A német RND.de portál figyelmezteti olvasóit, hogy idén karácsonyra az echte német libasült drága lesz és kevés. Arra is felhívja a figyelmüket, hogy óvakodjanak az importárutól, mert csak minden ötödik lúd, ami karácsonykor asztalukra kerül, származik német tenyésztőtől. Alább a Mandiner írása.
Ahogy a portál említi, az import libák túlnyomó többsége Lengyelországból vagy Magyarországról származik, és bár a kelet-európai libák általában jóval olcsóbbak, az állatokat rosszabb körülmények között tartják.
A németek nem sok libát esznek, azt is általában karácsonyi ünnepekkor. A német tenyésztők is főleg a karácsonyi időszakra tervezik be a vágást, igaz a keresletnek csak a kisebb részét tudják kielégíteni.
A német libára amúgy is rájárt a rúd idén, főleg a madárinfluenza sújtotta a tenyészeteket, amely az év folyamán ritkította az állományt, és továbbra is jelen van. Így kisebb a kínálat a német libából, és az ár is 10-20 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.
De nemcsak a madárinfluenza akadt meg a német libák gigáján, hanem a magas energia- és takarmányárak is. No meg persze a koronavírus. Tavaly az éttermek karácsonykor zárva maradtak, így a német libatartóknak nehezebb volt eladni állataikat. A csibeárak is emelkedtek, így sok gazda úgy döntött, hogy az idén már nem tart libát, vagy csak a törzsvásárlók számára.
Persze szép hagyomány a német karácsonyi libasült (egészben sütve, kakukkfűvel, almával, hagymával, knédlivel), de már évek óta a liba több mint 80 százaléka külföldről érkezik Németországba. A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint a Németországba importált libahús 97 százaléka Lengyelországból vagy Magyarországról származik, és ez nem kevés, majdnem 20 ezer tonna.
A portál fel is hívja a figyelmet, hogy
Sőt, idéz egy állatvédőt, aki szerint: „aki ilyen keveset költ libahúsra, szinte biztos lehet benne, hogy ez a problémás intenzív hizlalásból származik.”
A portál keményen érvel a hazai német liba mellett. Mert ugye, míg egy német libát átlagosan hat hónapig hizlalnak, és a hagyományos tartásban általában kiszaladhat az istállóból a zöldbe, addig a kelet-európai intenzív hízólibákat mindössze „tíz hét alatt etetik fel tömény takarmányzsírral”.
Az érvelés alapján az összes német lúd boldog libaéletét egy biogazdaságban élte le, arra vágyva, hogy végre a német polgárok karácsonyi asztalára kerülhessen. Ellenben a kétes kelet-európai libák össze vannak sűrítve, keveset vagy egyáltalán nem mozognak, és rövid, 10 hét alatt lezárul bús libalétük.
A német honpolgár indulatát már csak azzal kell szítani, hogy a barbár lengyel és magyar tenyészetekben nem ritka, hogy a szerencsétlen állatok tollát megtépik, sőt Magyarországon továbbra is engedélyezett a libamáj előállítása. Micsoda kegyetlenség, mikor egy tölcsér segítségével a szokásos napi 200 gramm takarmány helyett akár egy kilogrammot is lenyomnak a torkukon, hogy a zsír felhalmozódásától megnőjön az állatok mája.
Persze más enni a libamájat, és megint más írni róla. A Mandiner szerint már csak egy érv hiányzott, miszerint elfelejtették megkérdőjelezni a lengyel és a magyar tenyészetek viszonyát a jogállamisághoz.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
