80 év után újra kiadták Tormay Cécile beszédeit!

80 év után újra kiadták Tormay Cécile beszédeit!

Nagy Gyöngyi jó néhány éve kutatja Tormay Cécile-t és az általa vezetett Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, és amikor felkérést kapott 2019-ben, hogy ő írja az előszavát a Küzdelmek. Emlékezések című kötetnek, azonnal elfogadta azt.

„Utoljára 1939-ben adták ki a kötetet, amit nagyon nehéz volt, és még ma is nehéz fellelni a nyilvános közgyűjteményekben.  Amikor néhány éve először lapozhattam bele egy 1939-es kiadásba, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az 1945 utáni „kultúrpolitikának” köszönhetően megint alaposan félre lettünk vezetve: 

Tormay Cécile-t mindenki a híres-hírhedtté vált Bujdosó könyvéről ismeri, és ez alapján ítélik meg őt, még ma is! Pedig a Küzdelmek. Emlékezések c. kötet, amit az írónő 1937-es halálát követően gróf Ambrózy-Migazzi Lajosné rendezett sajtó alá, arról árulkodik, hogy Tormay Cécile mennyit dolgozott a nemzetéért! És ennek alapján kellene megítélni őt, nem pedig azért, amiért mindenkit lehetne kárhoztatni abban a korban, mert hiszen az antiszemitizmus a Horthy-korszakban hozzátartozott a korszellemhez” – hangsúlyozta Nagy Gyöngyi.

Hírdetés

A történész kiemelte, e kötet megjelenésének most azért van nagy jelentősége, mert ezeket az írásokat elolvasva újra meg újra rájöhetünk, hogy csakis a munkával szerzett érdemek lehetnek méltóak a figyelmünkre, csakis az olyan emberek lehetnek a példaképeink, akik számára a becsületben végigdolgozott mindennapok a fontosak.

„Azonkívül, hogy ebből a kötetből megismerhetjük Tormay Cécile hazaszeretetét, a bátor, szókimondó, igazságszerető, sokszor a saját környezetével is kritikus, éles szemű Asszonyt, és a hihetetlen megérző-átélő képességgel rendelkező és végtelen hittel megáldott Látnokot – valami mást is kapunk tőle, és nem csak mi magyarok: dolgozni, küzdeni akkor is kell, ha úgy tűnik, hogy az eredmény nagyon sokat várat magára, mert ez az emberi lét célja: adni, szolgálni annak a közösségnek, amelynek a tagjai vagyunk. Ezért képvisel Tormay Cécile egyetemes emberi értékeket!” – zárta gondolatait a kötet előszavának szerzője.

A Tormay beszédeit tartalmazó kötet itt megrendelhető.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »