tartalmat, annak lehet vígjáték, elvégre bőven vannak benne valóban vicces, humoros elemek, de a tragikomédia – abból is a sötétebb fajta – jóval közelebb áll a filmhez. Ezt nem a film atmoszférája indokolja, hiszen az első látásra könnyed és pörgős, sokkal inkább a háttere, a mögöttes tartalma. Ha utóbbiról nem feledkezünk meg, vagy érzékeljük azt, ez a könnyed és laza sodrása a filmnek hirtelen átváltozik nyomasztóvá és fojtogatóvá. Remekül érzékelteti ezt a Ne nézz fel!, ezúton is hatalmas gratuláció Adam McKay rendezőnek, akinek a sajátos, néhol már-már nehezen követhető, cselekményben "ugrándozós", párhuzamos történéseket "erős sodrással" elbeszélős sajátos stílusa nekem különösen tetszett. McKay filmje egyébként rengeteg híres sztárszínészt vonultat fel. Rögtön Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence játssza a két főszerepet, de a teljesség igénye nélkül szintén szerepet kapott Cate Blanchett, az amerikai elnököt pedig Meryl Streep játssza.
Mielőtt részletesebben belemennénk a cselekménybe és az általam levont következtetésekbe, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a cikk spoileres lesz. Nemes egyszerűséggel azért, mert bizonyos konzekvenciákat és gondolatokat nem tudok megosztani a kedves olvasóval anélkül, hogy ne érinteném a cselekményt részletesebben. Aki tehát még nem látta a filmet, és zavarja a spoilerezés, azt kérem, hogy most álljon meg a cikk olvasásával.
Ritkán látunk manapság olyan éles társadalomkritikát mint a Ne nézz fel!, persze ezt csak azok látják, akik ténylegesen átérzik a film mondanivalóját. Ugyanis itt mindenki "megtalálhatja a helyét" anélkül, hogy rájönne, amúgy ő is része a problémának. Mindy professzorék első látásra szürreális, ám mégis nagyon is valószerű "élményekkel" gazdagodnak abban a fél évben, amíg bekerülve a kvázi közélet vérkeringésébe, figyelmeztetni akarják a lakosságot a közelgő veszélyről. Mindeközben a néző arról kap – humoros ám mégis elkeserítő módon tálalva – információkat, hogyan működik a világban (specifikusan az Egyesült Államokban) a politikai tér, a média (beleértve a közösségi médiát) és az ezeket teljesen behálózó techóriások. Ami viszont számomra még ennél is beszédesebb volt, az az emberi kapcsolatok ábrázolása, amely egészen ijesztő módon hiteles McKay alkotásában (persze ezekben is vannak ténylegesen vicces részek, például az a visszatérő jelenet, ahol egy tábornok a Fehér Házban fejenként 10 dollárt kér el az üstököst felfedező tudósoktól az ingyen rágcsálnivalóért).
Mindyt és Kate-et – hiába a közelgő fenyegetés – senki nem veszi komolyan. Az infantilis elnök és stábja kezdetben csak röhögnek rajtuk, és idiótáknak hiszik őket (persze ennek is megvan az oka, hiszen hányszor, de hányszor próbáltak már ránk ijeszteni a médián keresztül, hogy valami okból kifolyólag itt a világvége? Nem csoda, hogy nem hinnék el, ha egyszer igaz volna, s csak akkor állnak rá az ügyre, amikor az politikailag éppen kifizetődő (erről majd később).
