Hihetetlen, hogy a 89 éves Marta Matyasová még minden hétvégén zongorázik a pozsonyi Régi Vásárcsarnok melletti borozóban. A zene fiatalkora óta kíséri, s ahogy mesél, megelevenedik a régi pozsonyi kávézók és szállodák aranykora.
Zongorajáték hallatszik a kis borozóból, amelybe a vásárcsarnok hátsó bejáratán lehet bejutni. Szombat dél van, a borozó tele emberekkel, akik bevásárlás után betértek egy deci borra vagy egy kávéra. Marta, akit kiskora óta Mandynak is hívnak, ül a zongoránál, és egymás után játssza a dalokat. Bár van előtte kotta, nem néz bele. „Nincs szükségem rá, fejből játszom. Szlovák, cseh, lengyel, német, zsidó, angol szerzemények – sorolja Marta asszony klasszikus zenéből és világhírű slágerekből álló repertoárját.
„Ezek a kották azért vannak itt, mert rendszeresen jár ide egy fiatal orosz pár. Miattuk tanultam meg néhány újabb orosz szerzeményt is, és ehhez kottára van szükségem” – mutatja a kézzel írt jegyzeteket a kottában. „Az emberek gyakran kérik, hogy játsszak el egy bizonyos dalt, de nem tudják a címét. Ám elég, ha egy részt elénekelnek vagy elfütyülnek belőle, és én már tudom is, mit kell játszanom.”
Amikor a fotósunk fényképezni készül, Marta ránéz, és nevetve mondja: „Amit most lát, abból vegyen el negyven évet, és a fotók nagyszerűek lesznek.” Marta asszony 89 éves, s megállapításunkra, hogy hetvennek néz ki, kicsit előredől, s úgy csinál, mintha nem hallana.
„Mennyi? No, talán százhetvennek” – viccel megint. Látszik, hogy szereti a humort és a társaságot.
Zongorajátéka évek óta a pozsonyi kávézók és szállodák sokszínűségének részévé vált. „Valószínűleg nincs olyan szórakozóhely Pozsonyban, ahol ne játszottam volna. Zongoráztam a Carltonban, 27 évig játszottam a Kijev Szállóban, 17 évig a Devín Szállodában. Itt, ebben a borozóban öt éve játszom. Mit is csinálnék otthon? Inkább emberek között vagyok. Három órát kell játszanom, de általában tovább zongorázom. Récsén lakom, ott felszállok a villamosra, amely egészen a Régi Vásárcsarnokig hoz” – mondja elégedetten.
A bájos ősz hajú hölgy a zongoránál a fiatalok figyelmét is felkelti. „Megállnak mellettem, beszélgetünk. A múltkor egy lány ült mellém, és miközben játszottam, firkált valamit egy füzetbe. Aztán odajött hozzám, és átadott egy gyönyörű képet. Lerajzolt, ahogy játszom” – mosolyog Marta asszony. A járvány idején zongoramuzsikája hiányzott a kávézókban. „Otthon szintetizátoron játszottam, hogy ne zavarjam a szomszédaimat. Minden szobában van egy hangszerem. Elektronikus zongorán éjszaka is le lehet játszani. Néhány hét múlva azonban a szomszédok elkezdtek kérdezgetni, hogy már miért nem játszom. Azt mondták, hogy amikor zongoráztam, kiültek a folyosóra, hogy jobban halljanak. Így hát visszatértem a zongorához” – mondja.
Amikor Martát az egykori zenészek életéről kérdezzük, elneveti magát. „Ez vad dolog volt. A zenészek, akik velem játszottak, sokat ittak, s ez volt az út a pokolba. Amikor Németországban játszottunk, folyt a vodka, mint a patak, a vendégek folyamatosan rendeltek számunkra valamit. De a pincérek tudták, hogy csak vizet kell önteni a stampedlikbe. Soha nem ittam és nem is dohányoztam” – jelenti ki.
