1944 őszére a szovjet csapatok megközelítették Budapestet. Felmerült a kérdés, hogy Budapestből frontváros lesz-e vagy nyílt várossá fogják-e nyilvánítani.
A német-magyar politikai és katonai vezetés véleménye eredetileg az volt, hogy Budapesten nem fognak védelmi harcokat folytatni.
1944. szeptember 21-én Johannes (Hans) Friessner vezérezredes, a Dél Hadseregcsoport parancsnoka, elrendelte Budapest körül három patkó alakú védőövezet kiépítését (Attila-vonalak). A védelmi vonalaknak a célja eredetileg a szovjetek Budapest felé való további támadásainak meggátolása, illetve egy német ellentámadás bázisául szolgálhatott volna. A kezdeti elképzelések szerint csak a kiépülő három védelmi vonalat tartották volna a német-magyar csapatok, és az Attila III. vonal (mely közvetlenül Budapest határánál futott) áttörése esetében Pestet kiürítették volna és Budára vonultak volna vissza
A magyar politikai vezetés se számolt kezdetben a főváros védelmével. Szálasi Ferenc nem sokkal a hatalom átvétele után még így nyilatkozott:
„Budapest tartását csak abból a szempontból tartanám szükségesnek, ha erről a területről offenzív hadműveletek fognak kiindulni. Ha ezt nem akarják, akkor Budapest kiürítését feltétlenül végre kell hajtani, és a hadászatilag még kínálkozó dunántúli hegyekbe kell visszavonulni.”
A pesti hídfő védelmét azonban mind a katonai, mind a politikai vezetés egyértelműen fontosnak tartotta. A hídfő védelme szükséges volt a Dunántúl megtartásához, ahol a németek számára oly fontos zalai olajmezők és egyéb nyersanyagkészletek voltak, amiket máshonnét már nem tudtak beszerezni. Továbbá a pesti hídfőés a Dunántúl megtartásával biztosították az ausztriai területeket is. Ám a hídfő tartása nem jelentette a fővároson belüli helységharcokat. A németek csupán az Attila vonalakra támaszkodva akarták a hídfőt megtartani. A magyar katonai vezetés szintén csak az Attila-vonalakra támaszkodó védelmi harcokat tartotta célszerűnek, a fővároson belüli helységharcokat nem. Friessner novemberben még a következőket terjesztette Hitler felé a budapesti hídfő védelmének esetére:
„Túlerőben lévő ellenséges erőknek a budapesti hídfőbe történő erőteljes betörése esetén a védelem számára »a nemzetvezető egyetértésével« az alábbi harceljárást vesszük számításba:
1./ A hídfőállás elvesztése esetén (1.állás) a pillanatnyi hídfőállás mögött 5-7 km-re egy második, később a város szélén húzódó harmadik állás (belső védelmi gyűrű) védelme.
2./ Abban az esetben, ha a városszéli belső védelmi gyűrűt is áttörik, a csapatok visszavonása a Duna nyugati partjára, a hidak felrobbantása, a nyugati part védelme.
3./ A belváros utcáról-utcára, házról-házra történő védelmének elvetésében kevésbé a város szétrombolása felett érzett aggodalom a mérvadó, hanem sokkal inkább az a meggyőződés, hogy egy ilyen esetben a nagyvárosi csőcselék csatlakozik a saját csapatok elleni harchoz, a bekövetkező lázadást a rendelkezésre álló erőkkel nem lehet letörni, úgy hogy Budapesten a teljes káosszal kell számolni. Ezen kívül számolni kell azzal, hogy saját erőink a várható pusztító utcai harcokban felőrlődnek, elvágják őket, ezáltal az ellenségnek sikerül átkelni a Dunán mielőtt még elegendőúj erőket tehetnénk szabaddá a nyugati part védelmére.
A hadseregcsoport kéri a szárazföldi hadsereg főparancsnoksága egyetértését a tervezett harceljáráshoz.”
1944 novemberében, amikor a szovjet csapatok már benyomultak a Dél-Dunántúlra, sem merült fel a német hadvezetésben, hogy feladják a pesti hídfőt. A hídfő kiürítése már csak azért is veszélyes vállalkozás lett volna, mert ezzel a kelet felől az Attila-vonalakhoz csatlakozó Karola-vonalat meg tudták volna kerülni a szovjet csapatok, ezzel veszélyeztetve az ebben a térségben harcoló német alakulatokat.
Budapest védelmének kérdését végül Adolf Hitler döntötte el végérvényesen. November 23-án elrendelte a főváros háztól-házig vívott harcokban tartó védelmét, majd 1944. december 1-én Hitler elrendelte a főváros erőddé nyilvánítását (Budapest Festung), ám ez ekkor még nem létezett.
Friessner vezérezredes Budapest erőddé nyilvánítása után még aznap elrendelte a fővárosban tartózkodóösszes katonai és polgári hivatalok kiürítését. Szálasi Ferenc már sokkal korábban elkezdte kitelepíteni a kormányhivatalokat.
A német katonai vezetés számára világossá vált, hogy Budapestet tartaniuk kell és az Attila-vonalak áttörése után sem adhatják fel a pesti hídfőt. Ennek megfelelően december 2-án nagyarányú védelmi munkák indultak meg a fővárosban.
Hitler utasítása ellenére Friessner vezérezredes december 18-án a hídfő kiürítését kérelmezte, de a Führer ezt elutasította. Friessner a hídfőből kivont csapatokkal a Margit-vonalat akarta erősíteni, illetve a továbbiakban Duna lett volna a fő védelmi vonal.
Végül 1944. december 25-én a 3. Ukrán Front csapatai behatolnak Budára, és ezzel bezárul a főváros körül a belső gyűrű. A főváros bekerítése körüli külső gyűrű pár nappal később, december 26-án zárul be, mikor a szovjet egységek kijutottak a Dunához.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