A legkiábrándítóbb hozzáállása persze a médiának van. A népszerű talkshow-szerű reggeli műsorban még az épp aktuális celeb szakítós hisztije is fontosabb, mint az üstökös közeledte, így a rossz hírt közlő tudós vendégeket valami elképesztően szürreálisan, mégis valóságosan kezeli a két sztárműsorvezető. Ami nem trendin, vidáman van előadva, vagy nem ilyen téma, azt "letekerik", mellőzik, hiszen a mai kor embere a sok inger és stressz közepette nem óhajt negatív dolgokkal foglalkozni. Mindy professzorból – mivel jó média-alapanyagnak bizonyul – "sztárprofesszort" próbálnak faragni, egy két lábon járó médiarabszolgát, aki lelkesen böfögi vissza azokat a gondolatokat, amelyeket a szájába adnak. Népszerű sztár lesz, befolyásos pozícióval, még az említett showműsor dekoratív műsorvezetőnőjével (Cate Blanchett) is összejön, ám amikor rájön, hogy ez nem jó út, és irányt változtat, rögtön bedarálják, mintha sosem létezett volna, és az új barátnője is elhagyja, aki persze nem is szerette igazán. Kate – aki teljesen jogosan magából kikel és ordítozik a talkshowban – nem idomítható, ezért röhejessé teszik. De! Ami a legfontosabb, hogy Kate nemcsak a médiának nem kellett, hanem a média által befolyásolt öntudatlan közönségnek sem. Mémeket gyártanak belőle, megalázzák, a barátja szakít vele és őrültnek állítja be, csak hogy így szerezzen népszerűséget. Tehát adja magát a kérdés, ami szerintem a film egyik fő mondanivalója: végső soron ki a nagyobb hibás? Az agresszívan nyomuló médiahálózat, a techcégek, vagy azok, akik hagyják magukat befolyásolni, és úgy élik életüket, ahogy azt tőlük az "idomító" megkívánja? Utóbbira voksolok. A Ne nézz fel! kiválóan elénk tárja azt, amit igazából mi is tudunk, csak sokszor nem fogadunk el: az emberek döntő többsége egyáltalán nem akarja, hogy felszabadítsák őket, jó nekik dagonyázni abban a posványban, amit a jelenleg regnáló nyugati világrend kínál nekik. Nem vágynak többre, nem akarnak letérni a kitaposott útról, nem akarnak ellenszegülni.
Végül persze az üstököskérdésből is politika lesz, mire az már szemmel látható közelségbe kerül a Földhöz. Mindy professzorék mozgalma, a Csak nézz fel! az utolsó órában akarja bebizonyítani az embereknek, hogy az üstökös itt van és veszélyes, míg az amerikai elnök és csapata a Ne nézz fel! égisze alatt azt hirdeti, hogy kezelik a helyzetet, és nincs probléma. Utóbbinál egyébként (főleg a kampánysapka miatt) én éreztem egy enyhébb párhuzamot a Trump-adminisztráció kritikája és a Ne nézz fel! mozgalom között, de ez egy-két enyhébb utaláson kívül nem kap súlyos szerepet a filmben. Ami viszont igen, hiába tesz ki fél percet a játékidőből, az Hollywood gusztustalan hozzáállása. Ebben a jelenetben egy hollywoodi színész nyilatkozik, amelyben kifejti, hogy túl sok a világban a vita, ezért olyan kitűzőt készített, ahol a nyíl (a két mozgalom jelképe) egyszerre mutat fel és le, áthidalva ezzel a "nézetkülönbségeket", hogy legyen "béke". A riporternő ezt a lagymatag, semmitmondó választ örömmel nyugtázza, mondván, hogy "elég a politikából és a megosztásból".
S, hogy miért nem sikerült végül megmenteni a Földet az eddig ismertetett tényeken túl? Itt ismét az emberi önzőség kerül képbe, hiszen az amerikai elnök egy techguruval, Peter Isherwell-lel és cégével, a Bashsel értékes ércekre lel az üstökösön, így megsemmisítés helyett úgy döntenek, inkább kisebb darabokra robbantják, hogy kinyerjék belőlük az érceket. Az akció persze nem sikerül, valamint a megsemmisítést megcélzó orosz-indiai-kínai kooperáció sem, akik nagyon fontos, hogy csak azért döntöttek a megsemmisítés mellett, mert az Egyesült Államok kihagyta őket a buliból. Mindezt egy szimpla félmondatból tudjuk, ezért tanácsolom, hogy a Ne nézz fel! című filmet alaposan és figyelmesen kell nézni a kívánt hatás elérése érdekében.