Marta a régi fotók tanúsága szerint nemcsak játékával, hanem megjelenésével is érdeklődést keltett. Nagyon szép volt. Elmondása szerint azonban nem volt az a típus, aki idegen férfiakkal köt romantikus kapcsolatot. „Ez nem érdekelt. Csak a zene érdekelt. Bár emlékszem egy stubnyafürdői orvosra, aki még az édesanyját is bemutatta, hogy bebizonyítsa, komolyan gondolja” – nevet Marta. „Amikor befejeztük a zenélést, mindig a szobámba mentem. A kollégák azonban bizony gyakran elmentek még a bárba, ahonnan nőkkel távoztak. Előfordult, hogy a feleségek felhívták a szállodát, majd engem faggattak, tudom-e, hol van a férjük. Fiatal fiúk voltak, de otthon feleségük és gyerekeik voltak. Soha nem árultam el őket, de nem is helyeseltem a viselkedésüket” – mondja.
Zenei élete során vidám történeteket élt meg, de félreértéseket is. „Ma nevetek ezeken a sztorikon, de akkor nem volt kedvem nevetni. Egyszer rendőrök jöttek, és ki akartak hallgatni, mert Pöstyénben állítólag egy németet megfosztottam a pénzétől. Nem is értettem, miről beszélnek, aztán kiderült, hogy mindez akkor történt, amikor nyaraltam, és egy másik hölgy helyettesített a zenekarban. Ügyes volt, rövid idő alatt eljegyeztette magát, és elfogadott egy drága gyémántgyűrűt. Természetes, hogy később az úr kereste őt és a gyűrűt is” – nevet Marta.
A Kijev Szállóban az akkori pozsonyi társaság krémjének legjavával ismerkedett meg. „Nem engedtek be oda bárkit. Orvosok, művészek, vállalati igazgatók jártak oda a családtagjaikkal. Szombatonként onnan sokszor egyenesen a városházára szállítottak, mert esküvőkön is játszottam” – meséli.
Marta asszony szép egyenesen ül a zongoránál, és bár fáradhatatlanul jár a keze a billentyűkön, bevallja, hogy fájdalmai vannak. „Az utóbbi heteket a rehabilitáción töltöttem, össze kell szednem magam. Mindkét kezem el volt törve, de a hátam is fáj. Tulajdonképpen kinek nem fáj valamije ebben a korban?” – mereng el, de pillanatok alatt elfelejti kínjait, és már az említett fiatal orosz párral beszélget, akik távozásuk előtt köszönni jöttek. Martát kedvelik a turisták, sokan filmezik őt, vagy fotózzák.
Nagy érdeklődést váltott ki 2014-ben is a Városháza téren, ahol a nyári napok kellemesebbé tétele érdekében utcai zongorát állítottak ki, s bárki játszhatott rajta. Marta asszony művészetével lehengerelte a járókelőket. A szakértők szerint még mindig kiválóan játszik. Ám zavarja őt a hangszerek minősége, amelyeken játszik. „Ritkán van jól hangolt zongorájuk. Szinte mindenhol félrehangoltak a hangszerek, amelyeken inkább a régi vadnyugati filmekből vagy a néma groteszkekből ismert dallamokat lehetne játszani” – mondja.
Amikor régi időket idéző fotókat kérünk tőle, 26 éves Dominika unokájához irányít bennünket. Ő korábban Svájcba ment az anyjával, Adrianával, jelenleg pedig Németországban él. Nagyon büszke a nagymamájára, és gyakran tesz tölt fel róla videókat és fotókat az Instagramra. Kiskorában ő is részese volt a nagymama varázslatos zenei életének. „Gyerekkoromban együtt éltünk, és a nagymamám néha elvitt a »munkahelyére« a Kijev Szállóba. Ott ültem a zongora alatt, és miközben ő játszott, én a lábát ráncigáltam, hogy már menjünk haza. Nem nagyon érdekelt az ott akkor” – nevet. De most szeretné, ha kiadnának egy könyvet a nagymamája életéről. „Csodálatos emlékek ezek, és nagyon szeretném, ha megőriznék őket” – állítja.
Távozóban a régi híres pozsonyi szállodák és kávézók hangulatát idéző zongorajáték kísér bennünket. Marta asszony zenéjében ma is átérezhető ez a hangulat. Egy olasz turista angolul megkérdezi tőlünk, hány éves a zongorista hölgy. Amikor válaszolunk neki, csodálattal mondja: „Ha az ő korában még képes lennék megtenni azt, amit ő, nyert ügyem lenne.” (Marcela Fuknová/Život)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