A film végén – az utolsó földi órán – Mindy és családja, valamint Kate is Isten felé fordul, pedig korábban egyáltalán nem voltak vallásosak. Ez részben Kate, a vég előtt nem sokkal megismert új barátjának köszönhető, aki fiatal létére értelemszerűen már ebben a rothadt világban szocializálódott, mégis vallásos és hisz a transzcendensben. Minden negatív hatás, a romboló média, a politikai káosz ellenére nemhogy Istenben hisz, de még szeretni is képes, el is jegyzi Kate-et az utolsó földi napon. Remek szimbolika, hová fordulhat vissza az, aki már ebbe a magából kifordult, kaotikus világba születik bele.
A film utolsó percei pedig az elitkritikáról szólnak. Miután tervük kudarcba fullad, hibernáló kamrákkal felszerelt hajókon elindulnak, hogy új bolygót keressenek maguknak. Nekik mindegy volt, hisz van elég pénzük és hatalmuk az újrakezdéshez. Egyébként mostanában egyre nagyobb trend, hogy az utolsó jeleneteket a stáblista közben, végén mutatják be. Ez alól a Ne nézz fel! sem kivétel, ezért javaslom, hogy mindenki az utolsó képkockáig nézze meg a filmet, és legyen türelmes. Nem fogják megbánni.
Végezetül, gondolom, már sokan feltették magukban a kérdést, hogy mégis miként kerülhetett ez a film a nagyközönség elé, főleg a politikai korrektség fellegvárában, a Netflixen? Először is szeretném leszögezni, hogy mondjak bármilyen pozitívumot is a filmről, ez mégiscsak egy netflixes alkotás. Magyarul a "kötelező" rasszkvóta, amelyben a Netflix élen jár, itt is megmutatkozik, valamint állítom, hogy sok olyan embernek is tetszik a fim, akiről amúgy pont szól. Ebből következik, hogy a Ne nézz fel! egy olyan görbe tükör, amely egyrészt az arra fogékonyaknak az arcába tolja az igazságot, a többi nézőnek pedig extra fricskát vet: "lám, rajtad bolondozunk, mégis röhögsz saját magadon." Akik pedig a dolgok mögé látnak, azok úgyis kevesen vannak ahhoz, hogy változást idézzenek elő. Egyszerűbben szólva, a Ne nézz fel! – legalábbis az én véleményem szerint – pontosan azért készülhetett el, mert már akkora az uralkodó világrend anyagi-szellemi fölénye, hogy már ezt is megtehetik következmények nélkül (elvégre a Kádár-korszakban is létezett egy gőzlevezető Hofi). Ettől függetlenül a Ne nézz fel!-t egy olyan alkotásnak tartom, amit mindenkinek meg kell néznie, aki érdeklődik a jelenkori társadalmi kérdések iránt.
Valóban ennyik vagyunk? Ilyen egyszerűen irányítható droidok, akik még egy ekkora veszély közeledtével is képtelenek a fontos dolgokra koncentrálni? Ezekre keressük a választ, miközben a Ne nézz fel!-t szemléljük, s megvallom őszintén, hogy elnézve a filmen ábrázolt társadalmat, sokszor inkább az üstökösnek drukkoltam.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
További filmkritikáim, filmekről szóló publikációim:
– Már ilyen is van – Post Mortem, az első magyar horrorfilm
– Már megint belénk rúgtak – Megnéztem a Természetes fény című filmet
– Sztereotípiák fogságában – Gondolatok a Becsúszó szerelem című filmről
– Nincs kiút – gondolatok A platform című filmről
– Szürreális agyhalál és nyuszigyilkos Hitlerjugend – mérlegen a Jojo Nyuszi című film
– Állóháború – gondolatok az 1917 című filmről
– Alacsonyan repülnek a klisébombák? – Gondolatok a Midway című filmről
– Rend és körforgás: Az oroszlánkirály
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
